Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szexuálisan vonz a vőlegényem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szexuálisan vonz a vőlegényem legjobb barátja, és ezt képtelen vagyok kezelni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Köszönöm, ha elolvassátok, azt hiszem, hosszú lesz.

A vőlegényemmel 1,5 éve vagyunk együtt, idén tavasszal kérte meg a kezem, és márciusban lesz az esküvőnk. 33 éve (tehát pelenkás koruk óta) legjobb barátok, mondhatni együtt nőttek fel, és a mai napig sok időt töltenek együtt (pl. munka révén is, a vőlegényem ingatlanokkal foglalkozik, és a barátja is sokat besegít neki), de köszönhetően a kvázi közös életnek, a családi összejövetelek is nagyjából összefolynak a két család között. Ezáltal pedig akarva-akaratlanul is elég sokat találkozok a legjobb barátjával.


Mivel van szemem, az nyilván feltűnt már legelőször is, hogy jóképű, az ideálomnak eléggé megfelel, de sosem gondoltam rá másképp, ennek a legfőbb oka, hogy nagyon szeretem a párom. Pár hónapja viszont valami megváltozott, azt hiszem, ebben két dolog is szerepet játszik, az egyik, hogy fél éve váltak el a feleségével (van két kisfiúk mellesleg), a másik pedig, hogy pár héttel ezután egy családi-munkahelyi összejövetelen elég sokat beszélgettünk kettesben, ha nagyon klisé akarok lenni, akkor mondhatni, kiöntötte nekem a szívét. Azóta nem telik el úgy találkozó, hogy bennem ne mozdulna meg valami, és ahogy telik az idő, a puszta szimpátia kezd átfordulni valami mássá bennem, gondolom ezt nem kell részleteznem... A leginkább nyugtalanító az egészben meg az, hogy ezt több, mint kölcsönösnek érzem, van annyi tapasztalatom a férfiakkal, hogy észrevegyek néhány "olyan" pillantást, vagy testbeszédet. Azt még hozzátenném, hogy az utóbbi pár hétben megsokszorozódtak a "nincs kedved ma együtt ebédelni?" és hasonló indíttatású üzenetek a részéről. És, őszintén szólva ritkán tudok nemet mondani...

Hiába érzem azt, hogy semmit nem bánok meg, amit teszek, de még mindig erősebb bennem a lelkiismeret-furdalás, holott tudom, normál esetben is hetente 2-3x biztosan találkoznánk, tehát semmi nem változna akkor sem, ha megpróbálnám tudatosan kerülni.

A párom, úgy látom, semmit nem vesz észre ebből, habár el van havazva a teendőivel, de ettől függetlenül mindig nagyon odafigyel rám, ez viszont nem szúrja ki a szemét (vagy csak leplezi?).


Jelenleg nem érzem azt, hogy lenne bármi épkézláb módszer arra, hogy ezt az egyre erősödő (és egyre mocskosabb?) érzést elnyomjam magamban, szóval nagyon kíváncsi lennék bármiféle segítségre, véleményre, esetleg személyes tapasztalatra is.

24N


2017. dec. 21. 00:47
1 2 3 4
 11/37 anonim ***** válasza:
12%
Szörnyű. 45F. Igaz a 4 hónap alatt 10et szexelő feleség is.Komolyan elmegyek remetének..
2017. dec. 21. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/37 anonim ***** válasza:
0%

Márpedig fejlődésed szempontjából a megcsalás jelen esetben előrevivő lehetne


Meglátnád, hogy inkább a többes kapcsolatban vagy a monogámiában érzed jobban magad. A pároddal semmiképp ne beszélj erről.

2017. dec. 21. 03:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/37 anonim ***** válasza:
37%
Semmi probléma. Csak egy újabb nő, aki képtelen parancsolni a mindzsójának.
2017. dec. 21. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/37 anonim ***** válasza:
71%

"Azt még hozzátenném, hogy az utóbbi pár hétben megsokszorozódtak a "nincs kedved ma együtt ebédelni?" és hasonló indíttatású üzenetek a részéről. És, őszintén szólva ritkán tudok nemet mondani"


Nem hát. Majd aláteszed magad, aztán kèsz...

Ha te nem is akarod elkerülni ezeket a helyzeteket, akkor nyilván ez lesz a vège!

2017. dec. 21. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/37 anonim ***** válasza:
64%
Remélem a pasid kérte meg a haverját, hogy egy kicsit utánanézzen, érdemes-e feleségül vennie....
2017. dec. 21. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/37 anonim ***** válasza:
85%

Szépen lefolgalózott egy harmincas pasi egy kiscsajt, tudja, hogy még egyet nem tudna kifogni.


Háttessék, itt az eredménye.


Először is túl korán akarod elkötelezni magad, még szinte semmit nem tapasztaltál meg, pedig elvileg ez csak szexualis vonzalom, de mégis többként hivatkozol rá.


Ennél durvább dolgok is jönnek majd a következő 50 évben. Lesz, hogy utálni fogod a párod, lesz, hogy legszívesebben elásnád a hátsókertbe, vagy hogy idegesít a puszta jelenléte is. Lesz, hogy szerelmes leszel olyanba, akivel nem működhetne a kapcsolatotok, és olyanba is, akivel el tudnád képzelni az életed.. lesz rengeteg nagyon kemény és nagyon durva időszak ézelmileg, testileg, lelkileg.


Durva dolog a házasság, élettapasztalat nélkül könnyű ám igent mondani a jóban rosszbanra. Látszik, hogy nem tudtad felmérni, miről is szól ez az egész.

A másik pasi iránti vonzalom már dönt le a lábadról, hisz találkozgatsz vele kettesben.


Szerintem mondd fel az eljegyzést, éld ki, amit ki akarsz élni.


Ha már elég sok kísértésért buktál el, rá fogsz jönni, hogy igazából ezek értéktelenek, viszont amíg nem éltél át ilyesmit, addig túl csábító lesz.


Másfél éve vagytok együtt, ebből te már fél évet titokban másról elmodoztál. Gondolom tudod, hogy ez nem normális. Ha szerelmes lennél a párodba, az első pár évben sem talált volna be pasi, akihez szexuálisan vonzódsz.


Én a helyedben felbontanám az eljegyzést, bár tudom, hogy bizonyítási vágyból úgy sem fogod ezt tenni..


Szép, ha szeretünk valakit, mint embert, de de te tényleg csak emberi szeretetből akarsz házasodni? Ha pedig tartod magad ahhoz, hogy te szerelmes vagy, szerinted egy év után a szerelemnek ennyire el kell halványodnia, hogy egy év után más jár a fejedben?


Nemtudom írtam e már, de kettős mércével írsz a dologról. Egyrészt próbálod szexuális vonzalommá lealacsonyítani a dolgot, másrészt érzésekről és lelkizésről és komolyabb érzésekről is beszélsz. Tudod te is, hogy ez nem csak szexuális vonzalom, hanem erős szimpátia is, hisz a társaságára is vágysz, nem csak a testére.


Namindegy.. tök feleslegesen papolok, mert gyáva vagy otthagyni a tökéletesnek látszó férfit, aki jó ember és biztonságban érzed magad mellette, tökéletesnek látszik.. de tudod, a számodra tökéletes egészen mást jelent, mint mások számára a tökéletes.

2017. dec. 21. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/37 anonim ***** válasza:
98%

Az teljesen normalis, ha a ffiak mas nokre csorgatjak a nyalukat, a Kerdezo meg egybol r***nc...

Azz kell mondanom Kerdeo, ha a masik ennyire befurakodott "kettotok koze", akkor tudomasul kell venned, hogy meg nem vagy alkalmas hosszu monogam parkapcsolatra, hazassagra. En 44 vagyok, tapasztalatbol mondom, hogy fiatalon az ember kivancsi, at kell elnie dolgokat, hogy tudja mi mivel jar. Nem eleg eros koztetek a kotodes, ha mas ffi "megmozgat". En ra se tudok nezni masra a paromon kivul, csak ő tud beinditani - hiaba beszelnek sokat massal is (amugy nem teszem mert minek).

Nem fogod tudni megallni hogy ne probald ki, erosebb lesz benned a kivancsisag, de hidd el, nem fogja megerni, ket szek kozul a foldre fogsz esni, mert nem hiszem hogy 24 evesen ket kisfiu anyukaja akarsz lenni hetvegeken....

2017. dec. 21. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/37 anonim ***** válasza:
88%

Ezt hívják úgy, hogy kísértés. Csak elsőre nehéz nemet mondani, aztán könnyebb lesz.

Lehetőleg minél kevesebbet legyél vele kettesben. Akkor nem lesz félreérthető helyzet, ha a vőlegényeddel együtt találkoztok vele.

Az ellenszere: a pároddal legyél minél többet kettesben! Randiztatok! Munka után találkozz vele valahol, öltözz ki, ülhetnek be italra, menjetek moziba, ahol csókolóztok a film alatt. Vagy támadd le, amint belép az ajtón, vagy állítsd át fél órával korábbra az ébresztőt, hogy hajnalban tudjatok egyet szexelni.

Egy kis plusz romantika és izgalom nem fog megártani az esküvő előtt.

Addig is lefoglalod magad, amíg kiagyalsz ilyen kis meglepetéseket.

A vőlegényed barátjára tudatosan tekints úgy, mint a saját öcsédre: helyes, aranyos, kedveled. És teljesen nemtelen.

Egy jó párkapcsolatot nem érdemes elb.ni egy pillanatnyi fellángolás miatt.

Abban is van valami, hogy lehet, hogy a vőlegényed akarja tesztelni a hűséged. Gondolj erre, amikor közeledni próbál a barátja. ;) Egyből fogsz tudni nemet mondani. ;)

2017. dec. 21. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/37 anonim ***** válasza:
93%

Szemèlyes tapasztalatra vagy kíváncsi???

Szerintem nem kefèltèl kellő számú pasival ahhoz, hogy tudd mit is vársz egy kapcsolattól èrzelmileg, testileg!

Igen, huszonèvesen nem gáz ha kefèlsz fűvel-fával(persze èsszel), de harmincakárhány èvesen egy-kèt-három gyerekkel viszont már elêg szánalmas, ahogyan próbáljàk pótolni a huszonèvesen elmulasztott numerákat!

Ha tapasztalt lennèl, tudnàdhogy ezek pillanatnyi örömöt adnak, nem tartósat.


Úgyhogy hagyd ezt a házasságosdit, fel kell mèg nőnöd hozzá!

Elhiszem, hogy a pasid mondjuk jól keres, meg jól nèz ki, ezèrt neked jó választás lenne(másnak is) de ebben az esetben nem lesz hosszú èletű a házasság ès úgy fog járni, mint a barátja. (lehet, hogy èpp a barát akarja megóvi a vőlegènyed egy olyan csalódástól, amit ő átèlt... Ez nem jutott eszedbe???)

2017. dec. 21. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/37 anonim ***** válasza:
77%

Amit érzel az normális, ahogy kezeled, az nem. Kisértés mindig lesz, aki azt állítja, hogy nincs, soha, senki nem mozgatja néha meg a fantáziáját, az vagy hazudik, vagy egy fap.na.

A teendő, hogy nem találkozol vele, csak amennyit rohadtul muszáj, és akkor is minimálisra veszed a kommunikációt. El fog szépen múlni. De úgy nem, ha ütöd a vasat, mint most, vele ebédelgetsz stb. Éppen mist szembesülsz vele, hogy a hűség nem adottság, hanem döntés kérdése. Rajtad áll, hogy egy ilyen helyzetből szépen odébb mész, vagy engeded elhatalmasodni, és hűtlen leszel. Ennyi. Tudom, hogy ez nem olyan romantikus, mint a "ha szeretek valakit, észre se veszek mást" elmélet, de sokkal reálisabb.

Mindemellett ezt a házasságot gondold át... másfél év után még tartania kéne a szerelemnek, te meg már egy ideje máshova kacsintgatsz, ez nem sok jót ígér. Tényleg elkapkodtad ezt.

Én is 25 évesen mentem amúgy férjhez, de 4 év után, és ezekkel a dolgokkal azért már tisztában voltam. Neked szerintem nem kéne még, pláne ilyen érzésekkel.

29N

2017. dec. 21. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!