Tényleg én gondolkozok rosszul?

Nekem ez elég borzalmasan hangzik, hogy évekig külön utakon, de este együtt. Minek??

Abban biztos vagyok, hogy nem egyszerre élik meg, hogy most jó lenne külön. Az egyik fél így csak szenved, és azért tűri ezt, mert másképp már elváltak volna. Persze a külvilág felé azt mutatja, hogy ez milyen szuper. A másik meg annyira nem szerelmes, ha eszre se veszi ezt a fájdalmat, vagy csak nem foglalkozik vele.

Szerintem inkább szánalmas, hogy igazán egyik sem volt elégedett és boldog, hisz ha az vagy nem mész félre, de este azért a gyerek miatt játszották a szent családot. Most meg rájöttek hogy 50 felett már nem érdemes ugrálni és elvannak.

Monogámia nem tesz tönkre egy kapcsolatot, a tisztelet és a kommunikáció hiánya igen! Anyádék sem azért csalták egymást, mert a monogámia szar, hanem a kapcsolat volt alapból szar, amit vagy meg kellett volna beszélni és oldani vagy időben elválni.

Nyilván könnyebb valakivel megtartani a párkapcsolatot, ha kibújunk a kötöttségek alól.

Ugyanúgy, ahogy könnyebb tartós barátságot fenntartani, mint ugyanilyen tartós párkapcsolatot, könnyebb kutyát tartani, mint gyereket, könnyebb növényt tartani, mint kutyát, sőt, ami a legkönnyebb, csak gépekkel körülvenni magunkat, semmi élőlénnyel, akinek esetleg bármilyen elvárása lenne felénk.

Szóval a kérdésre válaszolva szerintem bőven nem ez az élet rendje, és ezerszer inkább egy normális házasság, ahol esetleg időnként kompromisszumok, lemondások és veszekedések kellenek ahhoz, hogy megtartsuk, de legalább értelme, értéke is van. A házasság az én fejemben egy döntés arról, hogy a másikkal fogom leélni az életemet. Nem azt fogadom majd meg, hogy örökre lángolni fog a szerelem, azt nem is lehet. Azt fogadom meg, hogy egymás mellett leszünk, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy szeretetteljes kapcsolatban éljünk életünk végéig. Nyilván ehhez az kell, hogy olyan társat találjak, aki ugyanígy gondolkozik.

A nagy probléma az, hogy nem tudnám megmondani, hogy melyikünknek van több esélye neki megfelelő párt találni. (Jó, én speciel megtaláltam, de ha most állnék neki keresni, nem tudom mik lennének az esélyeim.)

" amikor évekig külön utakon járnak, viszont minden este egymás mellett alszanak el"

- Hát ez engem nem győzött meg, hogy jobb lenne, mint a monogámia. És sosem tudhatod, mennyi ember milyen mélyen csapja be még önmagát is. Én nem idealizálnám ezt sem a helyedben.

Sok minden összetarthat 2 embert, a félelem a változástól is. A megszokás. NA meg egy kapcsolat sem statikus dolog, ilyen jobb és rosszabb hullámok, miszerint vannak hullámvölgyek, majd később újra közel kerülünk, sőt, újra egymásba szeretünk- periódusok váltják egymást általában.

Ehhez nem kell félrekúrni, hogy rájöjj. Csak kellő önismeret és tapasztalat kell. Szóval nem győzött meg, miben is jobb ez.

Nekem nem jönne be az ilyen fajta kapcsolat.

Megalázva, átverve érezném magam, mintha valójában nem jelentenék neki semmit.

Ha valóban szeret, akkor nem jár külön utakon.