Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem bírom máár, mit tegyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem bírom máár, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem pár hete egy fiúval, találkoztunk párszor, de végülis nem jöttünk össze, mert szerinte megcsalnám úgyis mindenkivel, flörtölnék a barátaival is, nagyon bizalmatlan a lányokkal, és egyszerűen nem tudom megértetni vele, hogy nem mindenki olyan. Nem tudom mit akar tőlem akkor, mert amúgy meg folyton bámul, meg hív oda magához, ha meglát, sőt már párszor meg is csókolt, de még sem akar semmit, pedig én biztos nem csalnám meg, és csak ő érdekelne, vagyis már most is csak ő érdekel, és rosszul esik, hogy ilyeneket feltételez rólam. Persze nem csak rólam, hanem úgy általánosságban minden lányról. Mit csináljak, mit mondjak neki, vagy mit tegyek, hogy megváltozzon a véleménye? Nagyon féltékeny mikor megjelennek a barátai, bár nem mondja, de tesz rá utalásokat és látom is rajta, meg mások is. De engem nem érdekelnek sem a barátai, sem más fiúk, csak ő, de nem fogja fel :(
2010. júl. 16. 11:16
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%
Az ilyen pasira nem érdemes időt vesztegetni.Majd rájön megkora hülye.A nőket ugyan úgy megcsalják.Nőknél és pasiknál egyaránt van szemét.
2010. júl. 16. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
73%
Szerintem ha ezeket így őszintén elmondod előtte az már jó kezdés. Ha már mondtad, de nemigazán győzted meg, akkor majd az idő megoldja a dolgot, persze ha tartod magad a dolgokhoz.
2010. júl. 16. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:
Számomra nem idővesztegetés, még akkor sem, ha nem lesz semmi :( Bár lehet igazad van.
2010. júl. 16. 11:22
 4/24 anonim válasza:
60%
Sztem ne foglalkozz vele.Ha egy pasi azt veszi észre h leszarod akk jobban hajt, de ha tudja h tetszik neked v h szereted akk úgyvan vele h bármikor együtt akar lenni ved úgyis beleegyezel.Ha pl.Megakar csókolni mondd h nem csókolózol olyannal aki nem a pasid.Ez arra is jó h talán enyhül a féltékenysége...Vagy ha odahív mondd h nem érsz rá...stb.
2010. júl. 16. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:
Eddig sem voltam rámászva és szerintem nem azt látja,, hogy mennyire odavagyok érte. Szóval nem tudom mi lenne jobb, ha nem foglalkoznék vele, vagy ha odaállnék elé és megmondanám az igazat. Mert szerintem ő pont olyan, aki szereti hallani, ha tetszik, és szereti, ha odavannak érte :D
2010. júl. 16. 11:27
 6/24 anonim ***** válasza:
85%

Önbizalomhiányos, neurotikus, üldözési mániás lúzer. Bele se kezdj az egészbe! A beteges féltékenység a saját szorongáainak, bizonytalanságának kivetítése. Az ilyen ember teljesen rádtelepszik, megfojt, nem enged majd sehova egyedül a barátnőiddel se, állandóan meg fog rágalmazni, hogy megcsalod, meg hogy flörtölsz másokkal.


Felejtsd el, nem leszel boldog mellette!

2010. júl. 16. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
Lehet igazatok van, de én szeretem, sajnos! Ráadásul, ha beidegesedik csúnyán beszél velem, lek*rváz ok nélkül, stb stb. És szerinte úgy fogják imádni a nők, ha csúnyán bánik velük. Tudom, hogy hülye vagyok, hogy vele foglalkozok...
2010. júl. 16. 11:30
 8/24 anonim ***** válasza:
86%

Úúúristen, és te még komolyan nem küldted el a búbánatba? Ráadásul még agresszív is, az se kizárt, hogy előbb utóbb meg is üt.... Áááá, szabadulj meg tőle minél gyorsabban! Ez nem komplett.

:(

2010. júl. 16. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
85%
Mond meg neki,hogy döntse el,hogy akar vagy nem,ha nem bízik benned,annak ellenére,hogy nem is ismer igazán,akkor ne viselkedjen úgy mint egy hülyegyerek,és hagyjon békén.Ha erre sem reagál normálisan,akkor semmire nem fog.gyerekesen viselkedik.Engem is csaltak már meg.Nehéz volt feldolgozni,de nem vetítettem ki a jelenlegi kapcsolatomra.és már 4 éve vagyunk együtt,ebből egy éve házasok vagyunk,és van egy gyönyörű kisbabánk.Nem mindenki aljas.az meg egyenesen gáz,ha a saját haverjaira is fétékeny.
2010. júl. 16. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
88%

Nekem is volt hasonló (pancser) barátom. Folyamatosan ilyeneket mondott, sőt a meghatározó alaptulajdonsáaimra is negatív megjegyzéseket tett, de ez más tészta.

A lényeg, hogy pont a viselkedésével érte el azt, ami ellen küzdött. Amíg együtt voltunk természetesen nem volt más rajta kívül, de kíhívta a sorsot maga ellen.

Az ő dumájuk az, h ha nem vagy féltékeny az hatalmas baj, mert akkor nem is érdekel a másik. (ez így van, de egy bizonyos -egészséges- szintig.

Ő az egyetlen akire úgy gondolok vissza, h inkább meg sem ismertem volna. Ugyanis nem tud annyi jót tenni senki, h az alap bizalom hiányát pótolja.


Bocsi, h most itt kifakadtam, de te ne járj úgy, mit én...

22/L

2010. júl. 16. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!