Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Úgy érzem nem bírom tovább?
26 éves nő vagyok, a párom pedig 31 éves, messzebb dolgozik, csak hétvégén van itthon ha itthon is van, mindig fáradt, tvt néz igazából semmi értelme sincs hogy haza jön, hiszen akkor sem érzem azt hogy megdobogtatná a szívem.
Elmegy mellettem szinte, soha egy érintés, egy ölelés egy puszi.
Ehhez a rossz kapcsolathoz egyetlen jó dolog tartozik még pedig a közös kislányunk.
De mindegy ennek ellenére nagyon rossz az egész, a szex is.... Állandóan könyörögni kell érte szinte, mert hamarabb bealszik mint a gyerek.
Elhiszem én azt hogy fáradt de fiatalok vagyunk még hogy úgy éljünk egymás mellett mint két nyugdíjas.
Elhagyni nem szeretném, több okból sem.
Kijelentette hogy szét verne ha más miatt elhagynám, illetve a kislányunkat is elvenné tőlem. A másik ok pedig a kislányom, nem szeretném ha csonka családban nőne fel, főleg nem azt hogy nélkülem mivel ő az én életem értelme.
Sajnos elhatározátam hogy muszáj keresnem valakit aki nőként tekint és bánik velem, aki kedves és természetesen a testi kapcsolatok miatt is.
De ez az elhatározás is nagyon bonyolult.
Most egy kicsit fellendítettem az életem, mert eddig soha nem beszéltem egy pasival sem, aztán most elkezdtem, nem lettem lekoptató és ellenkező ezzel kapcsolatosan, mert hát legalább ennyi öröm legyen már az életemben... Ezek a pasik elég kedvesek.
Igazából mindet ismerem személyesen.
Viszont van egy közülök akivel régen már majdnem össze jöttünk csak sajnos én voltam aki lekoptatta.
Na bár neki is van barátnője de nem nagyon értik meg egymást, és mondja hogy én különleges vagyok számára, nagyon szeretett volna engem, ami tény hiszen éreztem is akkor, ezért is koptattam le mert nagyon tepert és az kicsit idegesítő is volt.
Na lényeg hogy ő Németországban dolgozik és majd holnap indul haza, megbeszéltünk találkozunk és eljön hozzánk.
Viszont félek hogy meg történik a szex, aminek egyrészt örülnék mert teljesen ki vagyok már éhezve, másrészt viszont nem szeretném, mert hűtlen sem akarnék lenni, és nem hiszem hogy tükörbe tudnék nézni. Az agyam másik része meg azt mondja ha úgy alakul tegyem meg mert nem szeretem a páromat.
De komolyan ma egésznap ezen őrlödtem, szeretem vagy nem!??
Azt kell mondjam hogy nagyban úgy érzem nem, mert semmibe néz, nem vagyok más ha itthon is van csak egy cseléd aki mos, főz és takarít, és alig várom elmenjen mert már tökre elfáradok annyit ugrálok mert nem segít, Kijelentette azért vagyok hogy megcsináljam, szívesen is tenném de ő semmivel sem kompenzálja.
Tudom, jönni fognak a kommentek mekkora ri ban c vagyok de ebben a helyzetben mit lehet tenni??? Úgy érzem ő se szeret, és ez csak rosszabb lesz, én pedig vágyom arra hogy valaki "szeressen" még ha csak 1 órára is.
Köszönöm előre a válaszokat! Bízom benne hogy segítettek nekem, legyen az negatív vagy pozitív tanács, de főleg az utolsó jönne jobban hisz annyi negatív van már az életemben hogy arra kevésbé vágyom
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha kiderülne, hogy megcsaltad, nagyon nagy bajban lennél. Na akkor aggódhatnál csak magad, és a kislányod miatt. Meg persze a szeretőd miatt is, akit tuti agyonüt a férjed.
Szerintem ne hozd magad ilyen helyzetbe. Ültesd le a férjedet, mondd el neki, amit érzel. 31 évesen még nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy benne maradj egy sz@r kapcsolatban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne csald meg, legközelebb mikor hazajön, közöld vele, hogy vége, elhagyod. Ha biztosabbnak érzed úgy, akkor hívj át barátot vagy családtagot, ha bántana.
Ne maradj fiatalon egy szr kapcsolatban!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tanácsot nem igazán tudok adni, de kérdésedet olvasva, és néhány választ látva, leakartam írni, hogy teljesen megértem a helyzeted, van úgy, hogy a szilárdnak hitt elveinket, adott megváltozott körülmények között máshogy látjuk, érezzük.
Jobb lenne ha előbb ezt a kapcsolatot letudnád zárni, ha nem lehet megmenteni, de ha ilyen férjed nyilván nem lesz egyszerű. Drukkolok neked nagyon, hogy megtaláld a legjobb megoldást.
Remélem talász valakit aki megbecsül és akivel tényleg boldog leszel, mert megérdemled. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!