Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Úgy érzem, már egy ideje nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, már egy ideje nem szeretem a barátom, másokkal flörtölök. Mit tegyek, ha szakítani nem enged?

Figyelt kérdés

A barátommal a kapcsolatunk csak az első két hónapban volt jó, a másik kb. 20 hónapban borzasztó. Azt ígérte nekem többször is, hogy megváltozik (sosem randiztunk, csak én kezdeményeztem szexet, sosem kaptam ajándékot, csúnyán beszélt velem, kritizálta a külsőm, stb.) Aztán kétszer emiatt szakítottunk is, de ő konkrétan nem engedte el a kezem, vagy erőszakos volt, később már inkább a sírással próbálkozott. Persze mivel érzek iránta valamit és nagyon sajnálom ilyenkor, együtt maradtunk. De kb fél éve már kiszerettem belőle.


A munkahelyemen (multi) találkoztam két sráccal is, akik a figyelmüket, az idejüket, a kedvességüket mind nekem szentelték. A barátom mindig nagyon féltékeny volt tehát sosem vehettem fel magassarkút vagy ebédelhettem más férfiakkal, de egy ideje a háta mögött ezt teszem. És közben mindkét srácot megkedveltem, sőt, az egyiket túlságosan is. Pont ellentétei a barátomnak mindketten, de pont ez tetszik bennük annyira. Tehát kb. folyamatosan flörtölök, és élvezem, mert tőlük megkapom, amit a barátomtól nem. Van, hogy ha véletlen összeér a kezünk, annyira felizgulok, hogy rá gondolok még szex közben is.


A barátommal nem tudok szakítani mert nagyon sajnálom és az elmúlt két hónapban tényleg megváltozott. De úgy érzem nekem az már késő.


22/L vagyok én és a barátom 21/F


27-30/F a srácok


2017. ápr. 22. 12:52
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Szakíts vele csak úgy simán. Nincs olyan hogy nem enged...
2017. ápr. 22. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen komoly kérdés: te normális vagy? :D
2017. ápr. 22. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
2. Igen normális vagyok. Félek a barátomtól hogy engem vagy magát bántani fogja.
2017. ápr. 22. 13:02
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Ne haragudj kérdező, de nem vagy teljesen normális. Érzelmi zsarolás miatt vagy bent egy rossz kapcsolatban, lassan 2 éve.


Mi az, hogy nem enged szakítani. SZakítasz vele és kész. A többi csak kifogás a részedről.

2017. ápr. 22. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Szép egy kapcsolat, amit a félelem tart egyben...

Hívj rendőrt ha zaklat... ilyenre nem gondoltál még? Az meg miért baj, ha magát bántja? legalább eltűnik a söpredék életképtelenje.

2017. ápr. 22. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Ha normális vagy, akkor ezt érteni fogod.

Ha ő azzal tart sakkban, hogy kárt tesz magában, vagy benned, akkor te örökké engedni fogsz neki?

Ha szabadulni akarsz, akkor úgyis szakítanod kell. Akkor jársz a legjobban, ha minél előbb megteszed ezt. Ha nem éltek együtt, akkor találkozol vele valahol és elmondod neki, hogy mi a helyzet. Az is jó lehet, ha elhívsz valakit magaddal, aki a közelből figyel, hogy ne legyen baj. Határozottan és normálisan szakítasz és kész. Ha ezek után kárt tesz magában, az nem a te felelősséged, persze nyilván az ember lelkiismerete megérzi ezt, de mi mást tudsz tenni?

Ha nem szakítasz, akkor továbbra is a markában fog tartani, akármit teszel, lesz rá válasza (erőszakosság, sírás, fenyegetés).

Vagy meddig szeretnéd ezt játszani?

2017. ápr. 22. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Nem tudom még meddig bírom. Ez az első kapcsolatom, 22 éves vagyok. Nem tudom, ezt meg lehet-e oldani még. Borzasztó volt mindig is a kapcsolat. De lehet, hogy ha elhagyom, nem lesz más párom, vagy aki lesz, megcsal stb..
2017. ápr. 22. 13:24
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Lehet. Milyen rossz lenne, ha a következő megcsalna...

Helyette most itt vagy a jóban, aki csak a saját és a te testi épségedet veszélyezteti, kritizál, sír, uralkodik feletted, elveszi a legjobb éveidet.

Igazad lehet, talán sosem találnál mást, csak őt.

Az egy dolog, hogy ő mentálisan sérült, nem is kis mértékben. Az ő baja. De neked a saját lelkedet kell rendbetenned, mert ha ilyen gondolataid vannak, hogy nem találsz mást és ha mégis, akkor megcsal, az nagyon komoly önértékelési zavarra utal. Már az is árulkodó, hogy egyáltalán benne maradsz egy olyan kapcsolatban, amiről te is tudod, hogy rossz, és már rég túl kellene lenned rajta.

Én a helyedben szakítanék, aztán megpróbálnám rendetenni magam, mert hidd el, hogy ez a "nem lesz más" és "megcsal" gondolatkörös hozzáállás az ilyen selejteket vonzza be, mint a jelenlegi "párod", és bocsi a minősítésért.

Erősödj lelkiekben is, próbálj boldog lenni egyedül, mert ha nem sikerül, akkor sokkal nagyobbakat fogsz tévedni, mint kellene.

2017. ápr. 22. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Nem beszélhetünk kapcsolatról az esetedben, úgyhogy nem érem mit szeretnél megmenteni... MONDD EL KÉRLEK!
2017. ápr. 22. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Valóban nem vagy normális. Csak magadat hibáztathatod, hiszen már rég kiléphettél volna a kapcsolatból és élhetnéd az életed. Sőt, a pasidnak is jobb lenne, mert mostanra már ő is új életet kezdhetett volna.

Ha ennyire önállótlan, manipulálható bábu vagy, akkor maradjál a nyomorult kapcsolatodban még évekig. Megérdemled.

2017. ápr. 22. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!