Ti mit gondoltok? Szerintetek egy kapcsolatnak azonnal vége, ha valamelyik fél fizikailag bántalmazza a másikat?

Tök mindegy ki üt és miért. A szándék a lényeg. Az, hogy "há' nem is tud megsebezni" nem mentség. A szándék a lényeg.

Számomra vége lenne, mert sem megbízni sem szeretni nem tudnék olyat aki bántani próbált. Lehet menni.

Tipikus kettős mérce. Figyelj, nekem a volt feleségem, levágta a saját házam kulcsát az földre (amiben benne lakott ingyen bérmentve, mert ugye a férfi a teremtő...), hogy ennyit érek, ráköpött, és folyamatosan a csodálatos családfámat szidta (akiktől anyagi hozzájárulást, eltartás, segítséget, stb..) kapott. Mindezt azért, mert késtem 10 percet munka miatt a hazaérkezéssel, s ő ezt sérelmezte mert unatkozott. (Igen nem dolgozott...) Eldurrant 1 pofon 3. felszólításra. Szerinted? Akkor most hova álljak? Nem véletlen vége. Nem hiszitek, de iszonyúan sok olyan nő van, aki azt hiszi mindent megtehet, mert ő a "gyenge nő", s ezzel visszaél. Egyébként odaálltam volna, hogy nincs vége, ha nő üt, ha férfi. Nem mind1 az indok...

32f

Én belebokszoltam a párom jó izmos mellkasába, nagyon figyeltem hogy ne legyen semmi baja. Bunkózott velem előtte. De meg se érezte, és az én kezemen se érződött semmi. Gondolom ez inkább birkózás jellegű volt.

Legalábbis mi szoktunk birkózni is, persze mindig ő nyer, de azért küzdök hátha. Pofont sose adnánk egymásnak, még belegondolni is rossz.

Én életemben nem ütöttem meg egy barátnőmet sem agresszióból, legfeljebb a seggükre csaptam szeretetből és elismerésképpen, vagy szex közben, de az nem bántalmazás.

Engem több barátnőm is megütött, néha pofonvágott, vagy ököllel gyomorba, tárgyakat is hozzám vágtak, ha feldühítettem őket valamivel (gyakran épp a nyugalmammal), de ettől egyáltalán nem haragudtam rájuk, sőt, imádtam, ha az én visszafogott lényemet ellensúlyozza az olykor tettlegességbe fajuló temperamentumuk. Egy excsajom egy seprűnyelet is eltört a hátamon, mert már nem tudott mivel támadni, hogy fájjon. A legtöbb ilyenből birkózás lett, ami valahogy átment szexbe, és utána teljes béke akakult ki.

Remélem, a következő barátnőm is verekedős lesz. :)

Mindegy, hogy melyik fél üt. Nem elfogadható, ha bármelyik fél megüti a másikat.

Egy olyan helyzetről tudok, ahol az egyetlen pofont helyénvalónak éreztem. Egy ismerősöm balesetet szenvedett, pánikba esett és nem akart kiszállni az autóból, ami fejre állt. Nem lett baja, de a párja félt, hogy kigyullad esetleg az autó. Este volt, senki nem volt a közelben. A csaj csak zokogott és nem volt hajlandó meg sem mozdulni. A pasi nem látott jobb megoldást, lekevert neki egyet. Ettől annyira meglepődött, hogy kizökkent egy pillanatra és a pasi el tudta neki mondani, hogy ki kell mászni a kocsiból, mert most nincs baja, de ha kigyullad az autó, lesz.

Veszélyhelyzetben kizökkenteni az embert, ha más megoldás nincs, akkor elfogadható. Dühből ütni nem.

Mind a két nem esetében elfogadhatatlan, hogy egy konfliktust fizikai bántalmazással próbál "megoldani". Primitív, kommunikációs zsákutcák dühkezelési problémával. Az ilyen ideggyenge emberek inkább boldogítsák egymást, és hagyják békén azokat, akik képesek ember módjára kezelni a feszült helyzeteket.

Az utolsó pedig jól mondja, pánikhelyzetben kizökkentésre alkalmas lehet egy kisebb pofon, de azt sem úgy kell elképzelni, hogy izomból odavágnak egyet, a másiknak meg beszakad a dobhártyája.

Az "alpári" szövegnek meg annyi igazsága van, hogy egy férfi által adott pofon valóban jóval nagyobb kárt tud okozni, mint egy nő által adott, ettől függetlenül nem kell eltűrni az utóbbit sem.

Azt gondolom, hogy ez kamu kérdés, mert ilyen színház nincs. Hasonló igen, de ott se ezt a témát boncolgatják.

Esetleg pszichoterápiás csoportban.

Másrészt, te vallod azt, hogy az egy kapcsolatban teljesen rendben van, ha a férfi időnként odacsap egy nőnek. Ezek után hiteltelen vagy, ha azt nem tudod mosolyogva fogadni, ha a nő csap oda néha a férfinak.

Na EZ a kettős mérce.