Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hogyan jöttetek rá, hogy megcsal a párotok?
Gyanús volt, hogy szakításuk után pár hónappal újra felvették egymást fészen az exszel. Rákérdeztem, azt mondta, csak barátilag beszélgetnek néha. Eleinte valószínűleg tényleg így lehetett. De később furcsa volt, hogy bár általában kerülte a témát, amikor mégis szóba jött, túl sok részletet tudott a retkes ribizli életének akkori történéseiből. Egy-két hónap múlva többször előfordult, hogy gyorsan kilépett fészről, ha épp arra mentem, mikor írogatott. Kétszer így is megláttam, hogy kivel beszél, a második alkalommal meg még valami cuki képet is küldött neki. Mindig próbálta elbagatellizálni a dolgot.
Más gyanús jel nem volt, szinte minden nap találkoztunk, sőt, még ő kezdett el komolyabb terveket szőni a közös jövőnkre nézve. Ezért aztán szinte derült égből villámcsapásként ért, amikor egy nap a nő megkeresett engem, és előadta, hogy ők jó ideje együtt vannak. Állítólag ő úgy tudta, hogy mi már szakítottunk.
Hát szóval így...
30 évesek voltunk, kisgyerekkel. A férjem egyre sűrűbben utazott haza az anyukájához, és egyre többször részegedett le, pedig nem volt szokása, mintha valamin őrölné magát.
Egyszer teljesen alkalomszerűen rákérdeztem, még én magam is meglepődtem mert sosem feltételeztem volna róla. Mindent bevallott, gondolom megkönnyebbült.Elváltunk.
Hirtelen par napja nem szexelunk annyit, mert azt mondja faradt. Pedig 2 even at termeszetes volt a napi szex. Sokszor visszautasit szexet, pedig felall neki es nincs keso ejjel. Arrogans velem sokszor. Tobbet megy az anyjahoz. Nem akar elore megbeszelni velem programot. Orul neki, es szorgalmazza, h tobbet talalkozzak a barataimmal.
Szoval ezek szerintem utalnak ra, h csal, de semmit nem talaltam a telojaban, a zsebeben es ha utolso pillanatban mondom, h megyek vele, akkor tenyleg oda megy, ahova mondja. A telojan egy ideje ujjlenyomatzar van, nem tudom csak ugy nezegetni.
Nekem furak ezek az uj dolgai, de fogalmam sincs hogy tenyleg csal-e.
Jobban ereznem magam, ha tudnam az igazsagot. De igy sokat orlodok. Es szenvedek a szexhianytol es a gyakori elutasitastol.
Nem tudom , mit tehetnek, mert semmi kezzel foghato bizonyitekom nincs. En esetleg vmi kollegara gondoltam, facen sincs neki uj ember felveve. De ott se volt semmi gyanus es nem ellenkezik, h bemenjek vasarolni a munkahelyere. Szoval nem tudom.
N
Bár én még 16 éves voltam amikor ez történt de azért leírom.
Még a kapcsolat elején történt, pár nappal az első szex után. Kapott egy sms-t egy közös lány barátunktól, amiben azt írta a csaj hogy ő most nem akar vele lefeküdni, mert nem akar mindig más fiúval lenni, és azt ecsetelte a csaj hogy nem érti a barátomat, hogy miért akar engem megcsalni.
Ő volt a legelső barátom, vele vesztettem el a szüzességem, a történtek előtt pár nappal, ezért nagyon durván felkavart a dolog, nem is beszéltem róla senkinek., rendesen kiábrándultam a fiúkból
Végülis a lányra nem haragszom, mert a barátom kezdeményezte a dolgot, ő pedig visszautasította. De ezért még nagyon sokként ért ez az egész.
Ahogy lefeküdt velem máris más csajokat kezdett el fűzögetni...
^ Végigolvastam az egészet. Tényleg nagyon egyértelmű volt a helyzet.
Nem reagáltál ott az utolsó válaszra. Tehát akkor otthagytad végre azt a köcsögöt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!