Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen tényleg van?
1-2 napja, valaki kiírt egy kérdést, miszerint elfogadnál-e párodnak olyan embert, aki már volt szerető. Erre 10-ből 9-en benyögték, hogy nem!
Na most. Komolyan van olyan, hogy valaki összejön a másikkal, majd X idő után, mikor előjönnek az exek, egy beszélgetés során, és a másik elmondja, hogy neki volt nős pasija/férjezett MILF csaja, vagy csak simán volt tudatosan 3. egy kapcsolatban, akkor az tényleg, ott helyben szakító ok? Felöltözik az illető és szakít?
Ha igen, akkor miért nem vallási társkeresőn ismerkedik az ilyen beteg ember?
Ha ez igaz, kezdem érteni miért van ennyi magányos, megkeseredett ember. Ennyire válogatósan mit várnak az élettől?
Ha egy év járás után tudod meg, hogy a barátod a volt barátnőjét párszor megverte, az előzőt kórházba is juttatta, akkor nem kezdesz el gondolkodni?
Az emberek alapvetően nem változnak meg.
Én azt nem értem, hogy miért pont a hűtlenséget meg a könnyen kaphatóságot kezelik úgy, hogy az a múlt, és nem tartozik senkire.
Rokonságban esett meg: a nő tudta, hogy a kolléga házas, de nem érdekelte. Szeretők lettek. Aztán zsarolni kezdte, hogy vagy elmondja, vagy felhívja ő a feleségét. Botrány, válás, sérültek a gyerekek, utálták egymást a nővel. Sok csúnya dolgot tett. Szakítás lett a vége. A rokon ezzel a nővel jött össze. A negyedik terhességet vetélte el, és lassan bele fog bolondulni, mert úgy érzi, hogy ez a büntetése azért, amit a múltban elkövetett. A rokon is lassan belerokkan, mert ez nem bírja, de fél elhagyni. Csupán ennyire van hatással a múlt a jelenre.
"Soha nem lehet tudni, hogy ki miért sodródik ilyen helyzetbe."
Valóban, teljesen reális és életszerű, hogy valaki tudtán és akaratán kívül áll szeretőnek.
Azért ennyire nem szálljunk már el... Ahhoz, hogy valaki belerondítson egy kapcsolatba (és most nem arról a helyzetről van szó, amikor őt is átverik, és ő sem tud arról, hogy mit csinál), ahhoz azért a hathatós közreműködése kell, ez nem megy csak úgy véletlenül.
"Itt sokan nagy erkölcs huszárok"
Tudod, elkeserítő, hogy már lassan azért is szégyenkezni kell, mert nem állunk össze akárkivel.
És igen, nálam eléggé negatív pont az, ha valaki aljas módon belerondít más boldogságába. És nem csak azért, mert aki ilyesmibe belemegy, abban nehezen tudnék maximálisan megbízni.
Természetesen vannak olyan helyzetek, amikre nem lehet rosszallóan tekinteni. Mondjuk amikor egy 10 éve külön élő, és külön életet élő "házaspár" egyik tagjának van szeretője.
"vagy csak simán volt tudatosan 3. egy kapcsolatban"
Amennyiben erről a másik is tudott, nincs ezzel semmi bajom. Nem vagyok prűd, csak a gerinc hiányára vagyok allergiás.
"miért nem vallási társkeresőn ismerkedik az ilyen beteg ember?"
Mert nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy az ember tisztességes és gerinces legyen. Akkor sem, ha számodra ez a tulajdonság "betegség".
"Ennyire válogatósan mit várnak az élettől?"
Mondjuk egy olyan társat, akire társként tudok tekinteni, és akiben meg tudok bízni.
De látom, neked egy a lényeg, hogy legyen rajta egy lyuk, oszt' kész.
De tudod, ez a te dolgod. Csak nem kéne megbotránkozni azon, ha másnak kiforrottabb az értékrendje.
Mindenki olyan szempont alapján válogat, ahogy akar. Van akinek a külső fontos, van akinek az, hogy szeresse az anált, másnak az, hogy 23 alatt legyen, van akinek diploma megléte vagy a pénz a fontos. Nekem az a fontos, hogy legyen hűséges, legyen benne tartás, és ez ne addig tartson, amíg jön az első kísértés.
Nem véletlenül lesz egyesekből "véletlenül" mindig szerető, másból pedig soha.
Ne törődj másokkal, csak a te (pillanatnyi) boldogságod fontos, nem te vagy a felelős, más is csinálja, csak szexnek indult, stb. Mindig ugyanazok a kifogások. Az ilyen emberrel én barátkozni se szeretek, aki így éli az életét.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!