Nős férfi - szerető viszony. Belebonyolódtam. Nem tudom hogyan tovább. Kezdek megőrülni?

Előre kérném azokat, akiknek ezt nem veszi be a gyomruk (amit teljes mértékben megértek!) lapozzanak tovább.

Bírom a kritikát (és jelen esetben teljesen jogos, ha valaki azzal illet), de most erre van szükségem a legkevésbé.

Hosszú lesz, aki nem szeretne olvasni….

A történet a következő..

Adott egy nős férfi, akivel úgymond szeretői viszonyba kerültem és ez hosszabb ideje tart.

A megismerkedésünk helyszíne nem lényeges. Én eleinte nagyon tartottam ettől az embertől, mert nem tudtam, hogy mit akar tőlem, de végtelenül kedves volt, érdeklődött, hogy mi van velem, így kezdtünk el beszélgetni, feloldódtam. Viszonylag ritkán futottunk össze és nem is hosszú időkre, de azt végig beszéltünk. Így kezdtük el megismerni egymást.

Elmondta, hogy házas (akkor még nem voltak házasok 1 éve se), gyereke fog születni a feleségétől. A kapcsolatuk nem túl fényes, az asszony nagyon féltékeny és hisztérikus, többször meg is csalta már a felesége, volt, hogy szét is költöztek a házasságuk előtt, de annak is békülés lett a vége. Soha nem hazudott, mindig az igazságot mondta. Én ezt felfogtam, jó volt vele beszélgetni, megértettük egymást.

Aztán ez fokozódott, többször összefutottunk, volt, hogy megbeszéltük előre, hogy merre lesz stb. A szimpátia meg volt, nem voltunk közömbösek egymás számára, rengeteget beszélgettünk, minden féle témáról. Ő próbált közeledni, én nem hagytam, megértette, de nem adta fel. Soha nem nyomult, mindig az én érdekeimet nézte. Sokszor volt padlón az otthoniak miatt, akkor úgymond „vigasztaltam”. Közben megszületett a kislánya, boldog volt, továbbra is tartottuk a kapcsolatot, amikor úgy alakult találkoztunk is. A házassága nem javult, sőt.

Eltelt egy év.. közelebb kerültünk egymáshoz, már majdhogynem természetesnek vettük, hogy vagyunk egymásnak. Az érzések fokozódtak köztünk. Telefonszámot cseréltünk (igen, 1 év után), néha küldtünk 1-1 sms-t egymásnak. Én nem kerestem őt, mindig ő írt. Nem akartam, hogy bármi gondja legyen belőle.

Egyre több időt töltöttünk együtt, kerestük a lehetőségeket, ő tovább is lépett volna velem kapcsolatban, de én tartottam ettől az egésztől, hiszen mégis csak egy házas emberről van szó (igen tudom, már réges rég ki kellett volna szállni az egészből és nem belebonyolódni…..).

Míg nem, egyik este arra ment haza, hogy az asszony elköltözött, egy másik pasihoz. Közben továbbra is zaklatta a férjét, hogy megfogja bánni, soha nem szabadul meg tőle, tönkre fogja tenni az életét stb. A gyereket nem akarta odaadni neki, de ha olyanja volt elvitte hozzá, mondván, hogy nem ér rá vele foglalkozni. Utána pénzt követelt, amit kapott is a gyerek. Természetesen nem volt elég neki…

Aztán csendesedni látszódott ez az egész, 2 hetente láthatta a kislányt hétvégén, normálisnak tűnt a helyzet, bár törvényesen nem váltak el, de nyugi volt.

Eközben, hát… én lefeküdtem a férfivel. Szinte minden időt együtt töltöttünk. Eljártunk ide oda, voltak közös programjaink, jól éreztük magunkat.

Majd úgy derült égből villámcsapásként visszatért a színre a nő, hogy a pasi kidobta és nincs hova mennie, gyerekkel nem mehet az utcára. Visszaköltözött a férjhez.

Itt eléggé magamba zuhantam, hiába tudtam valahol mélyen, hogy ez nem egy normális „kapcsolat”, és nem tarthat örökké, akkor is szíven szúrt.

Itt egy jó hónapig nem nagyon beszéltünk, ő érdeklődött felőlem, de meg volt a feszültség köztünk, hogy valami megváltozott…

Aztán kikecmeregtem ebből, ha tudtunk találkoztunk és úgymond visszarázódtunk a régi kerékvágásba, újból volt köztünk intimitás stb.

A kapcsolat végig/továbbra is titokban zajlódott, tehát ugyan úgy a szeretője voltam. Tudom, hogy hibás vagyok, de egyszerűen nem tudtam kiszállni. Több, mint 2 éve tartott már.

Azóta már eltelt egy újabb év, amiben most is vagyunk. Összejárunk. A férfi ugyan úgy szeretget, többször keres, hív, érdeklődik. Rengeteget telefonálunk. Mindent meg tudunk beszélni egymással. A feleségéről ritkán esik szó, én nem kérdezgetem, ha valamit mond, azt magától.

Többször ki akartam már lépni, mondtam is neki, hogy én ebbe bele fogok őrülni (mégjobban), de ő kéri, hogy ne adjam fel, de megértené ha mégis, azt mondja tisztában van vele, hogy miatta van ez így. Akárhányszor felmerül ez, hogy én befejezem, szomorú, és ezt nem bírom nézni, hiszem majd’ meg halok érte. Mindig mondja, hogy ő is azt érzi amit én, és egyszer valóra fog válni, csak ki kell várni, de ő is reméli, hogy nem sokára… Tervez velem. Őszinte mindig, azt is megmondja ami nem kellemes számomra, sosem kertel.

Próbáltam kerülni, nem beszélni vele napokig, de egyszerűen annyira hiányzik, hogy szenvedek, pedig tudom, hogy ez nem helyes. Hiába ismerkedtem, szinte sehova nem jutottam, mert ott van Ő, akibe fülig szerelmes vagyok és képtelen vagyok máshoz úgy viszonyulni.

Megkértem már őt is, hogy ne keressen. Elfogadta, de láttam rajta, hogy rosszul esik neki. Nem bírta ki és üzent, és én pontosan ezt vártam a nap minden percében, hogy mikor keres már.

Nem tudom mi tévő legyek. Annyira jó vele. Már alig van köztünk szex.. inkább csak összebújunk, mert egyszerűen undorodok magamtól, hogy ezt teszem. De ő csak szeretget, simogat, őrül ha velem lehet… imádom ezeket a lopott órákat, de egyben szomorú is vagyok.

Hiába él rossz házasságban, csak az asszony mellé fekszik le éjszakánként, és ez a normális, jobban mondva akkor lenne az, ha én nem lennék a képben. Tönkretettem egy családot és nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel. Éjszakánként nem alszok, őt akarom, várom, hogy hívjon, vagy találkozzunk, közben őrlődök. Akarom Őt. Szeretem Őt. Mindig mondta nekem, hogy imádlak, vagy épp becézgetett… de ennek nem tulajdonítottam úgymond jelentőséget.. és úgy egy 2 hónapja, ki ki szalad a száján, hogy „Úgy szeretlek, ahogy vagy… Szeretlek én téged, hidd el”.. Utána meg totál zavarban van… Az utolsó találkozásunk alkalmával is mondta, hogy „imádlak”… majd sóhajt egyet és mondja, hogy „Szeretlek”..

Szerintetek tényleg van rá esély, hogy belém szeretett?

Vagy csak játszik velem, de azt is ennyire jól….? Tudom, hogy naív vagyok, biztos többet látok a dolgokba, de annyi apró jel van, amit már nem tudok hova tenni.

Persze most jöhet az, ha annyira szeretne, akkor elválna, de akkor is…

Volt már valaki ilyen helyzetben, vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen?

Egyszerűen nem tudom, hogyan csináljam, már teljesen belebetegszem, hogy nincs velem.

Soha nem figyelt még rám senki ennyire. Ő tényleg az én érdekeimet nézni és nem azt, hogy neki jó legyen. Bízik bennem, pedig annyiszor keresztbe tehettem volna már neki.. de sosem fogok!

Egy gerinctelen és olcsó r.b@ncnak tűnhetek.... Pedig senkit nem csaltam meg.. ebbe is csak úgy beleúsztam, persze nem mentség, tudom.

Azt sem tudom, hogy mit várok ettől a kapcsolattól, hisz csak leépít, és „elvesztem” az éveimet, pedig fiatal vagyok, ő idősebb tőlem 13 évvel. A kor nem zavar se engem, se őt. A felesége is jóval fiatalabb, mint ő.

Nekünk nem lehet közös jövőnk. Igaz? :(

Várjak, amíg bírok, nagy eséllyel eredménytelenül és fogadjam el, hogy egy örök vesztes/második vagyok?