Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért él sok embernek olyan elképzelés a fejében, hogy a megcsalás a 3. félnek megalázó és az ő hibája?
Ezen az oldalon is olvastam ilyet sokszor, hogy a szerető csak egy kis játék, egy kis liba, aki színt visz a házasságba, sőt, még meg is erősítheti, hogy túl tudnak a felek lendülni a dolgon. Meg, hogy a férjnél a feleség helyébe nem tud lépni senki, őt szereti, őt tiszteli, a szerető csak egy rongy, egy lyuk.
Lett volna lehetőségem szeretőnek lenni nagyon sokszor, de soha nem mentem bele. Van normális párom már régóta.
Ha kikezdenek velem foglalt, vagy esetleg nős férfiak, akkor szinte mindig szólok a párjuknak/feleségüknek. Sokan megköszönték, de volt néhány olyan, akinek a szemében én voltam a kis qrva, és küldetésévé tette, hogy fogjam fel, hogy egy üres, kifent, felszínes huszonéves liba vagyok, aki úgyse kellene az ő szentséges férjénak másra, csak egy kis szórakozásra, semmi más értékem nincs számára, csak a külsőm és a fiatalságom. Én csak röhögök az ilyenen, mert porig alázza magát (volt köztük kifejezetten elhanyagolt, unalmas, béna nő, bár nem mind volt ilyen), de ugyanakkor nem értem. Az ő fejükben normális társ az olyan, aki egy rongynak tekintett emberrel csalja őket szórakozásból, aztán hazamegy, és jó férj módjára befekszik melléjük és ad egy jóéjtcsókot sunaszaftos szájjal? :D Meg tudná valaki értetni velem ezt az elképzelést?
Miért nincs ezeknek a nőknek büszkesége, az ilyen féreg férfiak meg miért akarnak házasság/komoly kapcsolat mellett olyanokkal lefeküdni, akiket semmire sem tartanak amúgy?
Az én elméletem az, hogy sokszor nem is igaz, hanem igenis tetszik nekik a másik nő, előfordulhat, hogy bele is szeret, csak gyáva elválni, ezért inkább kettős életet él. Akármelyik lehetőség is áll fenn, biztosan nem szereti a társát és nincs gerince.
Na, de némelyik nő ezt miért nem látja, és miért a 3. felet hibáztatja?
Egy ilyen dologban a megcsaló fél nyilván gerinctelen alak aki a párja iránt (ha már szerelmet nem is) de szikrányi tiszteletet nem mutat...
A "szeretőt" azért tartják kevésre (köztük én is) mert ha tudja, hogy foglalt emberrel kezd (tehát nem átverték őt is) akkor az erkölcsi érzéke megkérdőjelezhető. Alapból sosem értettem, hogy mi vonzót láthat valaki egy olyan partnerben akiről tudja (hiszen saját bőrén látja), hogy az aktuális partnere irányába ilyesmit meg tud lépni. (hazugság megcsalás)
Racionálisan gondolhatná a szerető, hogy ugyanezt "vele" is el fogja játszani az adott fél, mégis kell neki egy ilyen (röpstartból romlott) kapcsolat.
Nem tudom egy egészséges lelkivilágú normális önbecsülésű ember miért megy bele egy ilyen helyzetbe? Nyilván valami ilyenkor a "szeretőnél" sem stimmel ha neki ez oké...
De ez csak az én véleményem.
Általában a harmadik fél az aki csak simán "kalandozik", és leszarja kinek milyen fájdalmat okoz, csak a szex-igényszint legyen teljesítve.
Bónusz: Vannak olyan tipikusan erotomán férgek akik szándékosan házas/komolyabb kapcsolatban élőkre utaznak, mert "erre áll fel/nedvesedik". Undorító.
#15
Ha-ha-ha, szép mesevilág. Kár, hogy a gyakorlatban még a legbrutálisabb vaslady vagy a legtisztességesebb gentleman is elcsábul, ha évekig puhítja a szerető, akinek megéri ez, mert a "jó falatra várni kell". Először még naná, hogy zavarja el, talán századjára is, de a szerető akkor csap le mikor éppen összevesznek kicsit vagy a sok munka miatt kevés a romantika és a "megértő jóbarát" álcája mögül lazán nyer, ha eleget vár. És a legtöbbjük eleget vár.
#17
Látom te csak őrjöngeni kívánsz. Jó mulatást hozzá.
Míg a hűtlenkedni vágyó férjecskével boldog volt egy ideig a feleség, és egy viszonylag szép, szerelemmel teli életszakasz van mögöttük, a harmadik fél kizárólag a rosszat testesíti meg. Persze ez nyilván egy ösztönös, érzelmi reakció, nem pedig a józan ész vezérli.
A többség szerintem hosszú távon nem is a szeretőre haragszik, hanem a társára, amiért elárulta, de mindig lesz egy réteg, akinek könnyebb a harmadik felet hibáztatnia. Az ilyeneknek nehezen teszik túl magukat azon, hogy az idejüket egy patkányra áldozták, vagy azon, hogy nem vették észre, hogy hülyítették őket.
De jót teszel azzal, hogy leleplezed ezeket a férgeket, még akkor is, ha nem túl kifizetődő.
Szerintem te vagy az, aki fröcsög, olvasd már vissza magad. :) Teljesen jó kérdés, hogy magadból indulsz-e ki, mert a leírásod úgy gondolod, hogy mindenkire igaz, tehát feltételezem, hogy akkor rád is, szóval téged is el lehetne csábítani.
Az utolsónak köszönöm a választ, logikus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!