A feleség a szerető felett áll rangban? Vagy mégsem?

Egy luxusvendéglőben egy házaspár ebédel. Egyszer csak érkezik egy gyönyörű, csinos, fiatal nő és megcsókolja a férjet. A felesége felháborodva, önmagából kikelve kérdi:

- Ki ez a nő

A férj, teljesen nyugodtan:

- A szeretőm.

- Én ezt nem tűröm, elválunk, visszaköltözöm a szüleimhez - ordítja a feleség.

- Jó szívem - mondja a férjcsendesen - váljunk. De tudod, hogy akkor nincs több hawaii nyaralás, karácsonyi bevásárlás Párizsban, sízés az Alpokban, és még sorolhatnám...

Mély csend következik, csak az evőeszközök csilingelése hallatszik.

Egyszer csak belép az étterembe a család egyik barátja, jobbján szintén egy csinos fiatal nővel. A feleség ismét felháborodva:

- Ki az a nő ott Bélával?

- A szeretője - mondja a férj ugyanazzal a nyugalommal.

Kis csend következik, majd a feleség megszólal:

- A miénk szebb.

Ez nem a Szulejmán, és itt nálunk nincsenek háremek, amiben van alacsonyabb és magasabb rendű nő... ;)

Adott egy házasság, amiből már eltűnt a lángolás. Van, ami összeköti a két felet, közös emlékek, összetartozás, gyerekek, közösen felépített élet, stb. Azonban valamiért mégis eltávolodnak egymástól a felek. A feleség már nem ragyog, mert hiszen már nem szerelmes, és belé sem szerelmesek. A férj már rég nem hódít, nem érzi magát igazán férfinak. Mégis együtt vannak, mert kötődnek eymáshoz. (Jó esetben. Rossz esetben már nem is kötődnek, de az anyagiak, meg az ismerősök véleménye miatt így látják egyszerűbbnek a dolgot.)

Nincs udvarlás. Nincs varázs. Eltespednek, elslamposodnak egymás mellett. Hiszen egyszer már megszerezték a másikat... és azt hiszik, ez majd magától kitart egy életen át.

Aztán adott egy harmadik fél. Nem feltétlenül nő, lehet férfi is. És meglátja abban a másikban azt, amit a saját házastársa már évek óta nem lát. A házastárs is összekapja magát, újra Nőként/Férfiként öltözik, viselkedik. Ad magára, hódít, udvarol... És olyan érzéseket él át, amelyeket már évek óta nem érzett.

A harmadik fél pedig az újdonság varázsán át látja a házastársat. Szenvedélyt él meg azzal a partnerrel, akit odahaza már unnak... A saját szemszögéből nézve ő csak boldogságra vágyik. Boldogságot akar adni, és kapni. Önmagával törődik. Ahogy a megcsalt házastárs is önmagával törődik akkor, amikor féltékenységet érez. Pedig legtöbbször azt már nem szerelemből, csupán birtoklási vágyból érzi...

Az ember alapjában véve nem monogám. Ha az lenne, mindenkinek csupán egyetlen párja lenne egész életében. Csupán az a szakasz monogám az életünkben, ameddig szerelmesek vagyunk. Ez pedig sajnos, néhány év alatt elmúlik, ha nem tartjuk fenn. Szeretet marad. De sajnos, a szeretet önmagában még nem fog bennünk vágyat gyújtani, nem fogja kívánatosabbá tenni a párunkat. Pláne, ha már ő maga is elfelejti, hogyan kell Nőnek/Férfinak lenni...

Igen, ha úgy érezzük, hogy laposodik a kapcsolatunk, először a saját párunknak kellene ugyanazt a törődést megadnunk, amit egyébként a szeretőnek adnánk. Mert ez sokszor segít...

De önmagában véve nincsen "rangsor". A házasság csak "tartós bérlet", de nem "tulajdonjog" a másik ember felett. Senki sem "ártatlan", és senki sem "hibás". Mindenki a saját érdekét nézi. A magcsaló, a szerető, és a megcsalt fél is. És ha bármelyiküknek nem felel meg az adott helyzet, az kiszáll. Ez ennyire egyszerű.