Megcsalás után ha kibékül a két fél akkor miért mondják, hogy jobb lesz a kapcsolatuk mint elötte?

Én még ilyet nem hallottam soha.

Épeszű egészséges párok kapcsolatának ilyenkor vége.

Kifelé mutathatják egy ideig,hogy más nem lássa,mekkora balfékek.

Ez nem ilyen egyszerű, hogy "kibékültünk és jobb lett", és kész, sőt, 10 kapcsolatból max. 1-nél valósulhat meg. Rengeteg "munka" egy ilyen traumát feldolgozni, úgy nem is lehet, hogy "eldöntöttem, hogy továbblépek/megbocsájtok/szőnyeg alá söpröm", és akkor az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mi sem gondoltuk volna, hogy túlélhet egy ilyet a kapcsolatunk, "alapjáraton" egyikünknek sem fér bele... mi is nyomtuk a "ha szeretnéd, észre sem vennél mást", és hasonló dumákat, csak hát a valóság ennél kicsit árnyaltabb volt.

Biztosan van, aki csak kifelé mutatja, leginkább a fent említett szőnyeg alá söprős megoldásnál.

Egyrészt semmi nem garantálja, hogy egy ilyen komoly töréspróba után jobb lesz.

Viszont előfordul, hogy egy sokkhatás (szakítás, félrelépés, etc) tényleg megerősít egy kapcsolatot, mikor mindkét fél rájön, hogy valami félrement, hogy ez így nem folytatható, és elkezdenek dolgozni azon, hogy kijavítsák a hibákat.

Tipikusan egy langyos, senkinek sem jó, állóvíz kapcsolatot tud megerősíteni, ha mindketten észbe kapnak, de ez kb az esetek 10-20%-a lehet, a maradékban egy ilyen szakítópróbát nem áll ki egy kapcsolat.

Nah, közben kész lett a kaja... ;)

A "miért"-re a válasz (nálunk) nagy vonalakban az, hogy olyan dolgok, problémák kerültek felszínre, amiknek még a létezéséről sem tudtunk. Ehhez - szerintem - fontos adalék, hogy 17 éves korom óta vagyunk együtt, 12 éve. Mi konkrétan egymás mellett, együtt váltunk felnőtté, és úgy éreztük, hogy mi aztán k..rva királyak vagyunk, mert mindenféle bajt, konfliktust, problémát kezelni tudtunk, elsősorban nyílt és őszinte kommunikációval. Mi voltunk az a pár, akik aztán tényleg mindent elmondanak egymásnak, semmi titok. Aztán beütött a megcsalás. A feldolgozás mikéntje oldalakat venne igénybe, de a lényeg annyi, hogy itt szembesültünk azzal (is), hogy oké, egymáshoz őszinték voltunk - eddig -, de mi van saját magunkkal? Hogy legyünk őszinték a másikhoz, ha olyan problémák/igények merülnek fel a kapcsolatban, amit saját magunknak sem vallunk be? Ill. ami szintén ez időszak nagy felfedezése volt: a kapcsolatunk előbbrevaló, mint az, hogy adott esetben ne bántsuk meg/védjük a másikat. Ezt úgy értem, hogy a fene nagy őszinteségre akkor is szükség van (akkor leginkább!), ha ez olyasmit takar, amivel megbánthatjuk a másikat (pl. szivem, vonzódom valaki máshoz). Azt hittem, ezt egyedül is le tudom rendezni magamban, anélkül, hogy a kedvesemnek bármit is érzékelnie kelljen ebből. Hát nagyot tévedtem.