Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez a reakció mit jelent? Egyértelmű, hogy újra megcsalt vele?
2 éves kapcsolat, ebből kb 1 évet végig csalva voltam egy nővel. Neki ugyanúgy új volt hogy én vagyok. Azt mondta érzelem is volt köztük, de nyilván testiség is, volt hogy mindennap.
A párom mindent tagadott, hogy a nő megszerkesztette a beszélgetéseket, hittem neki, letiltotta ő is én is a nőt. Viszont időről időre sajnos kiderült, hogy a nőnek volt igaza. A bizalom elszállt viszont még mindig szeretem ezt a férfit. Ő sokat dolgozik hogy bizonyítson. Most már nagyjából feldolgoztam ezt az egy évnyi megcsalást. Próbálnám helyrehozni mert már fél éve rossz a kapcsolat. De megint jött a hidegzuhany, ismét látták ezzel a nővel, többször is, sőt van aki csókolózni is látta őket. Ezek egymástól független forrásból jöttek.
Felkerestem a nőt. Nem ismerte el konkrétan szó szerint (mert ezzel takarózik a párom). de nem is volt beszélgetős stílusban.
Tehát én megkérdeztem, hogy igaz az, hogy veled látták megint XY-t?
Válasz:
“Hát én most tudtam meg hogy ti még együtt vagytok szóval gratulálok. Nyugodj meg ma letiltottam Xy-t sok szerencsét, engem hagyjatok békén örökre”. Sírós fej… és letiltott. Szerintem ha nem lenne igaz beleírta volna, hogy ez nem igaz.
Volt már, hogy 1,5 év alatt megkerestem a nőt de akkor nem így reagált, kedves volt…
A párom állítja, hogy ez hazugság, mindenki hazudik, a nő is hazudik… és hogy ez a válasza nem beismerő.
Nem fér a fejembe hogyan tudott újra vele lenni. Akivel egyszer már megbántott. Akkor eddig is gondolhatott rá? Akkor tényleg lehetett érzelem? Hisz a nő ki volt akadva…. Vagy lehet tényleg kamu az egész, én értettem félre?
Csak az a baj a páromat ismerve simán jellemző lenne ez rá.
Mit csináljak? Szeretem őt szeretnék hinni neki, de ez így már nagyon nehéz… mikor mondom hogy menjen ahhoz a nőhöz, nagyon előadja, hogy neki mennyire nem kell…. De ott van bennem a hang, hogy csak azért nem, mert a nő dobta?
Kérlek segítsetek, most együtt voltak, vagy nem? Kinek higyjek?
1. 2 evbol 1 evig, tehat a kapcsolat feleben csalt. Erzelmi es testi ertelemben is.
2. Letagadta az egeszet, a nore kente.
3. Vegul minden esetben kiderult, hogy o a hazug.
4. Mindenki latja oket egyutt.
5. A no be is vallja, hogy ot is atverte ez a jomadar.
6. Mindenki mas a hulye, meg mindenki mas hazudik, csak o nem.
Most ugy oszinten. Szerinted??? Ki ez az aranyfarku bohoc? Mit tud o, hogy 99x atbassza a fejed es 100x hiszel neki? Miert nem hiszed, hogy ettol te sokkal jobbat erdemelsz??
A nő írása alapján mindkettőtöket csalt mindkettőtökkel. Durva.
Ne légy ennyire naiv.
Semmi értelme ennek a kapcsolatnak.
Szinte teljesen biztos, hogy megint megcsalt, az viszont egészen biztos, hogy ezután is meg fog, ezzel a csajjal és más csajokkal is. SZerintme nem kell ez neked. Csak az időd vesztegeted ezzel a pasival.
7# Igen.
Gondolom annyira nem szeretnél ezzel szembenézni, hogy inkább hiszel neki mint saját magadnak, akkor is ha több forrás is azt támasztja alá hogy hazudik, köztük a te állandó kétségeid.
Ez érthető, de hány éven keresztül szeretnél még ebben az szörnyű érzésben létezni? Hány évig hagyod magad hülyének nézni, és mennyire fogod jól érezni magad közben?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!