Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezzel már meg is csaltam?24L
A párommal nem jó a szex, ha egyáltalán van. Sokszor próbáltam vele beszélni erről de mindig eltereli a témát, nem érdekli hogy nekem így nem jó. Olyan mintha cikinek érezné, pedig mindig nagyon óvatosan és megértően közelítettem meg a témát.
Előtte egy munkatársammal voltam szexuális kapcsolatban 2 éven keresztül, de amint elkezdtem ismerkedni a párommal befejeztem vele. Megértette és tiszteletben tartotta.
Ő volt életem legjobbja, és neki is én de az élet többi területén nem passzolunk ezért nem lett belőle komolyabb.
Múlt héten elkezdett velem újra flörtölgetni, azt is mondta hogy úgy látja nem vagyok rendesen megd.gva (nem tudom miből gondolta, nem tárgyalom ki vele a magánéletem).
Eleinte lekoptattam, mondtam neki hogy hagyja abba mert nem vagyok vevő rá.
De közben jól esett hogy ő ‘foglalkozna velem’, eszembejutottak az emlékek és elkezdtem én is mondogatni neki ezt azt. Nagyon rosszul érzem magam emiatt mert szeretem a párom, de már nem bírom szex nélkül.
Hétvégén lesz egy csapatépítő program a munkatársaimmal és félek hogy el fogok csábulni. Tudom hogy ez csakis az én döntésem, nem szeretném megtenni de lassan már nem érzem magam nőnek mellette. Magamban keresem a hibát pedig tudom hogy én mindent megteszek hogy működjön. Már az is megfordult a fejemben hogy máshoz jár, ezért nem kívánja velem. De nem akarom elhinni róla hogy ilyet tenne. Nem szeretnék szakítani vele csak azért mert nem működik a szex, ettől úgy érzem magam mint egy r.bi pedig tudom hogy hozzátartozik egy kapcsolathoz, sőt nagyon fontos tényező.
Azt mondod ezért nem szeretnél vele szakítani.
Miért?
24 éves vagy. Azt gondolod életed végéig bírni fogod ezt a langyos valamit köztetek?
Nyilvánvalóan nem.
Csak az időt húzod.
Nem szeretnék szakítani vele csak azért mert nem működik a szex
Pedig elég nyomós érv.
Fiatal vagy még ehhez, ő meg nem lép, nem változtat, nem kér segítséget.
"Hétvégén lesz egy csapatépítő program a munkatársaimmal és félek hogy el fogok csábulni."
Ezt nem kellett volna beleszőnöd a mesébe, hiszen 2 hosszú éven át csapatépítő esemény nélkül is megoldottátok a szexuális kapcsolatot egymással.
Tehát, ha szexelni akartok olyan mindegy, hogy lesz-e csapatépítő, vagy nem.
Azt mondod, hogy a szeretőddel nem passzoltok a szexen kívül, de a partnereddel sem passzoltok láthatóan semmiben, hiszen minden érvet a megcsalás mellett hoztál, a kapcsolatod fenntartása mellett semmit.
Férfiként nem akarnék olyan kapcsolatban élni, ahol a szép, fiatal, vagy bármilyen partneremet képtelen vagyok kielégíteni.
Köszi a válaszokat. Mégegyszer megpróbálok leülni vele és megbeszélni..:(
#5-ös válaszoló ez igaz, de direktben nem találkoznék vele. Felajánlotta már de nemet mondtam. A csapatépítőn viszont nem fogok tudni ‘távol maradni’ tőle.
"A csapatépítőn viszont nem fogok tudni ‘távol maradni’ tőle."
Már miért ne tudnál?
Szabad akaratú ember vagy, jogodban áll nemet mondani mindenre, amit nem szeretnél.
A hűség döntés kérdése, ha te hűséges akarnál maradni, távolmaradnál a csapatépítő eseménytől, nem kötelező azon résztvenni.
Te azért mész oda, hogy szexeljél, a többi csak kifogás.
"Ezzel már meg is csaltam?24L"
Nem, ezzel még nem csaltad meg, megnyugodtál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!