Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » A barátnőm ha úgy vesszük...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm ha úgy vesszük megcsalt, tudnátok némi tanácsot adni nekem?

Figyelt kérdés
Néhany napja fény derült egy üzenetre, még a kapcsolatunk elejéről, mikor még egy hete sem jártunk, de már majdnem egy hónapja kavartunk. Az üzenetváltás az egyik csávóval történt, akivel már bő egy éve kavart. Sajnos nem láttam az üzenetet a saját szememmel, de addig faggattam a barátnőm, míg sírva el nem mondta, hogy megcsalt, de már nagyon megbanta, mert azóta nagyon belém szeretett. Állítása szerint azt mondta a csávónak, hogy a jövőben, ha én már nem leszek, lehetne valami köztük. Én ezt fogjuk rá benyeltem, de attól még azt sejtem, hogy nekem a szépített változatot adta elő. Szerintem van ott még több is, de már soha nem fogom megtudni, mert ő nem nagyon fogja elmondani, a csávó sem mond semmit, az üzenetet barátnőm kitörölte, állítólag a csávó is. Egyrészt, ha én január 30-án megkérdeztem tőle, lenne-e kedve járni, majd mondta talán másnap, hogy ő is szerette volna megkérdezni, hogy járunk-e, akkor miért mondta február 5-én a csávónak, hogy ha a jövőben lenne hozzá kedve lehetne köztük valami? Tőlem kapott még egyetlen esélyt, mert végül is nem csalt meg, de még nem zártam le teljesen magamban a dolgot, hisz most szombaton derült ki az igazság. Mennyi idő, mire teljesen elfelejtem ezt a dolgot, mire lezárom magamban? Ha elvileg akart tőlem valamit akkor, konkrétan járni, akkor miért tette ezt meg? Nálatok ez mennyire minősül megcsalásnak, az nem kérdés, hogy az, de mégis kellő ok ez egy szakításhoz? Miért bírt a szemembe nézni, holott tudta, mit tett? Szerintetek mi lehetett még abban az üzenetben? Mi a véleményetek az egész szituációról? Ti megbocsátottatok volna? Mit tettetek volna, hogyan ragáltatok volna? Köszönöm a válaszokat 20/F és 17/L.

2017. ápr. 18. 00:49
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
91%
Bocsi, de eléggé szánalmasnak tűnsz. Ilyen túlkombinálásokkal, elég sok gondod lesz az életben.
2017. ápr. 18. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
76%

Na,döntsd már el,hogy megcsalt vagy nem!

A másik meg január vége óta vagytok együtt és ez megy?? Ennek a kapcsolatnak semmi jövője! Egyikőtök sem tudja,hogy mit-kit keres,de hogy nem egymást az szinte biztos.

Néhány ilyen idióta kapcsolat után majd te is rájössz!

2017. ápr. 18. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
93%
Először is, NEM csalt meg. Másodszor, mi az, hogy elkéred a jelszavát? Nálam próbálnád ezt meg :)
2017. ápr. 18. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
96%
Ez a felnőtt párkapcsolatok kategória, amit leírsz, az meg legjobb indulattal is csak 12 éves szint. Elhiszem h tinikent az élet egy dráma és az ember nagyon felnőttnek érzi magát, de amíg normálisnak gondolod, h a csajod üzeneteit nézegeted és ahelyett,h vele tisztáznad a helyzetet ide írkalsz, addig egy kisgyerek vagy akinek nem való párkapcsolat
2017. ápr. 18. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 A kérdező kommentje:
Köszönöm a normális hangnemben megtett pozitív és negatív válaszokat!
2017. ápr. 18. 08:55
 16/25 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, de kicsit " dedós" ez az egész...az látszik belőle, hogy éretlenek vagytok még ( nem baj, korral jár)...ha nem feküdt le senkivel, hagyd a fenébe a nyomozást, meg jelszavakat, ha meg akarod tartani, ez sehová nem vezet...
2017. ápr. 18. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 -nittababa- válasza:
79%
Szia! Nőként azt mondom, megmérgezi a kapcsolatot, ha kicsi kétely is van a hűség felől, ha ellenőrizgetésre kényszerülsz. A hölgynek is megalázó lehet hogy ellenőrzöd, nem bízol benne 100%. Persze, próbáljátok meg tovább, de azt hiszem ennek így nem nagy jövője van sajnos.
2017. ápr. 18. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
Miért törölted a válaszaimat? Drága leendő doktor úr...?
2017. ápr. 18. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:
Nem tudom mire érted, hogy töröltem a választ. Senkinek sem töröltem, ha mégis lehet csak véletlenül volt, mindenkit értékeltem, lehet félrenyomtam, bocsi.
2017. ápr. 18. 20:05
 20/25 anonim ***** válasza:

Ok...semmi.

mi lesz?

Döntöttél?

2017. ápr. 18. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!