Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szörnyen nagyot hibáztam és rettentően bánom, hogy hozzam ezt helyre?
Nem akarom túl hosszúra fogni, szóval csak a lényeget írom.
Házas vagyok, a férjem 2x is hűtlen volt hozzám, 1x esküvő előtt, és utána is fél évre rá. Egy kolléganővel volt viszonya, de ő már nincs a képben. Elköltözött.
Ez lassan 1 éve hogy történt, de nem sikerült túltennem magam rajta.
Tavasszal volt egy csapatépítő hétvége a kollégákkal, ahol napközben programok és feladatok volta, este pedig kötetlen beszélgetés, iszogatás, borászat látogató stb. Nem tagadom a 3 napot arra fordítottam hogy jól érezzem magam, flörtöljek a kollégákkal és kicsit tuningoljam a megtépázott onbizalmamat.
Ennek sajnos az lett a vége hogy belementem valamibe amibe nem kellett volna és félre léptem. Nagyon bánt ami történt, és nem tudom túltenni magam rajta, a munkahelyemen is felmondtam, hogy a kollégákkal se találkozzak ami emlékeztet rá.
már azon gondolkodom hogy jobb lenne elválni és tiszta lappal indulni, gyerek és hitel szerencsére nincs.
N29
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor te is megbántad és neked is fontos.
Vagy csak te tudsz megbocsátani, ő nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Legalább mindketten tiszta lappal tudtok kezdeni.
Kétszer volt hűtlen hozzád. Le a kalappal, hogy még szereted és meg tudtad ezt bocsátani neki. Én nem tudnék túllépni. Pláne viszonyon. Nem egy botlás, egy viszony.
De neki férfi büszkesége van. Aha.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De miért kéne bevallanod? Ezzel a félrelépéssel még csak nem is egyenlítettél, hiszen ő kétszer csalt meg.
Tedd túl magad rajta, és szeresd tovább a férjed, ha van mit szeretni rajta.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ja már két kollégával is.
Ugye troll vagy?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!