Hova tűnt az őszinteség a nőkből?

Nem volt a barátnőm, de azért ismerkedés során már elég közel kerültem hozzá úgy érzem. Egyrészt az önérzetemnek sem tett jót, másrészt őt is minősítette.

Egyébként ugyanúgy beszéltünk, mint előtte, alapvetően én voltam a kezdeményező beszélgetések terén (pl. pont ezzel a kérdéssel kezdtem, hogy milyen volt a fesztivál?).

A sráccal való kalandját egyik barátnője súgta meg, őt régebb óta ismertem, tudta, hogy érdekel a lány, ezért megsúgta, persze kérte, hogy ne említsem a lánynak, hogy tudom, főleg, hogy akkor kettejük baráti kapcsolata is megromlana. Nyilván a sztori tudtában már nem érdeklődtem úgy a lány felől, leépült a kommunikáció és a kapcsolat.

Amikor érdeklődtem a fesztiválról a lánytól, említette azt is, hogy milyen jól "elvolt" egy sráccal. Mikor kérdeztem tőle, persze nem számonkérően, hogy ez mégis mit takar, akkor lerendezte kb. annyival, hogy "jaj hagyjuk már ezt".

És ez a másik infóval rohadtul egybevág.

Kedves kérdező a másik kérdéstől. Értem, hogy nem kellettem neki, és nem akart bunkó lenni, meg mit tudom én, de magamtól idézek, fent a kis zöld dobozkából, a kérdésem kifejtéséből:

"Ezt mégis miért kellett? Nehéz lett volna őszintén megmondani, hogy nem akar tőlem semmit?"

Erre szeretnék egyszerűen választ kapni. Miért nincs annyi felelősségvállalás a csajsziban, hogy kibök egy NEM-et, és mindenki megy az útjára? Miért kell abba a téves hitbe ringatni, hogy köztünk lehet valami, csak jaj, ő olyan kis félénk, és ne rohanjam le... Erre valami nagyon szimpi csávó 1-2 nap után megdugja...

De ezt ti úgysem értitek, milyen érzés, mikor nincsenek rajongóitok körülöttetek, és egy valaki van, akinél felcsillan a remény, erre ő is faképnél hagy.