Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mással is lefekszek a páromon kívül, de nem bírom lelkileg. Ti mit tennétek? 20/L
A párommal két éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Az első egy év tökéletes volt, aztán elkezdtem egyre jobban másfelé kacsintgatni részben földrajzi okok miatt és, hogy keveset tudtam a barátommal lenni. Egyszer aztán hibáztam egy nagyon és megcsaltam a barátomat. Elmondtam neki, ő összetört majd szakítottunk. Másfél hónapra rá újra randizni kezdtünk és újra összejöttünk, Ő megbocsájtott nekem. Sokat beszélgettünk és végül arra jutottunk, hogy próbáljuk meg a nyitott kapcsolatot, én (és ő sem) ugyanis el nem tudom képzelni, hogy mással legyek, másvalaki legyen a társam mint a barátom. Viszont szexuálisan mást is kívánok és nem vagyok készen rá, hogy monogám legyek mert nem bírnám ezt már "bebizonyítottam".
Abban maradtunk, hogy én csinálhatom mással évente párszor ha nagyon akarom de ő nem akar tudni róla semmit, és csak egyszeri alkalom lehet nem lehet szeretőm. Én mondtam neki, hogy ő is csinálhatja mással "cserébe" de tudom, hogy nem fogja... Én már éltem ezzel a lehetőségemmel párszor és nagyon lelkiismeret furdalásom van mert, bár a párom "megengedi" mégis annyira rosszul érzem magam ilyenkor, jó időre elmegy a kedvem az egésztől de nem tehetek róla, idővel újra fellángol. Ha találkozok vele mindig rájövök mennyire szeretem és nem tudnék mással élni, és folyton rossz kedvem van amiért ekkora k*va vagyok és ezt teszem vele, Ő jobbat érdemel nálam. Higgyétek el én tényleg szeretem őt, a szex és a szerelem teljesen külön válik nálam, akikkel lefeküdtem azok iránt sosem éreztem semmit, de nem bírnám azt sem elképzelni, hogy nem fekszem le soha többé életem végéig mással mint a barátom. Nagyon szeretem, de fiatal vagyok még. Mit lépjek ebben a helyzetben? Nem akarom elhagyni, nélküle nem lenne értelme az életemnek, de ezt sem tudom csinálni mert tönkretesz. Hiába beszéltük meg, mégis olyan rossz érzés. Amikor szakítás után összejöttünk én szünetet akartam, ő nem ment bele mert nem bírná nélkülem, az igazság az ,hogy én se nélküle. Így tehát ez egy megoldhatatlan helyzet nekem, fogalmam sincs mit csináljak, sehogy sem lesz jó.
#28 és #30.
Nagyon értelmes és hasznos hozzászólások. Nem tudom, hogy hány idősek vagytok, ahogy a nemeteket sem, de lejön az élettapasztalat, meg az, hogy valóban értitek, hogy működnek a férfi-női kapcsolatok.
Bárcsak én is tudnék így gondolkodni.
Kérdező! Nincs benned annyi gerinc ,hogy szakíts a pasikáddal??
Te mit szólnál,ha a pasid is ugyanezt csinálná?
Szereted?! Az meg egy vicc ,akit szeretek azzal nem csinálok ilyet!!
Te egy kapcsolatfüggő kis ribi vagy!!
Menj el pszichológushoz. Rakd rendbe az önértékelésed, önbizalmad.
Kapcsolat függő vagy "nélküle nem lenne értelme az életemnek".
Valószínűleg ő is.
Téged nem az bánt hogy folyamatosan "meg kell csalnod", hanem az a tudat, hogy ő nem teszi meg. Mert ha ő is megtenné, akkor azzal nyugtatnád magad, hogy ő is megteszi és ő ezzel, kvázi kompenzálná a te "megcsalásaidat".
Ez nem egy nyitott kapcsolat. Mert ugye ahhoz mindkét félnek szexelnie kellene mással is, de persze közben a párjukat "szeretik". Hiába egyezett bele, mert te tudtad hogy ő úgysem fogja megtenni. Annak ellenére mentél bele, hogy tudtad ő sosem tenné ezt veled. Ez nagyon önző lépés volt. Nem vagy rá tekintettel, amikor "megcsalod" akkor is csak magadra gondolsz, a saját vágyaid kielégítésére és akkor is csak magadra gondoltál amikor kitaláltad ezt a "nyitott" kapcsolatot. Azzal nyugtatod magad hogy ő ezt "elfogadja", pedig nem fogadta el, csak belenyugodott mert nem akar elveszíteni. Ne erőltesd rá a saját erkölcsi normáidat, mert ő nem ilyen ember. Belefog rokkani. Ő hozott egy akkora áldozatot érted, hogy belement ebbe. Csak is rád gondolt, nem magára, hogy te boldog lehess. Te milyen áldozatot hoztál érte, ami nem a te javadat szolgálta? Ő feladta az elveit érted, te nem. Ebből is látszik hogy ő jobban szeret téged, mint te őt. Ezt hívják feltétel nélküli szeretetnek. Ezt nem lehet egy életen át bírni. Szerinted ő boldog? Te boldog vagy? Mert így soha nem lesztek azok. Tudom sablonos, de ha szereted engedd el. Hagyd elmenni és keress magadnak vkit, akivel valódi nyitott kapcsolatban tudnál élni.
Azt azért jegyezd meg: a kor nem érdem, hanem állapot.
Nem az a lényeg, hogy ki mit mondd itt, hanem hogy úgy éld az életed ahogy az neked jó. De ha tudod, hogy ez a barátodnak nem esik jól, tényleg hosszú távon az a jobb, ha hasonló gondolkodású párt választasz, így tényleg szabadon élhetsz, olyannal aki megért és szeret és ami a fő nem szenved (és ezáltal te sem). Az meg hogy itt ki mit gondol tök secckó. Én szeretem a monogám kapcsolatot, de abszolút eltudom fogadni hogy vannak más típusú emberek is. Nem bonyolult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!