Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek megcsalás ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megcsalás ez?

Figyelt kérdés

Barátnőmmel együtt voltunk május óta.

Nem feküdtünk le, de volt rá lehetőség, de nem tettük meg, mert a lelkemre beszélt, hogy még várjunk. Nem akarta tisztán. Fura volt neki. Több érzelmet akart részemről. stb. Vártam. Beleszerettem még jobban. Megbíztam benne egyre jobban és jobban.

Szeptemberben azt mondta szakítsunk, de még bármi lehet.

Úgy gondoltam várok, hogy mi lesz az eljövendő hónapokban.

Októberben megtudtam, hogy lefeküdt egy férfival, akivel semmi érzelem nem köti össze, nem szereti stb.

Ilyen árulást még sosem éreztem. Már nem voltunk együtt és mégis ő is sírt, amikor elmondta nekem.

Én egy az egyben megcsalásnak veszem. Pedig tudom, hogy elvileg már nem voltunk együtt. Pedig érzelmileg kötődöm hozzá és ő is hozzám.

Talán csak le akartam írni a bánatomat... már ez is jól esik, de azért írjatok. Mit gondoltok.



2016. nov. 30. 12:54
1 2 3 4 5 6 7
 41/64 anonim ***** válasza:
0%
Ez simán női mentalitás. A többi nőtől sem várjál többet.
2017. márc. 14. 05:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/64 anonim ***** válasza:
90%
Te tényleg különleges vagy. :) ennél a csajnál sokkal jobbat érdemelsz és meg is fogod találni. :)
2017. márc. 14. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/64 anonim ***** válasza:
100%

kedves vagy és érző szívű, de a leírás alapján nem vagy szerintem érett, ahogy sokan mondják, pont, hogy éretlennek látlak. Mondjuk valamilyen / hasonló átverésen sokan átesnek, és ez természetes is, mert vannak ilyen emberek (férfi/nő) akik lelkiismeretlenül játszanak mások érzelmeivel.

Nos, sok férfi szereti játszani a romantikus lovagot, és álmai nőjét kergeti, aki így vagy úgy elérhetetlen (ez a nő csak szexuálisan volt elérhetetlen) és minél elérhetetlenebb, annál szerelmesebb belé a férfi.

Fiatal koromban engem is ejtettek egy ilyen miatt. Egy részeges nő miatt, akinek barátja volt. De hogy ő milyen csodálatos (barátja van), és mennyire gondoskodásra szorul (részeg és kiütötte magát). Persze csinos volt (de én is).

Ugyanezt látom ebben a sztoriban, az értelmetlen álomkergetést, képzelődést.

Jobban teszed, ha ezt tisztázod magadban, mert sokan felnőtt korukra is így maradnak, és a normál nők érdektelenek maradnak nekik, csak az elérhetetlen álmokat akarják állandóan kergetni.

2017. ápr. 11. 04:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/64 anonim ***** válasza:
76%

A történetedben kicsit magamra ismertem,csak hogy én nem 4hónapot,hanem 4ÉVET vártam egy lányra.Aki mindenki elmondása szerint a lábam nyomába sem ért,mind külsőleg mind belsőleg.Mégis vele voltam.Amikor összejöttünk 14éves volt,én 16.Pettingeltünk orálisan kielégítettem stb (ő soha engem).Mégis ragaszkodtam hozzá,hűséges voltam,és szerettem.Azt mondta ha 18at betölti,megtörténhet.Betöltötte...végre megtörtént...csináltuk 2-3 szor,utána elhagyott.A kívàncsiság vitte bele,elmondása szerint viszonyítási alapja kellett hogy legyen.Vége lett...kihancúrozta magát egy hónapig 3-4 pasival lefeküdt (mindet ismertem),utána vissza akart jönni...sírva könyörgött egy évig.Nagy elégtétel volt ez számomra,ugyanis majdnem belehaltam a szakításba,a fájdalomba.Nem adtam neki még egy esélyt,pedig még egy év után is szerettem.


A Te eseted mégis kicsit más.Viszont én nem adnék még egy esélyt.Semmi sincs véletlenül.Valahol vár rád az igazi,meg fogod találni,de nem ő lesz az akiről írtál.

2017. ápr. 11. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/64 anonim ***** válasza:
52%
Mert fàjt neki hogy elàrult têged mert te rendes voltàl hozzà ês nem tapasztalt még ilyet!Mert van lelkiismerete tudta o hogy elàrult de ez êdes kevés egy kapcsolatba ha nem szerelmes csak ugy vagytok!
2017. ápr. 24. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/64 anonim ***** válasza:
47%

Nem, egyáltalán nem megcsalás. Összefoglalom tömören: túl jófiú vagy. Azok számára jellemzően egyik történet sem végződik túl rózsásan. Előre leszögezem, nem bántásból fogom írni, amit írok, segíteni próbálok a jövődre való tekintettel.


"Nem feküdtünk le...még várjunk. Nem akarta tisztán." -> Nem építettél elég vonzalmat, illetve kevés volt a szexuális feszültségkeltés. Gyakorolj. 4 hónapot "jártatok" szex nélkül. Az mi? A kapcsolatok (tehát még mielőtt egyáltalán összejönnétek) általában afférokkal kezdődnek. Utána lehet járni. Nem pedig fordítva. Gondolj bele, elpazaroltál 4 hónapot. Mi van, ha lefeküdtök, és kiderül, hogy rossz az ágyban? Hm?


"megtudtam, hogy lefeküdt egy férfival" -> De szexuálisan még is csak ő ismerte jobban, elvégre ő az aki lefeküdt vele.


"Ilyen árulást még sosem éreztem." -Semmilyen árulás nem történt. És megcsalás sem. Veheted annak, mert így könnyebb a másikat hibáztatni, persze, persze, hiszen mi sohasem vagyunk felelősek... Tanulj!


"annyira értékesnek tartom őt" -> Nem a megfelelő lépéseket tetted meg, de ezt most hagyjuk. Miért értékes? Azért, mert mint egy másodrangú állampolgárt, leépített?


"én hülye még vissza is fogadnám." -> Nem lennél hülye, de előtte marha sokat kellene fejlődnöd, hogy tudd kezelni. Ha az nincs meg, felesleges.


"Kell a megerősítés." -> Ha valaki magabiztos, boldog, kiegyensúlyozott, ego-ja rendben van, és érti mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi, annak nem kell megerősítés. Fejlődj!


"a a közelemben van, akkor a pulzusom és a vérnyomásom az egekben, de az arcomon nem látszik." -> Mindegy mit próbálsz mutatni kifelé. Megérzik. Felfogásban, mentalitásban kell változtatni.


"olyan hapsikra bukik, akik szellemileg nem állnak" -> Ezt nem tudhatod, hiszen nem ismered teljesen a másik felet. A nők olyan hapsikra buknak, akik minél több maszkulin és minél kevesebb feminin karakterisztikával rendelkeznek, értik a nőket, és emellett tudnak vonzalmat és szexuális feszültséget építeni.


"Azért tovább kell lépnem" -> Jól látod. A köszönés rendben van, én viszont egyáltalán nem keresném, ha csak nem keres. Ha soha nem keres, soha nem beszélnénk. Ő az aki leépített, tehát történjék bárhogy, neki kell "küzdenie" érted, és nem fordítva. Ne bálványozd. Ismerkedj nőkkel.


"Az emberek nem tökéletesek" -> Jól látod. De törekedni kell arra, hogy hétről hétre mindig egy kicsit jobbá váljunk, önmagunk jobb verziója legyünk.


"elgondolkodom az életemen, és a hozzáállásomon" -> Helyes, általában valamilyen nagy törés kell az embernek ahhoz, hogy változtasson, átértékeljen. Ilyen az emberi psziché. Önképzés, önfejlesztés, tanulás, gyakorlás.


Összességében: nem látom hibásnak a nőt. Biztosan ő sem tökéletes, de ki az? Nincs miért bosszút állni. Az, hogy feldúlt vagy, "harag" ébredt benned, normális reakció (bár nincs rá okod) ezekből tanul az ember. Kívánom neked, hogy a lehető leggyorsabban fejlődj, és randizz sokat!


33F

2017. máj. 16. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/64 anonim ***** válasza:
100%
Persze hogy elárult .Szakitottatok gondolom friss volt még a szakítás erre ő más ágyàba bújt téged meg hülyére vett .Nem feküdt le veled mert màr képbe volt neki a pasas az etalon te meg a talonba voltál ez nem mindegy.Ha nincs ló jó a szamàr is.Sztem örülj hogy vége lett csak ujból kihasznàlna .
2017. aug. 31. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/64 anonim ***** válasza:
18:52.Van bwnne igazsság amit mondasz de ők már jàrtak és nem ísmerkedtek ez nem mindegy.Az első pár talinál az ember gondolhatja azt hogy több vasat tart a tűzben na de mikor kijelentitek hogy járunk akkor màr egy szintet léptek fel a kapcsolatban és akkor persze hogy àrulàsnak érzi az ember hogy ha jàrnak ebben az esetben is az sztem mivel szakitottak de több is volt mögötte akkor sem ezt várnà az ember fia lànya hogy megcsaljàk hanem hogy adjanak maguknak még egy esélyt ne dobják el a másikat .
2017. aug. 31. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/64 anonim ***** válasza:

Nos... Hivatalosan nem, de szeretett. Ebből nem igazán derül ki tisztán, miért szakítottatok, de hiányérzete miatt feküdt le mással..., valójában veled akarta.


Rád bízom, hogyan teszel ez után.


Írj rám ha kell segítség.

2017. okt. 16. 05:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/64 anonim ***** válasza:

Sztem, veled biztosra akart menni hogy nem csak kihasznàlod, annàl a màsiknàl meg tudta h csak annyi, de nem is skart érzelmet....


Még az is lehet vele próbàlkozott milyen lenne ha mégis csak kihasznàlni akarod

2017. nov. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!