Ti mit tennétek az én helyemben? Jó, hogy igyekszik az ember, de azért a tűrőképességnek is van egy határa.

Múltpénteken volt a szalagavatóm. Minden közeli családtagot meghívtam, mindkét keresztszülőm. Szépen átmentem mindegyikhez, meghívót is csináltattam(saját kezüleg,mert azt tudom hogy jobban értékelik a keresztszüleim), s azt mondták hogy persze eljönnek. Igen, az egyik el is jött, a másik (keresztapám) az nem, holott a felesége (keresztanyum)igen. Azóta eléggé kivagyok rá, s azt mondtak hogy ebből elég, ha ő így akkor én úgy! Nem első eset hogy ilyen, születésnapomkor mindenki felköszönt csak ő nem ( holott ő bezzeg elvárja, de ha megcsinálja az ember akkor húzza a száját), mikor átmegyek hozzájuk soha nem érdeklődik irántam, én meg már egy ideje meguntam ezt, sosem dugja ki a képét olyankor. Mikor voltam a Balatonon táborba akkor is csak húzta a száját, mikor az élményeimet meséltem úgy belekötekedett a témába hogy anyuval úgy mentünk haza hogy sírt.... Anyumnak ő a bátyja, nem tudom mire jó ez a viselkedése, mindenkit elmar maga mellől, feleségével minden apróságért üvölt, nagyom mesélte hogy volt hogy kapott is tőle... Nagymamám szerint többet kéne vele foglalkozni, de nem lehet! Emlékszem kb 2 éve kérdeztem tőle hogyan kell halakat tartani, akkor is le voltam rázva flegmán hogy úgyse lesz halad.

A feleségét ( keresztanyum) meg nagyim ( az ő anyját) szeretem s ragaszkodom hozzájuk, de már teljesen görcsbe áll a hassm ha közelítek a házuk felé. Most sose menjek át keresztapám miatt? Nagyon kivagyok miatta!!!