Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsaltam azzal a barátomat,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsaltam azzal a barátomat, mert óvszer volt nálam?

Figyelt kérdés

Olyan óvszert vettem aminek van egy pici illata is. Két fajta illat: banán és eper. Csak kíváncsiság képp vettem én. Amúgy is kotonnal védekezünk, de tényleg mindig a barátom vette eddig. Mármint én is beszálok a költségekbe, igazából közös kasszán vagyunk. De óvszert most vettem, rendeltem először. Elraktam őket, úgy gondoltam karácsonykor majd vicces lesz a többi ajándék mellett. Mármint ha azt később használnák..értitek. De a barátom tegnap vagy tegnapelőtt megtalálta az óvszereket és nem akarta elhinni,hogy miért volt nálam. Vagyis a zoknis-bugyis fiókomban. Ahova amúgy még csak nem is értem miért nyúlkált. Lehet csak bepakolta a száraz tiszta ruhákat. Nem tudom, de megvádolt ezután. Azt gondolta,hogy megcsalom. Röviden tömören. Aztán veszekedésbe torkollott, részben miattam is, mert lehet ez így az én hibám is volt. De istenemre esküszöm, nem csalnám meg.

Igaz az hozzátartozik a dologhoz,hogy 1x tényleg csak 1x!! de félreléptem még a kapcsolatunk elején. De azóta sosem és nem is állt szándékomban. Szeretem őt. Most haragszik rám,meg eltávolodtunk. Úgy értem ma reggel már nem is öleltem meg, mert nem viszonozta este sem. Kávét is csak magának csinált,pedig ő mindig előbb szokott kelni mint én és amióta együtt vagyunk, mindig mindkettőnknek csinál kávét. Tudom.. apróságok, de rideg lett velem. Én nem tudom miért kérjek bocsánatot most már. Őszíntén? nem akarok én kezdeményezni, mert nem követtem el olyan súlyos hibát,hogy így nehezteljen rám. De mikor fog megbékélni? Már késő este van, ő is ébren van, fekszik mellettem a kanapén, de nem akar velem beszélni. Azt mondja elege van, nem akar idegeskedni miattam.


N


2018. dec. 12. 23:21
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
61%

Vedd úgy, hogy az akkori félreqrásodért most kapod azt, ami jár. Ilyen is van. Kellemes ünnepeket.

32/f

2018. dec. 12. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
71%

“De istenemre esküszöm, nem csalnám meg.”


utána


“Igaz az hozzátartozik a dologhoz,hogy 1x tényleg csak 1x!! de félreléptem még a kapcsolatunk elején.“


Most saját magadat hazudtolod meg?

2018. dec. 12. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:
Igen, rosszul fogalmaztam. Mármint nem csalnám még azóta. Vagy hogy mondjam ezt? Áh nem szexeltem senkivel sem. Akkor a szemébe nem tudtam volna nézni. Csak ismerkedni kezdtem egy másik sráccal is és találkoztam vele netes beszélgetés után 2x. Nem történt semmi sem, csók sem. Meg hát ez régen volt és amúgy ezt önszántamból mondtam el, megis tudtuk beszélni. De most már sosem csalnám meg. Tényleg! De ezt nem tudom hogy bizonyítani neki. És szerintem nem is bízik bennem. Ez nagyon fáj azért. Semmi rosszat nem akartam neki, nekünk.
2018. dec. 12. 23:31
 4/20 anonim ***** válasza:
100%

-te kezdesz

-elmondod neki, hogy azok illatosak amit még nem használt, szagolja meg

-elmondod, hogy karácsonyra vetted

-elmondod, hogy ha csalnád akkor jobb helyre tetted volna

-aztán felsorolsz még öt indokot magadtól amiben őt neked nem übereli férfi


ennyi volt, le is pihenhettek szépen

2018. dec. 12. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:

bocs félreérthető..

szóval hogy a cucc illatosított és a párodnak ez új, ezért vetted és neki

2018. dec. 12. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
83%

Semmilyen hibát nem követtél el. Ő vádaskodik és hisztizik. Én nagy balhét csapnék, ha velem így viselkednének.

Régi megcsalásról akkor döntött. Ennek semmi köze a mostani dologhoz.

Ha nem tud bízni, szakítás vagy párterápia a megoldás, nem hiszti és teátrális szeretet megvonás.

Ezenkívül ha a helyébe képzelem magam, két lehetősèg van: 1.

2018. dec. 12. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
8%
Őszintén, szerinted melyik pasi nem vágna ki azok után, hogy egyszer már félreléptél, most meg ott van a gumi a táskádban? Ahhoz POKOLIAN jó és/vagy gazdag csajnak kéne lenned, hogy valaki veled maradjon.
2018. dec. 12. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
87%

Csak fél(tékeny), hogy veszélybe került az eszköz, amivel elnyomja a boldogtalanságát (te vagy az az eszköz).

Én is viselkedtem már ilyen gyerekesen, amikor veszélybe került az én boldogtalanságom elnyomására irányuló eszköz. Nem is egyszer. Rengetegszer.


https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb..

2018. dec. 13. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
89%

"nem szexeltem senkivel sem. Akkor a szemébe nem tudtam volna nézni. Csak ismerkedni kezdtem egy másik sráccal is és találkoztam vele netes beszélgetés után 2x. Nem történt semmi sem, csók sem."

Nem lépett félre.

2018. dec. 13. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
92%
NEM csaltad meg, csok sem volt, semmi nem tortent.
2018. dec. 13. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!