Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom megütött. Indokolt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom megütött. Indokolt volt? Egyáltalán van olyan eset, amikor indokolt?

Figyelt kérdés

Az egyenjogúság híve vagyok, hogyha én megütöm a páromat (eddig 2szwr fordul elő) akkor én se szólok egy szót se, hogyha visszaüt. Viszont mostanában nagyon sokszor megteszi, hogyha veszekedünk, vagy hogyha olyat mondok, ami neki nem tetszik. Természetesen nem minden nap, de 1-2hetente már előfordul.

Ma is hatalmasat veszekedtünk, nagyon borzalmas dolgokat mondott rám, ler. bancozott,azt mondta, az előző barátnője testileg-lelkileg sokkal jobb volt nálam és nem érti, miwrt szakított vele. Aztán kicsit lenyugodtunk mindketten, mondtam, hogy mondja el, mi bántotta. Elmondta, én végighallgattam, aztán szerettem volna én is elmondani. Erre kiakadt, hogy én nem értem meg s nem bírom annyiban hagyni. Megütött, többször is, egyszer oldalba is és mpst először annyira, hogy még mindig rettenetesen fáj. Természetesen a veszekedés legalább annyira az én hibám is volt, mint az övé. De indokolt volt ez?

Másrészt majdnem 3éve együtt vagyunk, nagyon szeretem és régen hihetetlen rendes volt, sokkal többet tett a kapcsolatunkért, mostmár én teszek többet. Ezen kívűl nekem elég rossz kapcsolatom van az anyámmal, sokszor segített.

Ráadásul 1hét múlva költöznénk össze a lakásba, amit a nagyszüleim vettek nekem. Az én városomba, mivel eddig úgymond "távkapcsolatban" éltünk, 200km-re egymástól, de én heti legalább 4napot itt töltöttem vele,még magántanuló is lettem emiatt.

Most mit tegyek???

Kérlek az ilyen válaszokat, hogy "ha elviseled, meg is érdemled" és "hogy lehetsz ilyen hülye" kerüljétek. Nem olyan egyszerű ez a kérds, hogyha az érzelmeket is belekalkuláljuk meg a költözéses szituácuót. Reméltem, hogy az összeköltözéssel minden még jobb lesz. Amikor nem veszekszünk, annyira jó... Úgy érzem, ő miatta nem teljesen egy rakás szar az életem...


19l

20f



2019. aug. 26. 22:11
1 2 3 4
 11/33 A kérdező kommentje:

Köszi a hideget-meleget is, az őszinteséget (majdnem) mindenkitől.

Az első hanyagolhatta volna a gúnyolódást, a másodiknak meg kívánom, hogyha lesz valami komoly gondja az életben akkor így kezelje mindenki, hogy "ez csak egy kamu, provokatív dolog"

2019. aug. 26. 22:21
 12/33 anonim ***** válasza:
76%

Mivel minden más lehetőséget kilőttél, így csak azt tanácsolom, hogy kuporodj magzati pózba, a kezed kulcsold össze a fejeden, így megúszhatod életveszélyes sérülések nélkül.

Sok boldogságot! Megérdemlitek egymást!

2019. aug. 26. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
100%

A barátnőm is ezt mondta szereti.....Ez csak egy pofon....aztán addig fajultak a dolgok,amíg éjjel menekülnie kellett mert már ököllel ütötte, és a földön rugdosta. Aztán csak kibékült vele,aztán már annyira megverte a csávó, h két hétig kék zöld volt mindene.Akkor jött rá, h ez nem szerelem

...

2019. aug. 26. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
72%
Gratulálok a bikádhoz! ;)
2019. aug. 26. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 A kérdező kommentje:

Az őszinte segítséget és a sztorikat köszönöm. Rohadt nehéz, de meg fogom lépni. Akármilyen dramatizálás is, még nehezebb, mert nincs egyetlenegy másik ember se az életemben, akire számíthatok, a családom se. De köszönöm a segítséget.

A cinikus, gúnyolódó embereknek meg kívánom, hogy valami igazán nehéz, f. os élethelyzetükben ugyanezt kapják vissza.

2019. aug. 26. 22:27
 16/33 anonim ***** válasza:
93%

#11 nem gúnyolodás, csak nem vagyok olyan eszetlen mint a többiek hogy ekkora mesét beveszek...


Egyszerűen a mostani tragédiakat meglovagoló undoritó kamu.

2019. aug. 26. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
100%
Egy egészséges és normális párkapcsolatba szerintem nem fér bele, hogy ,,megverekedjetek" az igazatokért.Ez ugyanúgy vonatkozik rád, mint a párodra.Ha nem tudjátok értelmesen ,,felnőttként" megbeszélni a dolgaitokat,akkor nem illetek egymáshoz.Ne költözzetek össze ez csak sokkal rosszabb lesz.Nem tisztelitek már most se egymást, pár év múlva meg valamelyikőtök ,,hír" lesz a tv-be.
2019. aug. 26. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
89%

A következő felmérés az USÁban készült. A magyar helyzetet nem ismerem.


Ahhoz, hogy véget vessünk az erőszaknak a kapcsolatunkban, ahhoz beszélni kell róla.

Hogy megértsük miért esnek vissza azok, akik keresztülmennek ezen, szakemberek összeállították az "erőszak ciklusa" kör diagrammot.


1/2-ed mézeshetek :) --> 1/4 "feszültség" :| --> 1/4 bántalmazás ***


[link]


A kapcsolat túlnyomó részében a "mézeshetek" szakaszban van, ahol mindenki boldog és boldogulnak egymagukban.

De ez átalakul a feszültség keltési szakaszba, amit a átélők úgy fogalmaznak meg, mintha tojáshéjon lépkednének, mielőtt kitör a bántalmazás.

Miután a bántalmazás megtörténik, a bántalmazó tipikus viselkedése, hogy bocsánatot kér és a pár kibékül és visszatérnek a "mézeshetek" negyedbe, és újból indul a kör.


Nagyon fontos megemlíteni, hogy a bántalmazás csak ütésekből áll.


Bántalmazás fajtái:

- Fizikai

- Pszichológiai

- Szexuális

- Gazdasági


A kapcsolaton belüli bántalmazás a nők 25(%), a férfiak 6(%) százalékát érinti.

A nőket általában fizikai és szexuális bántalmazás éri, míg a férfiakat inkább követik és zaklatják.

A családon belüli erőszak az első helyen felelős a 15-44 éves nők sérüléseiért.

Mindannyian ismerünk olyat, aki ezt átélte.



Nagy a ködösítés ebben a témában. A leggyakoribb tévhit és előítélet a kapcsolaton belüli erőszakkal kapcsolatban:

1: A kapcsolaton belüli erőszakkal a szegények problémája.

Az igazság, hogy kutatások kimutatták, hogy a kapcsolaton belüli erőszakkal nem egy válogatós vadállat.

Mindamellett, hogy a szegény környezetben sokkal keményebb az élet, ha erőforrásokról beszélünk, minden környezetben azonos mértékben van jelen.


2: A kapcsolaton belüli erőszakkal összefüggésben van az alkoholizmussal és a droghasználattal.

Mindenféle szerek használata fokozhatja az erőszakot, de nem okozhatja a az erőszakot.

A kapcsolaton belüli erőszakkal oka az, hogy a bántalmazónak hatalom gyakorlási és irányítási vágyai vannak az áldozata felett.


Az alkoholizmus egy teljesen külön álló probléma, amit teljesen elkülönítve kell kezelni.


3: Ha kapcsolaton belüli erőszak átélője visszatér a bántalmazójához, akkor biztos kívánja, hogy bántalmazzák.

Ez a legnagyobb és legelítélendőbb tévhit az összes közül, mert áthárítja a felelősséget az áldozatra.

A valóság az, hogy nagyon sok okot lehet felmutatni, hogy a túlélőknek miért kell visszatérniük a bántalmazóikhoz.


- a bántalmazó irányítja a pénzügyeket

- a bántalmazó nem engedi a másikat dolgozni

- próbálnak a gyerekek előtt "normálisnak" tűnni.

- a bántalmazó gyilkossággal vagy öngyilkossággal fenyegetőzik, amennyiben elhagyják őt.

- nincs máshol lakni

- nincs pénz és jármű, amivel megszökhetne

- tagadják, hogy még egyszer elő fog fordulni

- a vallás és a kultúra nem engedi őket elválni

- az áldozat nincs tisztában a választási lehetőségeivel

- a barátok és a családok nem támogatják a különválást (a bántalmazó legtöbbször szimpatikus a harmadik félnek)

- inkább maradnak a bántalmazóval, minthogy hajléktalanak legyenek.

- a bántalmazó mentálisan és fizikailag megakadályozhatja a gyerekek elhelyezésének kimenetelét.


A kutatások azt is kimutatták, hogy az áldozat akkor van a legnagyobb veszélyben, miután elhagy egy ilyen kapcsolatot. Ilyenkor történik a legtöbb gyilkosság.



Figyelmeztető jelek és menekülési utak:

Egyértelmű jele a bántalmazó kapcsolatnak: amikor rémült, ijedtnek vagy fenyegetettnek érzed magad.

Az első és legfontosabb dolog, hogy hagyatkozz a megérzéseidre. Ha úgy érzed, hogy valami rossz fog történni, szállj ki, mielőtt ennek a félelemnek esélye lesz felnőni.

Ilyen esetekre nincs egyértelmű menekülési terv. Az adott helyzetben nehéz megítélni mi a legjobb megoldás. A legtöbb esetben a szülőkhöz, testvérekhez, barátokhoz fordulnak segítésért. Ha nincs senkijük, akihez fordulhatnának, akkor arra vannak külön ügynökségek, akik segítséget tudnak nyújtani. Ha szükséged van segítségre, keress a neten "családon belüli erőszak menhely"-re. Ezek az ügynökségek ingyenesen igénybe vehetők és kidolgozott eljárásuk van az ilyen helyzetek kezelésére. Próbáld elkerülni a félelmet és a rémültséget és tedd meg a lépést, amikor úgy érzed, hogy készen állsz.



---



Hogyan támogassuk a kapcsolaton belüli erőszak túlélőit


Ha ismersz valakit, vagy valaki megbízik benned, hogy segíts neki egy erőszakos kapcsolat kezelésében, a legfontosabb, hogy eszünkben legyen, hogy őket megfosztották, elrabolták tőle a saját hatalmukat, erejüket és mit támogatónak a mi dolgunk, hogy visszanyerjék erejüket, visszaállítsuk őket a hatalmukba.

Itt van néhány teendő és kerülendő ötlet, hogy mivel segíthetünk:

Kerülendő!:

- Lejáratás és hibáztatás. Ezek a bántalmazás módszerei. Óvakodjunk a túlélő hibáztatásától. Hacsak a támadást nem önvédelemből követték el, akkor kizárt hogy ők lennének az okai a bántalmazásnak.

- Ne osszad meg velük a személyes tapasztalataidat! Azok csak nálad működtek! Legfeljebb, csak akkor, ha kifejezetten kérik. De akkor is tegyük hozzá, hogy ez csak nálunk működött!

- Ne mondd meg nekik mit kéne tenniük. Ezek az emberek pont most veszítették el saját maguk felett az uralmukat. Inkább tegyünk fel nekik kérdéseket, hogy maguk jöjjenek rá, mit kell tenniük.

- Semmi esetre se ítélkezz! Még akkor is, ha nem értesz egyet velük, amit csinálni akarnak, ne bíráld a tetteiket! (Soha! Ne tedd! Soha! Tényleg ne!) Sokkal többet tudnak a saját helyzetükről, mint amit mi tudunk. Sok körülményt mi sosem fogunk megérteni, amíg ők belül ezekkel küzdenek.


Mit tehetsz? Mit tegyél?

+ Egyértelműen, félreérthetetlenül támogassuk őket! (ajánljunk fel nekik lakhelyet, telefont, egyéb erőforrásokat)

+ Kétszeresen hallgassad, mit mondanak, és csak felét mondd, a mondandódnak. Arra figyelj, hogy velük mi van és igyekezz megérteni őket.

+ Nem lényeg, hogy ki vagy, terjesszed az itt hallott információkat.

2019. aug. 26. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
75%

Lehet, hogy néhány komment nyers volt, de valahol igazak mind.

Viszont azon is gondolkodj el, hogy miért is élteted ezt a drámát? Valahol élvezed, mert nincs mivel kitöltsd izgalommal az életed? Vagy félsz egyedül?

Mi mozgat téged ezért a távkapcsolatért? Értelmes ember vagy, nem hinném, hogy putris (nem akarok rasszista lenni) kissebbségi vagy, akinek az érzelmi intelligenciája eddig ér.

2019. aug. 26. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
87%

"A cinikus, gúnyolódó embereknek meg kívánom, hogy valami igazán nehéz, f. os élethelyzetükben ugyanezt kapják vissza."

De könyörgöm a te helyzeted azért szar, mert tényleg rettentő hülye vagy ha kérdezned kell, hogy normális-e, hogy agyonver a párod és jössz ilyen jajjdeszeretem dumával meg össze akarsz vele költözni pedig egyértelműen tesz a fejedre és jellemtelen senki. Értelmes ember a büdös életben nem kerül ilyen szituba, nem értem miért vagy felháborodva a gúnyolódáson. Csak te tehetsz róla, hogy ilyen a helyzeted.

2019. aug. 26. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!