Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezt ugye az ember ilyenkor nem mondja el?
Van egy fáradt házasságom, meg sok gyerekem. Elmentem dolgozni, hogy kicsit lássam értelmét a sok év egyetemnek, és hogy kikerüljek a pelenkák fogságából. No és mert kell a pénz. Én jobban lettem, mert felnőttekkel is társaloghattam újra, a házasságunk viszont nem javult. Sőt, ettől már előre rettegtem, hogy ha valaki kedvesebben bánik majd velem a munkahelyemen, mint a férjem, nehogy elkezdjek érezni iránta valamit.
Hát ez is eljött, egy kollégámmal nagyon egy hullámhosszra kerültünk, de mondtam neki egy munkaidős ebédmeghívásnál, hogy ez az első és utolsó, és csak azért fogadom el, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni a dolgainkat. Mondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi. Akkor úgy tűnt, tudomásul vette, hogy nem fogom megcsalni a férjemet.
Aztán céges buli volt, ahol kötelező volt a részvétel. Ő sokat ivott, én keveset, és mellém ült, és beszélgettünk, és megcsókolt. Én nem löktem el magamtól, nyilván akart volna többet is, de le tudtam vakarni magamról. Kicsit meg is indurodtam tőle, mert elég obszcén mdódon adta elő, hogy mennyire meg+.
Egyrészről bűntudatom van, másrészről soha semmit nem akaronék többé tőle, semmit. Ez biztos. mástól se. Viszont azt is tudom, hogy a férjem eddig is tudtam, hogy van mit megjavítanunk a kapcsolatunkon, várjuk az időpontunkat épp terápiára. De úgy gondolom, ha ezt elmondanám, attól még inkább megzuhanna. Meg van az okom arra, hogy ennyire kihűltek az érzéseim iránta, meg ugyan nem csalt tudtommal, de amúgy rengeteg hiányosság volt az apa és férj szerepeiben, és ezt ő is belátta már utólag.
Én azt gondolom, hogy ha tényleg meg akarja próbálni helyreállítani a dolgokat, akkor jobb, ha hallgatok arról örökre, ami történt velem pénteken. Nem?
(ha le is feküdtem volna valakievel, azt mindenképp elmondanám neki, mondjuk abból ibztos válás lenne, de ezt én másnak érzem)
Vélemény?
Amúgy ha a terápia nem jön össze, természetesen elválunk.
Ha már úgyis bejelentkeztetek terápiára, akkor hagyd.
Legyen meg az a terápia, aztán kezdjetek tiszta lappal, és felejtsétek el a sok rosszat. (Vagy ha nem megy, ahogy írtad: válás.)
Szerintem.
22/N
Nem csókolóztál percekig a fickóval, hanem az elején leállítottad. Szerintem, ha ez biztosan a házasságotok javításának útjába állna, akkor ne mondd el.
Egyébként, ha messzi időpont a terápia, addig is lehet tenni a dolog érdekében, ha már mindketten beláttátok, hogy itt baj van. Főleg, ha ő is belátta, miben hibázott.
Még valami: csak az ő hiányosságairól írsz, fontos lenne belátni a saját hibáidat is, biztos neked is van.
Sok sikert!
Én már voltam egyedül a pszichológusnál, sajnos az én hibám az az volt szerinte, hogy ezt eddig tűrtem!
Viccet félretéve, természetesen van, ez egyértelmű, ketten vannak a párkapcsolatban.
Nekem is volt egy hasonló esetem a múltan, hogy váratlanul lesmároltak, és bár még a barátom előtt volt jóval, de még így sem bírtam magamban tartani. Én úgy voltam vele, hogy inkább tudjon rólam mindent, aztán majd eldönti, hogy meg tudja-e emészteni vagy sem.
Ha már terápiára jártok, pont, hogy tiszta lappal kellene újrakezdeni a dolgokat, és nem egy hazugsággal...
Nem tudná feldolgozni. Ez nem olyan, mint a barátoddal való kapcsolat. Ezen sok gyerek, sok alkalmazott sorsa múlik. Ha tudom, hogy lehet, csak e miatt nem állna helyre a kapcsolat, szerintem nem jó elmondani.
(Ha itt két emberről lenne szó, akkor elmondanám, de..)
Én nem mondanám el, főleg, hogy elég egyértelműen viselkedtél vele és elutasítottad.
Én amikor elkezdtem járni az exemmel, az elején egy férfi ismerősöm rámmozudlt és lesmárolt, de ellöktem ugyanígy és megmondtam, hogy felejtse el. Annyiban felmenthető ez a férfi ismerős, hogy akkor még nem tudta, hogy foglalt vagyok (épp hogy 2-3 napja jöttünk össze az akkori párommal).
Én sose mondtam el, nem tartottam sose megcsalásnak, mert akaratomon kívül történt.
Gyakoroljátok érzelmeiteket.
Én elmondanám, de én összejövetelkor már elmondom álláspontjaimat, szóóóval...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!