Férfiak! Ti tudtok még bízni a nőkben?

Nem bízom már a nőkben, de igazából azt is megértem, ha a nők sem a férfiakban.

Mindannyian durván ráálltunk arra, hogy folyamatosan dobjuk a picit jobbért a meglévőt.

Engem megcsaltak egy négy éves párkapcsolat után, néhány hónappal ezelőtt. Akkor megbocsájtottam, visszatért egy időre az ex, de minden férfias igyekezetem ellenére újra megcsalt. Az okokkal és a miértekkel tisztában voltam, gyorsan felálltam belőle.

Elkezdtem társkeresőzni (életemben nem csináltam addig), és szuper jókat beszélgettem ott lányokkal.

Volt kb. 20 randim az elmúlt pár hónapban, de még futó kapcsolat sem lett belőlük.

Természetesen a magasabb igényű lányoknál szóba sem jöhettem, de nekem is el kellett utasítanom pár embert. Megértettem az engem elutasítókat, hiszen én sem fogok olyasvalakivel ismerkedni, aki nem vonzó számomra.

Ami a legfurcsább volt mégis: Legalább 10 olyan eset volt, amikor rengeteget beszéltem olyan lányokkal, akikkel kép alapján, és netes csevegés alapján is kölcsönösen bejöttünk egymásnak.

Lebeszéltük a randit, ám a találkozó előtt egy-két nappal eltűntek.

Szinte mindegyikük visszatért pár nap, pár hét múlva, és folytatni akarta a beszélgetést. A korábbi eltűnés indoka általában a sok munka, a család, a kiskutyája anyámnkínja volt.

Világos volt, hogy ezek a lányok benne vannak egy rossz párkapcsolatban, vagy éppen több vasat tartanak a tűzben. Ha éppen az aktuális párkapcsolatuk a mélypontját éli, vagy a másik netes randi nem jött össze, akkor újra megkeresnek.

Máig nem értem, hogy egy gondolkodó, művelt embernek, aki családanya készül lenni, hogy van pofája ilyen hazugságokhoz.

Mind az exem, mind a netes eltűnők esetében felfoghatatlan számomra, hogy miért nem képes egy felnőtt nő eldönteni, hogy maradni akar, vagy menni.

Nekem az elutasítással nincs semmi bajom, viszont a párkapcsolatukból kikacsintgató nőkből, a neten eltűnő-felbukkan társkeresőkkel tele lett a hócipőm.

Elhatároztam, hogy a netes társkeresést feladom, személyes ismerkedésnél pedig jobban kinyitom a szemem.

Felnőtt férfiként semmi szükségem arra, hogy valaki folyton megpróbáltatások elé állítson, majd ha nem felelek meg, akkor vigye a fél házat a fejem felől. :)

Jól élek, mindenem megvan, az átlag többszörösét keresem, de inkább élvezem ezt egyedül, mint állandó veszélyben, vagy hazugságban.

"Ti tudtok még bízni a nőkben?"

Még? Soha nem tudtam bennük bizni, de miért is kellene megbizni bennük???

A társkeresőzéshez annyit, hogy azért a leírásokból elég sok minden kiderül. Szerintem a 35+-os nőknél, akiknél nincs gyerek, biztosan van valami személyiség probléma. Ha az átlagnál szebb, annál inkább. Akkor már sokkal inkább 1-2 gyerekes, de elvált anyuka, mint ők, persze csak ha érzelmileg is lezárta a kapcsolatot apuval, és nem sóvárog utána, hovatovább összejár vele egy-egy kóbor dugásra.

Azt szokták mondani, hogy a nők érzelmi alapon csalnak, a férfiak pedig a kínálkozó alkalom alapján. Ahogy láttam eddig a környezetemben, a nők ilyen érzelmi megcsalás során mindig "liánoznak", azaz nem terítik ki a kártyát, amíg nem lesz fix az új kapcsolat. Viszont olyan is van, ami sajnos minden nőre nézve igaz: ha bejön a képbe a nagy Ő. Amikor egy nőben egyszerűen beindul a kémia, akkor kivetkőzik magából, és jöhet a mehet. Lehet a hűség mintaképe, szerető anya, akár még szerelmes is a párjába, akkor is szétdobja a lábát. Tehát van, hogy úgy reagálnak, mint a férfiak: nem érzelem alapján, hanem ösztön mentén lépnek félre. Ezek az afférok ki sem derülnek többnyire, a nők ügyesebben titkolják az ilyen jellegű dolgokat.