Miért csalja a lányom a vejem?

Mesélek valamit. A helyszín Magyarország egyik megyeszékhelye, a Kádár korszakban. 1985-öt írunk. 26 éves voltam akkor, és szerelmes. Szerelmes az első feleségembe. Mi ketten az abszolút 0-ról indultunk, két mélytányérunk meg két kanalunk volt de ezeket is a kórház konyhájáról csórtuk. Olyan albérletben kezdtük,, amiben reggelre befagyott a víz a pohárban, ha este 10-kor lekapcsoltam az olajkályhát. Mindegy, nem ragozom. A lényeg, hogy éjt nappallá téve dolgoztam, hogy előteremtsek mindent. Akkor még lehetett. Másod-, és harmadállást vállaltam, hétvégén kőműves mellett culágerkedtem. Szép lassan meglett mindenünk.

Lakás, bútorok, legújabb mosógép, stb.

Aztán egyszer azt vettem észre, hogy a feleségem el akar hagyni. A kiszemeltje sehol sem volt hozzám képest! Sem a külsejét, sem a férfiasságát, sem az anyagiakat illetően. Qrvára nem értettem a dolgot, és persze minden lotyónak elmondtam (magamban) feleségemet. Ugyan mit tud adni az a senkiházi, amit én nem?

Aztán a haragom elmúltával elemezni kezdtem a dolgot, és rájöttem. Mivel egyfolytában dolgoztam, nem értem rá a feleségemre figyelni. Nem érezte magát nőnek mellettem. Nos, ezt tudta adni az a fickó. Mellette kivirult, és végre igazi nőnek érezte magát.

Kemény lecke volt, és bár akkor nem így gondoltam, most azt mondom, megérte. Tanultam belőle egy életre!

Érted, kérdező, hogy mire akarok kilyukadni?

Megkeseredettnek lenni nem szégyen, hülyének lenni viszont...

Miquel/?/ és a mostani barátnődre már figyelsz? És igy jobb? Csak mert a kérdésben szereplő férfi elvileg a tenyerén hordozza a csajt, meg mindent megad neki.

Mondtam, megtanultam a leckét egy életre. Azóta minden kapcsolatomban odafigyeltem, és figyelek most is.

És ezt csak ajánlani tudom mindenkinek: Tedd boldoggá a nődet, és csodaszép boldog életet rittyent neked.