Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek megcsalásnak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megcsalásnak számít ha a barátnőm egy házibuliban a barátnőjével és egy aznap megismert sráccal aludt, úgy hogy a barátnőm középen aludt összeölelkezve a sráccal?

Figyelt kérdés

Barátnőm (vagyis mostmár volt barátnőm) nagyon el akart menni egy tőlük nem messze tartott házibuliba, ahova engem egyáltalán nem hívott el mellesleg. Egyik legjobb barátnőjével el is mentek. Én már elötte is nagyon elleneztem azt a bulit, úgymond féltékenykedtem (de csak nagyon minimálisan, csak annyira, hogy érezze). El is mentek, aznap nem is hívott már, de én se akartam zavarni. A buli utáni reggel felhívtam a barátnőmet hogy mikor találkozunk (mert aznapra beszéltük meg, hogy átmegyek) és meg akart kérni ekkor, hogy kocsival vigyem már haza őt meg a barátnőjét. Én nemet mondtam mert motorral voltam éppen és nem tudtam volna elmenni a kocsiért. Nekem úgy adták elő hogy csak ketten aludtak. Erre két héttel rá kiderült, hogy ott megismerkedett egy sráccal és együtt aludtak hármasban a barátnőmmel és a barátnőm barátnőjével. Úgy hogy a barátnőm ölelkezve aludt a sráccal, meg turkált a srác hajában. Csók meg semmi más nem volt állítólag. Szerintetek ez megcsalás? Kíváncsi vagyok a véleményetekre mert szerintem ez már az. Szakítottunk is, ma meg már pont ugyan úgy beszélget a sráccal mint amikor engem akart "felszedni". 7 hónapig voltunk együtt.

Én 19/f

Ex-barátnőm 18/l

Srác akivel aludt 17,5/f

Barátnőm barátnője 18/l (bár ez nem fontos)


2016. aug. 14. 21:04
1 2
 11/15 anonim válasza:
nem lehet hogy részeg volt?
2016. aug. 15. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:

De, házibuliban volt, nyilván részeg volt. Mert szerinted ez enyhít a dolgon? Komolyan érdekel a véleményed.

(szerintem aki részegen ilyet csinál az józanul is megcsinálná csak visszatartja az erkölcse, és ha már csak az tartja vissza, az régen rossz.) Meg se szabadott volna fordulni ilyennek a fejében.

Köszönöm az eddigi válaszokat, várom még őket.

2016. aug. 15. 21:44
 13/15 anonim ***** válasza:
Megcsalas,jol tetted hogy dobtad!
2016. aug. 17. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Megcsalt vagy nem az mar nem lenyeges, a szakitast meg jol tetted.

Meg ha fizikailag nem is megcsalas, nekem nem ferne bele az, hogy a lany aki allitolag velem van, masokkal aludjon meg olelkezzen.

2016. aug. 17. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Nagyon jó srácnak tűnsz, úgyhogy találsz te ennél 6000x jobb lányt is. Egyébként megcsalás, pláne még hazudott is.
2016. aug. 29. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!