Állítólag a lelkébe gázoltam ezzel a kijelentésemmel. Szerintem jogosan. Miért én lennék már a szemét?

4 évig voltam együtt ezzel a..."férfival".

Megcsalt a munkatársával.

Ezt tegnap este vallotta be nekem.

Sajnos(vagy nem sajnos) van egy "rossz" tulajdonságom.

Ha haragszom valakire azt igyekszem minél jobban megbántani, a lelkébe tiporni.

Nos, a megcsalás teljesen kivágta a biztosítékot nálam.

Olyan düh elkapott, hogy azt nem is tudom elmondani.

Mindenfélét a fejéhez vágtam. Például azt mondtam neki: "Csodálom, hogy egyáltalán kellettél valakinek", Nem tört össze a súlyod alatt vagy az a szajha is egy bálna mint te"? Stb stb. Erre elkezdett sírni mint egy taknyos gyerek. És azt mondta, hogy ezt nem kellett volna. Hogy lehetek ennyire lelketlen vele.

Megvallom őszintén, hogy külsőre nem kifejezetten az esetem de a személyiségével levett a lábamról anno.

Engem csinos nőnek tartanak és soha nem értették, hogy mit látok a (volt) páromban.

Tényleg imádtam. Mindent megadtam neki, amit egy nő csak adhat!

Ez neki nem volt elég.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt megteszi velem.

De ezek szerint a legelső alkalommal félrelépett. Hát ennyit értem számára csak.

Persze most könyörög, sír.

Hogy is ne könyörögne? Megszűnik a kényelmes élet számára. A gyerek is velem marad ő pedig imádja.

Tényleg én lennék a szemét?

Szerintem meg kellett volna becsülnie a családját! Én nem csaltam meg soha pedig lett volna nem is egy alkalmam.

Ezerszer jobb pasikkal! De én őt néztem mert nagyon szerettem.

Most meg játsza az agyát....

28/N 39/F