Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg szeretnéd tudni egy többéves kapcsolatban, ha egy érzelmileg számára semmit nem jelentő egyéjszakásban megcsalt a párod?
Szerintem sokkal fontosabb kérdés, hogy van-e értelme egy egy éjszakás, jelenték nélküli kaland miatt tönkretenni egy jól működő kapcsolatot? Egyáltalán jól működő-e egy olyan kapcsolat, amit ilyen dolog szét tudna szedni? Ha igazán jól működik, már korábban megbeszélték, hogy legyenek őszinték egymással, mert az őszinteséget sokkal fontosabb nekik, mint bármilyen más hiba. Másrészt ha az egyik fél másra vágyik, azt jeleznie kellene a partnere felé, együtt megbeszélni, és megelőzni a szakítást.
De, ha már mindenképp bekövetkezik, én akkor is az alapján lépnék, hogy mit mond, mi az igénye, miért tette ezt. Még ha meg is történt, én akkor is adnék lehetőséget a javításra. Persze ha nem jön össze, az szívás.
Nem.
Respect, hogy úgy csinálta, hogy nem jöttem rá. Eléggé rá vagyok hangolva, semmit se tud eltitkolni.
Szóval, ha évekkel ezelőtt megcsalt volna, arról vagy tudnék, vagy nagyon meglepődnék.
(azt hiszem ezért nincsenek barátaim.)
IGEN
első dolgom lenne a nemibeteggondozó.
és egy zárcsere a lakásomon. téged persze azonnal kidobnálak.
ha ennyire nem jelentett semmit? akkor mi értelme volt? egy aljas mocskos húzás volt, nem tudnék többet társamként tekinteni
Nem feltétlen, de ha elmondja, értékelem. Persze biztos nem esne a legjobban, de ha azt ÉREZNÉM, hogy amúgy ő a társam, és szeret, csak hát egy kis izgalomra vágyott, akkor nem dobnám. Levezette a feszkót, kellett neki egy kis megerősítés, egy ideig nyugi van. :) Viszont ha szeretője lenne, akkor már inkább kidobnám. A kettős életet nem igen lehet megmagyarázni... Ja és az egyéjszakásnál is úgy lenne a korrekt, ha akkor utána egyet elnézne nekem is. :D
21L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!