Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Menyasszonya van, mégis engem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Menyasszonya van, mégis engem keres?

Figyelt kérdés

Fél évig voltunk kollégák, nagyon jól megértettük egymást. Ezidő alatt megkérte a barátnője kezét, aminek én őszintén örültem.

Jókat beszélgettünk, éreztem a szimpátiát, elkezdtunk privatban is beszélgetni, pimaszkodni, és kacérkodni egymással. Én időközben felmondtam. Közben viszont rávett, hogy menjek el a karácsonyi bulira, ahol némi italozgatás, táncolás, és egymásra hangolódás után az ágyban kötöttünk ki. Tudom szörnyű, és undorító mindkettőnk részéről, ezért az eset után találkoztunk, hogy felnőttek módjára megbeszéljük és lezárjuk a történteket. Ámde ez egyre több találkozót szült (kizárólag kávézás, és beszelgetes) ahol apró, belsos poénokat ábrázoló ajándékokat adtunk egymásnak pl. Karácsonyra.

Ma találkoztunk, odaadtam az o ajándékát, aztán elkísért egy darabig, és meg akart csókolni a nyílt utcán. Én természetesen nem engedtem, bár szörnyen nehéz volt ellenállni. Azt mondta tudja mi lenne a helyes, de nem tud engem elengedni. Hónapok óta megállás nélkül chatelunk, beszélgetünk.. Én is tudom mi lenne a helyes, de megkedveltem... 7,5 év van közöttünk, de működik a kémia, nagyon jókat társalgunk. Szörnyű buntudatom van ezért.

Hogyan kellene cselekednem? Nem tudjuk egymást elengedni, de szörnyű buntudatom van. :-(



2019. jan. 4. 01:56
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
79%
Csak azt nem értem, hogy a pasi miért nem szakít a menyasszonyával?
2019. jan. 4. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
81%

Amiért még egy jó páran nem szakítanak akár kapcsolatban. A félelem,hogy két szék közül pad alá,és egyedül maradnak.A biztosat a bizonytalanért nem hagyják ott.


Valaki mèg itt írta,hogy elképzeli,ahogy megkérik a kezét,és készül az eskuvőre,aztán kiderül,es a gondolatba is elszorul a gyomra.Csak menyasszonya van,lehet csak megkérte,de még senki nem tervezi az eskuvőt.Én ismerek pár embert,akinek csak megkérték a kezét,és azóta is így élnek.


Azért nekem attól joban elszorulna a gyomrom,ha házassag után nem sokkal kiderülne.Akkor inkább előtte.

2019. jan. 4. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
73%

Egyreszrol ha ossze is jottok mibol gondolod h huseges lesz?

Lehet h teged nem az eljegyzes utan dob el

hanem amikor otthon ulsz 1 pici babaval aztan jon egy szamara kedves vonzo munkatars es hoppálá te is átvert egy nö leszel.

Figyu,vele kellene beszelni

A legjobb lenne ha nem huznatok a masik lany idejet.

Gondolom te sem lennel a helyzetebe.

Oszinten? elveszi a csajt majd aztan jon a gyerek?

Nem gondolom h igy egy hazassagba nem kellene lepnie

egy gyereket meg foleg nem kellene vallalnia

semmi felelosseg erzete nincs

ra kellene ebresztened h a menyasszonya nem az igazi

nem ezt erdemli...

Meg ha koztetek semmi komoly sem alakulna

legalabb ennyivel tartoznal a menyasszonyanak

Ez lenne a jarhato ut.

Szakitani kellene mert meg ha koztetek nem lesz semmi tobbet

akkor jon egy kovetkezo szereto.

Ha egyszer ravitte a gerince maskor is rafogja.

Gondolom forditott helyzetben te is tudni akarnad.

Beszeljetek meg ezt a dolgot

es felnott modjara intezzetek el.

Ha annyira kelletek egymasnak legalabb massal ne csesszetek ki.

2019. jan. 4. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
83%
Én se hinném, hogy több ez, mint játék, szeretői viszony.
2019. jan. 4. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
77%

#18-as találta fején a szöget.

A kérdező azt hiszi, hogy olyan szpesöl, hogy valaki menyasszony mellett sem tud tőle elszakadni és emiatt van rápörögve erre az amúgy látatlanban is tucatvalakire.

2019. jan. 4. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
76%

Undorító nő vagy!!! Gusztustalan és buta egy nő szerinted az ilyen férfi képes egy nőt élete végéig szeretni??

Ez férfi soha semmilyen nő miatt nem fog megváltozni gyenge férfi és te is egy gyenge nő vagy akivel mindent meglehet tenni.. Addig fogsz neki kelleni míg meg nem un.. Aztán otthagy.

2019. jan. 4. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
93%

Na jó. Engem az érdekel, hogy mentél el a karacsonyi partira, ha már nem vagy a cég tagja? Vagy a felmondásod töltötted? Csak azért kérdem, mert én is elmennék a volt cégem bulijára. :)


Viccet félretéve, olyan vagy, mint a többi ideírogató szeretőcske. Buta, naív és/vagy öntelt kihaénnem nő. Csak ennyi. Ne hidd magad szpesölnek (köszi egyik kommentelő a szót :D), mert nem vagy. Csak egy kétlábonjáró ürítőlyuk. Nem nagy díj, nem igaz?

2019. jan. 4. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
52%
Tipikus, átlagos, buta ösztönlény vagy. Csóri menyasszony, hogy megszivattátok... ha egy kis gerinc is van benned, akkor színt vallasz a menyasszonynál és nem okoztok több kárt neki. A patkány is, akinek szétdobtad a lábad, átgondolhatja legalább, hogy mit akar, bár nekem az a véleményem, hogy ti egymásnak vagytok teremtve. Amúgy az ilyen alantas, alsórendű létformák, mint ti sose lesznek igazán boldogok. Kifejteném, a miértjét, hogy megértsd, de az ilyen alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezők, mint te úgysem értik meg.
2019. jan. 5. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
87%
Hát nem vagy különleges,csak egy ócska r@ banc,de még ahhoz is hülye vagy hogy ezt észrevedd!
2019. jan. 5. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
53%
Ingyen lotyo ezert tart
2019. jan. 5. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!