A megcsalók nem gondolnak bele abba, hogy mekkora fájdalmat okoznak a megcsalt félnek?

1. Kedves Hangadók! Ne felejtsétek el, hogy egyszer még ti is könnyen lehettek megcsalók! Bár most nem hiszitek el és osztjátok az észt becsületességről meg a kapcsolatból kilépésről, de ez akkor nem lesz majd ennyire egyszerű.

2. Kedves Hölgyeim! Ha mindenáron házasságra akartok lépni és magatokhoz láncolni, kisajátítani egy férfit, legyetek vele tisztában, hogy a férfi viszont nem így működik. Nem úgy működik, ahogy ti vagy ahogy ti szeretnétek.

>1. Kedves Hangadók! Ne felejtsétek el, hogy egyszer még ti

>is könnyen lehettek megcsalók! Bár most nem hiszitek el és

>osztjátok az észt becsületességről meg a kapcsolatból

>kilépésről, de ez akkor nem lesz majd ennyire egyszerű.

Nono. Attól, hogy valaki jellemtelenséget követ el ember marad, de ez egy jellemhiba nála. Ne tekintsünk már erre a jellemhibára úgy, mint valami meg nem történt dologra, sőt bocsánatos kihágásra, egy pohár szódavízre, követendő példára... Jó hogy jutalomfalatokat nem osztogatsz már érte.

Ha valaki félrelép, az egy jellemhiba, ami legtöbb esetben egy sor hazugságot, átverést von magával. Vannak súlyosbító és enyhítő körülmények, de felmenteni hibája alól nem lehet senkit sem. Férfi vagyok, láttam mindkét nem részéről épp elég megcsalást. Azt is tudom, hogy a férfi ösztönös programja, hogy minden virágot beporozzon, a magját szanaszét szórja. A nőé meg, hogy az optimális genetikai kódú spermiumot válassza ki, ami nem feltétlenül mindig a választott férjével esik egybe. De az ég szerelmére, társadalomban, civilizációban élünk, békében másokkal. Egy monogám társadalomban nem élhetünk ösztöneink, rövidtávú vágyaink szerint. Erre van az eszünk és az igazságérzetünk.

Volt pár helyzet, mikor párkapcsolatban élve megtehettem volna, hogy útjára eresztem a szervemet és hagyom azt "gondolkodni". Kibírtam. _Mindig_. Ennyi eszének a teremtés koronájának, meg oldalbordájának is lennie kell(ene).

Nekem az a véleményem, ha én kibírtam, meg még sokan, akkor ennyi erővel mindenki képes megtenni. Nem állatok vagyunk, állati ösztönökkel, hanem észt kaptunk a természettől, vagy a teremtőtől -kinek mi a szimpatikusabb-. És ezt azért kaptuk, hogy használjuk. Mérlegeljük a következményeket, mielőtt meglépünk egy kínálkozó kellemes, kényelmesnek tűnő lehetőséget, hogy mi is az ára. Legyen erkölcsi értékrendünk. Az pedig, ha akár 100-ból 80-an is megteszik, még nem jelenti sem azt, hogy ez helyes, sem pedig azt, hogy nekünk is követni kell a példát. Úgyhogy én ezentúl se teszem meg és ha a partnerem ilyenen kapom, arra nem létezik előttem feloldozás, vagy elfogadható indok. Az egy aljas árulás. Nem feltétlen váló ok, de valahol a bizalom végleges elvesztésének az első téglája. Kihúzta a falból és ettől kezdve a folyamat visszafordíthatatlanul megindult, nincs visszaút. Attól kezdve mindvégig ott munkál a kisördög és folyamatosan aláássa a kapcsolat érzelmi alapjait. Lehet, a végén a másik menekül ki belőle, mert nem bírja tovább a bizalomvesztésből adódó féltékenységet, vagy a pangó haragot, a megalázottság érzését látni partnere szemében. Évekig is eltarthat persze, mire kiszeretünk végleg egymásból, de ki fogunk, kétség nem férhet hozzá.

Ahogy írták többen: egy tisztességes kilépés van egy zárt kapcsolatból: az elválás. Utána akár másnap lehet rohanni a harmadikhoz, viszont azzal tisztában kell lenni, hogy a korábbi kapcsolathoz ez esetben semmi esetre nem térünk vissza. A szakítás végleges, gondolkodjunk előre és lehetőleg ne a hormonokkal...

Másik lehetőség, hogy nyitott házasságban/kapcsolatban élünk. Ebben nincs tapasztalatom, hogy véleményt mondjak. Annyit joggal el lehet várni, hogy monogám kapcsolatot ne veszélyeztessenek vele. Vagyis zárt párkapcsolatban élőket szándékosan ne csábítsanak el.