Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ti elhinnétek hogy nem csalt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti elhinnétek hogy nem csalt meg? Szakitóok?

Figyelt kérdés

2,5 éve vagyunk együtt és nehezen indult a kapcsolatunk a barátom exe miatt. Még bele volt zúgva amikor megismerkedtünk, talán már fél éve együtt voltunk amikor 100%osan úgy éreztem, hogy belém szerelmes és a másik lány semmit sem jelent neki.

Aztán amikor beköltöztem hozzá találtam az egyik fiókban egy ékszert, amit még az exének vett és egy levelet. Nem olvastam el, mert nem akartam fájdítani a szivem és nem is mondtam el neki, hogy megtaláltam, mert úgy gondoltam, hogy ez a múltjához tartozik és felesleges lett volna szóbahozni.

Aztán most nem rég rátévedtem a lány facebook oldalára és az egyik képen rajta van a nyaklánc, aminek elvileg a fiókunkban kellene vagy max a kukában lennie.

Ez már kicsit kiverte a biztosítékot pedig nem tartom magam féltékeny libának, de nem is tudom hova tenni. Természetesen megkérdeztem erről a barátomat és azt mondta, hogy mióta együtt vagyunk nem is találkoztak, egy ismerősön keresztül jutatta el hozzá szülinapjára.

Hát, ezzel nem vagyok kisegítve. Miközben mellettem fekszik azon agyalgat, hogy hogyan lepje meg az exét? Ha nincs köztük és nem is volt semmi miért hordja a lány?? Annyiban igaza lehet a barátomnak,hogy ahogy elnéztem csak a szülinapja óta felkerült képeken van rajta a lánc, előtte egyiken sem.

De így sem elfogadhatóbb. Nem elég, hogy hónapokig kellett küzdenem,hogy kikerüljön a lány a képből, de még évekkel később is ajándékot küldözget?

Már bánom, hogy nem olvastam el a levelet, akkor lehet már együtt sem lennénk és most nem kellene késő este azon agyalnom, hogy van-e értelme ennek a kapcsolatnak.


Mi a véleményetek?


2018. jún. 10. 23:28
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%

Nekem már érzelmi megcsalás

Ha valaki nem teljesen van velem, hanem akár az exe, akár más nő jár az agyában, akkor legyen velük vagy egyedül. Nem bírnám a tudatot sem, hogy másik lányon agyalgat miközben velem fekszik egy ágyban, vagy éppen megteszek érte mindent.

2018. jún. 11. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
74%

A párodnak nem szabadott volna ezt tennie, ez így nincs rendjén. Megértem, hogy kiakadtál. Én megmondanám neki, hogy ne haragudj, de ez nem fér bele és nekem olyan kapcsolatra van szükségem ahol CSAK én vagyok a másiknak. Szerintem gondold át ezt a kapcsolatot, mert még sérülni fogsz. Ne hagyd magad megalázni!


26/N

2018. jún. 11. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%
Igen, ez szakítóok.
2018. jún. 11. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
74%

mindhárman hibáztatok


1. az exnő azért, mert olyan büszkén videli ezt atz ékszert.

és még posztol is róla.

szerintem tudta, hogy te látni fogod azokat a fotókat, és nem véletlen az egész.



2. a párod egy kapcsolatfüggő szerencsétlen, aki nem bír 2 percig sem egyedül élni.

ahogy szétment az exszel, fejest ugrott veled egy kapcsolatba úgy, hogy nem volt beléd szerelmes.

csak hogy ne legyen egyedül.

bébiszitter, szakácsnő, búfelejtő és szexbaba vagy neki, kár szépíteni.

elveszi, ami kell neki belőled, de valójában nem szeret, és nem is tisztel.


3. te is hibás vagy, mert tudtad az elejétől fogva, hogy érzelmileg nincs jelen 100%-ban a ti kapcsolatotokban, mégis erőltetted a dolgot.

miztán megtaláltad a levelet és az ékszert, utána is homok alá dugtad a fejedet.

ébresztő!

a pasi NEM szerelmes beléd.

ha van benned olyan, hogy női tartás, büszkeség, akkor kilépsz ebből a kapcsolatnak nem nevezhető színjátékból.

2018. jún. 11. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
74%
"100%osan úgy éreztem, hogy belém szerelmes és a másik lány semmit sem jelent neki." - tévedtél.
2018. jún. 14. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!