Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti tesztelnétek így a párotokat, férfit, nőt egyaránt, vagy jobb lenne inkább nem is tudni, hátha nem "megy át"?
Olyan durva dolog volt. Az a lényeg, néhány lánnyal azt beszéltük, hogy az emberek jó része a legjobbat feltételezi férfi vagy női nemű párjáról, pedig bizony elég sokuk pofára esne, és adott esetben letagadná hogy van valakije, megadná a számát a vonzó idegennek ha kérné, és még le is feküdne vele, ha ez fel lenne neki kínálva.
És közösen végeztünk egy tesztelést, egy, a párjaink számára ismeretlen lány segítségével. és bizony 5-ből 2 aki "átment a teszten"... Akiknek nem, összetörtek. Érdekes kérdés, érdemes volt-e tesztelni, csak azért, hogy megtudják, hűtlen a párjuk. De mind együtt maradtak, azok 3-an is.
De egyébként az egyikről pontosan tudtam, hogy a barátja nem fog átmenni a teszten, mert a barátja az én barátom legjobb haverja, és mondta hogy sokszor rossz neki a barátnőjével, sőt nyitott rá, hogy megismerjen egy nyugisabb természetűt. Próbáltam lebeszélni a tesztelésről, de ő is meg volt róla győződve, hogy az ő ....-je biztos elhajtaná. Hát, a srác flörtölt vele, azt mondta nincs barátnője, telefonszámot cserélt vele. Viszont szexet nem akart, hanem randit.
Előtte volt tesztelve a legközelebbi barátnőm pasija, ott is tudtam hogy baj lesz, és az a vicc, még a barátnőm is tudta, baj lesz. Az ő barátja is flörtölt, azt mondta a kapcsolatára hogy "semmi komoly", és telefonszámot cserélt. De amúgy ő se nagyon hajlott szexre vagy kifejezett randira se, inkább csak szívesen megismerné... Persze, hátha jobb mint a barátnőm, és akkor lecserélné.
Harmadikként volt tesztelve a másik srác aki átment, kedves volt a lánnyal, de nem flörtölt, megmondta hogy van kapcsolata, és nem cserélt telefonszámot sem, visszautasította az ismerkedést, szexet. Egyébként erről as rácról is tudtam, át fog menni a teszten úgyis.
Utána jött egy másik barátnőm, na ott is tudtam lesznek bajok, és a barátnőm is tudta... A csávója szanaszétszétflörtölte magát, letagadta hogy van valakije, cserélt számot, nem utasította vissza, hogy a közeljövőben szexeljenek.
Végül volt az én barátom tesztelve, tudtam hogy nem csalna meg, viszont rettegtem hogy esetleg flörtölget, nekem az is sok. Nagyon féltékeny vagyok. De hála égnek annyi volt, kedves volt vele, de semmi flört, megmondta hogy van barátnője, nem kérte a mobilszámát, hülyének nézte mikor randizni akart annak ellenére hogy kapcsolatban van, a szexre is mondta hogy nem, sőt akkor már idegesítette, elhajtotta.
Az a helyzet, idegen nők könnyebben megítélik, ha nem is 100% pontossággal, hogy a másik párja meddig menne el, de önmaguknak nehéz megítélni. A legjobbat remélik, ha érzik is hogy baj van a hűséggel, arra gondolni sem akarnak. Én pl. mindig is 100% biztos voltam a páromban, mondtam is, sosem csalna meg, meg amúgy is féltékeny vagyok, nem járnék megbízhatatlannal. Ők meg persze-persze, mindenki ezt mondja. De lám, igazam lett. Azért örültem.
Am aztán mind elmondtuk, de ezek több nap különbséggel történtek, de addig nem lehetett az elsőnek, amíg én is sorra nem kerültem, mert még a végén leadná a fülest. Egyszerre telefonáltunk kihangosítva, hogy halljuk, kinek hogy reagál. A 4., aki nem ment át, hebegett habogott, hogy hát ő haverkodni akart, meg gondolta jó barátnők lehetnének hárman.... Az első tesztalany, akit másodikként írtam, jól felpaprikázta magát, mi a szarárt van tesztelve, s jól letiltotta a barátnőmet facebookon, meg a számát is. Mondjuk ezt nem először csinálja. Az akit először írtam, szóval aki másodikként tesztelt lány, olyan idegrohamot kapott, mint mikor megtudta. Rosszul lett, remegett, tönkrement. A barátja igazából többnyire hallgatott, annyit mondott, végül úgysem lett semmi, de ő is mérges lett, amiért tesztelve volt. A másik lánynak akinek átment a barátja, nevetett, mondta oké, meg hogy sok értelme volt. Az enyém ezt egy féltékenységi rohamnak tudta be, szóval nem örült a tesztnek, de mondtam csak játék, tudtam hogy át fog menni, és mondtam is a többieknek, hogy bizonyítani akartam, mert nem hitték el. Az meg, hogy a legjobbik haverja nem ment át, nem lepte meg nyilván, amúgy a másik srác aki átment, szintén a legjobb haverja, az se lepte meg, hogy az meg átment.
Én elég féltékeny típus vagyok, még nem járok vele, de már bevallotta, hogy én vagyok a kiszemeltje.
Én teljesen biztos vagyok vele, hogy nem csal meg.
Nem tesztelném, mert akkor nagyon rosszul esne neki, hogy nem bízok benne. Énvagyok az első lány az életébe. Az iskolájából 4 lánynak is bejön, de nem isfoglalkozik velük! Ez már igazából tesztnek minősül. :D
Én visszautasítom az efféle tesztelgetést. Én szeretem a kapcsolatot bizalomra és kommunikációra építeni, és ez a bizalom tökéletes hiánya. Szerintem inkább azon kell dolgozni, hogy olyan jó kapcsolatot alakítsunk ki és tartsunk fenn, amiben nem "érdemes" megcsalni a másikat, vagy amiben legalább már idejekorán felmerülnek azok a problémák, amik megcsaláshoz vezetnének.
Ne érts félre, nem a srácokat védem, akik belementek volna a félrelépésbe, csak a tesztelgetéses módszert nem szeretem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!