Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Később elhagyhat ezért?

Figyelt kérdés

Szijasztok


20 éves lány vagyok és a barátommal dumcsiztunk a gyerek témáról, hogy ki milyet, mennyit, mikor akar, ő elmondta, hogy szeretne legalább kettőt majd idővel, én pedig azt mondtam, hogy nem szeretnék gyereket. Erre ő annyit mondott, hogy majd megváltozik idővel a véleményem. Én viszont tom, h nemfog, ugyanis nem szeretném elrontani a terhességgel az alakom, meg hallottam, hogy terhesség után eléggé megváltozik az ember. Van olyan ismim, aki nemrég szült és hát ő eléggé megváltozott. Kövérebb lett, csúnyább lett a bőre, más a hangulata, a férje is totál megváltozott, azelőtt sokkal lazább volt, most meg olyan komor. És hát én nem szeretnék olyan lenni, mint ez a nő. A barátom is ilyennek ismert meg, mint amilyen most vagyok és sztem kiábrándulna belőlem, ha duci lennék, foltos lenne a bőröm meg minden. Ráadásul ha lebabáznék, akkor semmi idő nem jutna magamra, főleg az elején.

Később lehetséges, h el fog emiatt hagyni a barátom?


2010. júl. 12. 16:02
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:

Hmm,miért kell egyből k urvázni? -.-'


Igen, plázacicus stílusú lány vagyok, és bulizni is szeretek, bár már mostanában nem annyira, de ezért már egyből k urvázni kell? Annyira száncsi-máncsi az ilyen! ;)

2010. júl. 12. 19:34
 12/12 anonim ***** válasza:
58%
Na jó, ez kamu. A kérdező kommentjeiből egyértelműen kiderült. XD
2010. júl. 13. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!