Tényleg minden hosszútávú elköteleződésnek (házasság, gyerek vagy csak közös lakás) ez a vége? Valójában soha nincs happy end?

Szüleimről van szó.

Egész életemben (most vagyok 21 éves) azt gondoltam róluk, hogy imádják egymást. Mindenben ott voltak a másik mellett, és bár sokat veszekedtek (apróságokon), meg is oldották. Eddig úgy tűnt, hogy ők tényleg egymásnak vannak teremtve, ezért én is úgy hittem, hogy ha az ember megtalálja a párját, akkor bár tenni kell a kapcsolatért, de nem lesz jelen a hűtlenség, az árulás.

Most elég nagy a gyanú arra, hogy édesapám félrelép édesanyám egyik barátnőjével, amit apám a végtelenségig tagad, pedig elég sok az erre utaló jel. Rossz nézni, ahogy anya szenved, hiszen egyértelmű, hogy számára ez hihetetlen megalázó. És azt gondolja, hogy vele van a baj. Itt megjegyezném, hogy a mai napig edz, jobban néz ki mint a legtöbb fiatal. Csinosan öltözik, törődik a külsejével. Apáért pedig mindig mindent megtett, testileg lelkileg. 25 éve vannak együtt.

Természetesen apám is kidolgozta a lelkét értünk, viszont a könnyeimmel küzdök, ha arra gondolok, hogy fontosabb számára egy kaland egy ri*anc nővel (a nő is 40 felett van, már lóg mindene, de még mindig 20 évesekkel hetyeg, miközben van két fia), mint a család, és az a NŐ aki egész életükben tisztességes volt vele, és mellette volt ennyi éven keresztül.

A konklúzió: jelenleg készül minden összeomlani bennem, pedig már nem vagyok kislány. Tényleg az a szín tiszta igazság, hogy egyszer minden véget ér? Egyszer eljön az a pont amikor a férfi (vagy a nő) nem tudja magát tartani és egy könnyűvérű nőcskét választ az addig felépített élete helyett? Fontosabbá válik neki, hogy egy légyott miatt elveszítse az egy szem lányát és a feleségét?

Várom mindenki válaszát, aki hozzá tud fűzni valamit.

Köszönöm, ha időt szakítottatok rám.

További szép estét kívánok!

21/L