Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom nagyon jó ember és hiába igyekszik, úgy érzem nekem ez kevés, amit ő nyújtani tud. Mit tegyek?
Sziasztok! Előre is elnézést kérek, ha hosszú lesz, de eléggé el vagyok keseredve.
25 éves vagyok, ez az első kapcsolatom életemben, sajnos nehezen ismerkedem, mert zárkózott vagyok és egy elég fura, elvont embernek tartom magam, régebben szerettem egyedül lenni, barátaim azért vannak, de keveset találkozom velük, elsősorban egyetemen, eddig inkább a tanulmányaimra fókuszáltam, amíg meg nem ismerkedtem kb. másfél éve egy 15 évvel idősebb férfival egy viszonylag semleges helyen. Egy fél évig kb. csak beszélgettünk, mindig is lenyűgözött az intelligenciája, nagyon okos, kedves, bár a szüleim kiakadtak rajta kicsit, de fél évvel ezelőtt összejöttünk. Ő egy nagyon jó ember, nem iszik, nem dohányzik, nagyon kedves, művelt, de mégis úgy érzem, hogy nem tudja nekem megadni, amire vágyom. Mindig nagyon türelmes volt velem, 5 hónap után vette el a szüzességem, igazi úriemberként viselkedik, viszont nagyon sokszor fáradt a munkája miatt, nekem meg most hogy már nem fájnak az együttlétek, egyre nő(ne) a szexuális étvágyam, neki meg nincs kedve, fáradt, kielégíteni sem tud, pedig igyekszik... Sajnos egyre több a veszekedés, részben a felsoroltak miatt, másrészt meg csak nagyon elvont témákról lehet vele beszélgetni, mint a vallás meg a történelem, amik szintén veszekedéshez vezetnek.
Szeretjük egymást, tudom, hogy ő egy tiszteletreméltó és jó ember, de egyre jobban érzem, hogy "túlnőttem" ezen a kapcsolaton. Nekem rengeteg az energiám, sportolok, tanulok, utazom, tudom hogy a pénz nem minden, de nekem elég tehetős szüleim vannak, neki pedig nem fontos a pénz...
Azzal van problémám, hogy amúgy is nehezen ismerkedem, zárkózott vagyok és elég határozott elképzeléseim vannak az életről, félek, hogy a soha az életben nem lesz senki más és ha szakítottunk, már nincs visszaút.
Párom szerint viszont én vagyok a türelmetlen vele szemben folyton.
Légyszi normális válaszokat, ha lehet! Most tényleg nem tudom, mit kellene tennem ebben a helyzetben.
"Az idősebbek között is vannak aktívak de sokkal kevesebb, és ez egyre rosszabb lesz később. Szerintem ne szivasd magad, most még bőven van időd hozzád illőt találni, őt meg ne sajnáld túlságosan, ha 25 évs korodban a normális igényeidre annyit tud mondani hogy türelmetlen vagy, és eszébe se jut hogy ja hát ő 15 évvel idősebb nálad, akkor annyira azért nem jó ember mint amilyennek mutatja. Keressen hozzá illő embert, és ne várja el hogy miatta elrontsd az életedet."
Szerintem ez nagyon igaz. A pasi jól elvan a 15 évvel fiatalabb nővel, villoghat vele mindenki előtt, sőt az egójának nagyon jót tesz, de nem tud szinten maradni vele. Hosszútávon nem fogja tudni kielégíteni a vágyaidat. A nők a 30-as éveikben lesznek a csúcson szexuálisan, ő akkorra már 50 lesz. Már most fáradt és te pedig frusztrált leszel, mert ő nem fog tudni kielégíteni. Minél jobban zavarni fogja őt ez, annál jobban csökken pszihésen a libidója, ráadásul hormonális okok miatt is csökkenni fog az étvágya.
10 év múlva dühös és tehetetlen leszel, hogy miért maradtál egy olyan kapcsolatban egy úriemberrel, akivel majd közös témátok sem lesz ("Sajnos egyre több a veszekedés, részben a felsoroltak miatt, másrészt meg csak nagyon elvont témákról lehet vele beszélgetni, mint a vallás meg a történelem, amik szintén veszekedéshez vezetnek").
24 éves vagy, előtted a világ, nehogy leragadj egy 15 évvel idősebb férfi mellett és nehogy azt hidd, hogy nem találsz mást.
Szakítás után rossz lesz, valószínüleg úgy fogod érezni magad, mint akin átment egy úthenger, de ezen mindenki átesik egyszer vagy többször életében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!