Csak a szakítás a megoldás, ha a barátom nem tudja elviselni az új munkámat?

Kaptam egy új szintű állást, ahol az a feladatom, hogy kifejezetten vezetőket toborzok, és vezetők tréningjével is foglalkozunk különböző cégeknél. Ez az első állásom a toborzás-kiválasztás területen, eddig mást csináltam, egy elég monoton, 0 felelősséggel járó munkát.

A párom viszont beőrült, szinte már gyűlölettel és gúnnyal reagál. Szerinte ez az egész terület undorító, és nem tudja, hogy kis huszonéves, bölcsész/gazdasági diplomás libák milyen alapon tudnának ilyen súlyos döntéseket hozni, és, hogy úgy be tudná őket alázni egy akármilyen topmenedzser, hogy a szobából nem lenne önbizalmuk kijönni soha többé. Mondom, kösz szépen, akkor innentől nincs miről beszélni, de azt mondta, hogy nem személy szerint rám értette.

De mégis hogy ne vegyem magamra? Huszonéves vagyok én is és ezen a területen egyelőre kezdő.

A fizetésemmel is baja van, szerinte pocsékolás ennyit fizetni nekem, miközben sokkal nehezebb munkát végző emberek kevesebbet kapnak, minek mondtam ekkora fizetési igényt az interjún, miért nincs gerincem nőként...stb. Jött azzal is, hogy hol van ilyenkor a feministák által sipákolt üvegplafon.

Soha nem volt előjele ennek, hogy ilyen lenne, pedig 1,5 éve vele vagyok. Csak konkrét kollégáit szólta meg, hogy buták, de nem nőgyűlöletnek vagy arroganciának láttam, hanem úgy éreztem, hogy csak az adott személy ellen szól, és lehet, hogy igaza van.