Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi volna a jó ebben a helyzetben?
10 éve vagyunk házasok.A férjem 40+ én 30+ éves vagyok.Sok mindent kibírt már a kapcsolatunk mire oda értünk, hogy gyereket vállalunk és nehezen de sikerült is egy csodaszép lányunk született.Neki olyan a munkája ,hogy tudtuk lesznek utazások.1-2 hetek mikor nem lesz itthon.De mivel előtte is így éltünk nem gondoltam, hogy probléma lesz ebből.Csakhogy szülés után fél évvel már 1-1 hónapra is el kellett utaznia.Amiről nem tehet, nem szórakozni megy így beletörődtünk, hogy ez a helyzet és kész.Rosszul viseli ő is a távolságot, nem szeretőhöz jár meg ilyenek.Ha itthon van sem sokat tud segíteni, reggel elmegy este hazajön.Emellett soha nem kelt a gyerekhez a két év alatt, pedig az első másfél évben éjjelente volt 10-15x kelés, mert annyira rossz alvó volt.Mostanra valamivel jobb a helyzet, de így se alusszuk végig az éjszakát.A munkája miatt neki pihentnek kell lenni, ezt elfogadtam régen, nem is igazán hánytorgatom fel, de úgy érezem már egy ideje,hogy az utolsó energiaforrásaim is lemerültek.Napi 24 ben mellettem a gyerek, van a háztartás és én magam is a 6 hónapos gyerek mellől már újra dolgozni kezdtem itthonról nem teljes állásban de dolgozom.Ő minden panaszom végig hallgatja és tudomásul veszi de ennyi.Nyugtázza úgymond.
Párom édesapja tavaly halt meg váratlanul.Az én édesapámról idén tavasszal tudtam meg, hogy rákos, most így őszre tudjuk, hogy az első kezelések nem voltak hatásosak.Egyszerűen teljesen kész vagyok, nem vagyok felkészülve egy ilyen veszteségre.
Párom 1 hónapja nincs velünk, munka miatt van távol.Az utóbbi fél évben úgy érzem teljesen egyedülálló szülővé váltam,bár már a gyerek születése utáni pár hónapban látszott, hogy bármennyire erős a kapcsolatunk a gyerek inkább eltávolított mint közelebb hozott volna egymáshoz.Úgy érzem nincs támaszom, nincs velem lelkileg se.Mindent lerendez egy higgadt tényközléssel.Aztán továbblép a saját problémájára, mert neki is van.Együtt élünk, de inkább párhuzamosan egymás mellett.Nagyon magányosnak érzem magam.Jó ideje.Próbáltam már beszélni róla, tudomásul vette de mivel egyfolytában feszültséggel van tele az utóbbi éve neki is ,látom rajta hogy egyik fülén be a másikon ki.
Most tegnap bejelentette, hogy a tesója a továbbiakban nem akar az édesanyjával foglalkozni ,így hozzánk fog költözni.Anyósom nagyot halló, nehéz vele beszélgetni,igazából bármit nehéz vele csinálni.Nem igazán érdekli semmi, és hiába mondom el neki egyik nap amit kérdez másnap már újra új dologként hallgatja meg.Öregkori demenciája van valószínűleg.80 éves elmúlt szóval el van nézve neki.De úgy érzem amellett, hogy természetesen jöjjön, ez a költözés megint csak nekem gyárt munkát és nehézséget.Mivel én itthonról dolgozom és még egy évig itthon lesz a gyerek is nyilván nekem kell ebből is jobban kivennem a részem.Úgy érzem ez már a kapcsolatunk végét jelentő dolog lesz.Egyszerűen nincs erőm,kedvem már még többet tenni..
Szerintetek ez a kapcsolat menthető még?
válasza: válasza:Ha mindketten tesztek érte, akkor menthető.
Pl. Keressetek napi pár órában segítséget, aki mindenben besegít. Gyereket pelenkáz, krumplit pucol, inget vasal, beadja a nagyi gyógyszereit, stb.
Mindketten dolgoztok, elvileg kell lennie erre pénznek. Ha nincs, akkor gondoljátok át, hogy van-e értelme fillérek miatt hagyni szétesni a családot.
Az szép és jó, hogy te ennyire megértő kis feleség vagy. De a mártírokat csak az oroszlánok szeretik. Nem te vagy a gyerek apja, nem tudod pótolni. Igenis vegye ki a részét a férjed is a gyereknevelésből! Munka előtt, után, helyett, senkit se érdekel!! Az se érdekel senkit, hogy TE hogy oldod meg egy baba, munka, háztartás, éjjeli kelések és egy beteg anyós mellett.
Arról pedig nagyon komolyan beszélj vele, hogy ő vállalta az anyja ápolását, téged senki meg se kérdezett. Mi lesz vele, ha ő elutazik? A saját gyerekére se jut ideje, nem hogy egy plusz emberre. (Azt se értem, hogy eddig hol volt a néni. X éve a sógorodék ápolják, ti meg felé se néztetek? Akkor ne is csodáld, hogy beadták az unalmast, a testvéreknek együtt, közösen kell gondoskodni a szüleikről.)
Azt látom, hogy túl sok időt vagytok külön, neked igazából már nem hozna nagy változást egy válás. Legfeljebb nem kell a mamáról is egyedül neked gondoskodni.
Ha már nem maradt semmi szeretet, melegség, csak éltek mint két idegen, ott már ritkán lesz jobb.
Nehéz helyzet.
Szerintem kezdd el tervezni, mit hogy oldasz meg egyedül, a válás után.
válasza:Ebben a helyzetben megkérném, hogy legyen szíves olyan munkára váltani amivel mellettem, a gyerek mellett és az édesanyja mellett,minőségben helyt tud állni. Ha fontosak vagytok neki, fontosabb mint a pénz és a munkája ami jelenleg kitölti az életét akkor lépnie kell valamit, mert ezt te nem bírod tovább így, egyedül. Beszélj vele őszintén.
Kemény dolog ilyet mondani, de lassan ultimátum elé kell állítanod, a családja vagy a munkája. Ha a munkáját válassza akkor egyébként sincs tovább min gondolkodni, egyedül is könnyebb egy gyerekkel mint ilyen kapcsolatban és más idős édesanyjával a nyakadban. Ha meg titeket választ akkor legalább végre melletted is állhatna kicsit és talán neked is könnyebb lenne. Jelen helyzetben úgy néz ki, hogy neki jó legyen, te őt kiszolgáld, meghallgasd, megértsd. De az hogy mi van veled már másodlagos. Egy kapcsolat nem így működik. Beszéljetek erről én azt mondom, szerintem nincs az a munka a világon, ami fontosabb lenne mint a család, amit szeretek. Ha szeretem.
válasza: válasza:Már elnézést, de az, h az édesanyja odaköltözzön hozzátok, az közös megbeszélés tárgyát képezi, nem az ő egyéni döntésének kell legyen.
Igen, szegény férjed sokat dolgozik, állandóan kipihentnek kell lennie, de a gyermeket közösen vállaltátok. A férjed reggel elmegy dolgozni, este hazajön és fáradt.
És veled mi van? Gyereket nevelsz, vezeted a háztartást és mellette dolgozol is. Te sosem lehetsz fáradt?
Ha őszinte akarok lenni, nem nem megmenthető.
válasza:Igen, én is úgy érzem, hogy az elmúlt 2 évben hiába lett gyerekünk nem lettünk család.Gyerek előtt pedig minden egyenlően oszlott rajtunk.Nyilván ha nem volt itthon mindent én csináltam ,de 1-2 hetekről volt az szó.Viszont így, hogy 1 évben kb 3-4 hónapot itthon sincs eltolódtak az erőviszonyok.Illetve mivel azt látta az elején, hogy megoldottam nélküle is, így egyre több maradt rajtam mert ügyes vagyok megoldom.Viszont más időszakosan, mint folyamatosan és állandóan. Nagyon fárasztó a folyamatos túlterheltség és így magát az anyaságot se bírom már élvezni.Gondolkodtam már bölcsödén, van családi bölcsöde a környéken, ők heti min.2 x4 órában bevennék a gyereket.Többet én nem adnám ki még a kezeim közül, mert nagyon anyás.Lehet meg se szokná.Bár gondolom a gyerekközösség meg jót tenne neki.
Amúgy párom mentségére szóljon, ha hazaér a munkából próbálja letenni az ajtóban a munkahelyi dolgait, próbál apja is lenni a csajunknak, néha elviszi játszótérre és olvas vele könyvet stb..stb.De nyilván nem rendszeresen.Meg sokszor hiába iparkodik látszik rajta, hogy szétpattan az idegtől én meg már annyira belefáradtam az egészbe, hogy néha talán már egymást is csak lehúzzuk.
Eddig anyukája egyedül lakott, tavaly már látszott, hogy vannak gondok.Akkor a tesója mondta, hogy mivel ők ott laknak mellette majd bevásárolnak neki, meg néha átnéznek.Mi az ország másik felén lakunk,minden második hétvégén ment a párom az anyukájához.De most tavaly karácsonykor velünk volt egy hetet és már akkor mondtam páromnak, hogy már nem igazán szabadna neki egyedül lennie, mert néha csúsznak dolgok és ez szerintem életveszélyes.Most már nyilván fizikailag szorul segítségre és ellenőrzésre.Párom is mondta, majd keres valakit mellé itt pár órára.De itt a szomszédban jár egy ilyen segítő egy nénihez ő konkrétan annyit csinál, hogy reggel lefürdeti és beszélget vele fél órát, nekem ez nem akkora segítség.Amúgy a saját szüleimet is bármikor befogadnám és ellátnám,így elég egyértelmű, hogy a párom édesanyjára is áll ugyanez a helyzet, bármennyire a páromé.
Viszont azt nem látom, hogy így hogy lesz akár fél percnyi szabadidőnk,amikor esetleg egymásra találhatnánk, vissza a jó útra.Nagyon szeretem a párom.Ő is szeret engem.De pillanatnyilag nagyon reménytelennek látom, hogy megtaláljuk a helyünket egymás mellett úgy mint ezelőtt.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!