Akik megcsalást követően esélyt adtak a párjuknak, nem éreznek néha utálatot amiatt amit a párjuk tett velük?

En mar maganak az "esely"-en is csodalkozom. Az esely megvolt, hogy ertelmes ember modjara elje az eletet. A megcsalas utan megis milyen eselyre, megertesre, stb tartanak igenyt? Mintha forditva ulnenek a lovon.

43F

Az esély-dolog nálam nem úgy működött, hogy "na, akkor adok esélyt, el van felejtve".

Első körben az elveimmel kellett megbirkóznom. Úgy voltam vele, hogy soha, senkinek nem vagyok hajlandó ezt eltűrni. Viszont eléggé a kapcsolat elején voltunk, és gondoltam, most az egyszer kipróbálhatnám, milyen, ha azt mondom, hogy oké, próbáljuk meg rendbe hozni.

Második körben el kellett döntenem, hogy az elveimhez akarok-e ragaszkodni, vagy új tapasztalást nyerni azáltal, hogy megpróbálok megbocsátani. Végül az utóbbi mellett döntöttem.

Harmadik körben jött a neheze, mikor a gyakorlatban is érvényesíteni kellett a megbocsátást. Jó ideig tartotta bennem magát a szánalom, megvetés, némi bosszúvágy is. Utálatot nem éreztem, inkább undort. Lényegében ez a tünetegyüttes volt, ami megölte bennem az egész dolgot a pasi iránt, viszont megtanultam, hogy nekem ez nem megy, képtelen vagyok elnézni a hűtlenséget, és továbbra sem fogom.

A #4 válaszoló nagyon jól leírta mit érzek, annyi különbséggel, hogy a mi házasságunk hosszú volt, mély érzések voltak benne mindkét fél részéről, amíg nem történt meg az árulás.

Mindig azt vallottam, hogy a megcsalást nem tűröm el senkinek. Elveim voltak. Nem is kerültem ilyen helyzetbe egészen mostanáig. Amikor kiderült, hogy az imádott férjem szeretőt tartott, a fájdalomtól a megalázottság érzéseken keresztül mindent éreztem. Első pillanatban azt mondtam elválok, majd jobban átgondolva úgy döntöttem előbb eltávolítom a szeretőt, utána a férjemtől is elválok. A szeretőt a férjem is dobta azonnal (mivel ő árulta be), és lassan megútálták egymást. Azt hittem ez elégtétel lesz ez számomra.

Megpróbáltam megbocsájtani, megpróbáltam mindent, de nem megy.

Az undor az kevés amit érzek a férjem és a nő iránt. Sokan azt kérdezik most, miért a nő iránt is? Mert ő pontosan tudta, hogy ha én megtudom, nem fogom ezt a fájdalmat elviselni, rajtam keresztül a házasságunkat is tönkreteszi (a férjem sajnos tett érte, hogy így legyen).

De elsősorban a férjem az aki iránt megvetést és undort érzek. Inkább élek egyedül boldogan, mint egy olyan emberrel aki elárulta a szerelmünket, boldogtalanul. Maradok hű az elveimhez. Én sem tudom elviselni a hűtlenséget és az árulást.