Hogyan tudnám a párommal megértetni, hogy bár hibáztam és megértem a bizalmatlanságát, de igazat mondok neki és ha folytatni szeretné ő is a kapcsolatot, akkor el kell engednie a téves, rám erőltetett gondolatait?

5 éves kapcsolatról van szó, az elején nagy túlsúllyal, önbizalom hiánnyal, traumàkkal, tapasztalatlansággal, gátlásokkal érkeztem, a párom mentális betegséggel, gyógyszerfüggőségi hajlammal, és elmondása szerint egy eltorzult egoval. Folyamatosan bántalmazott lelkileg a külsőm miatt trágár szavakkal, sokszor minősíthetetlen stílusban. Emellett mégis mellettem volt, támogatott és ápolt a műtétem után, amíg nem volt munkám az idő alatt is teljes mértékben számíthattam rá, mindent megtett. Ezt azért írom le, hogy érthető legyen, nem befeketíteni akarom, ezek tények, voltak rossz és jó dolgok egyaránt. A folyamatos, időről időre előbukkannó sárba tiprás miatt nem tudtam megélni mellette a nőiességem, többször is kijelentette, hogy olyan vagyok, mint egy férfi, undorító ahogy kinézek, egyéb ocsmány szavak. Történt egy súlyos, az életemet, és amennyiben együtt maradunk az életünket megpecsételő dolog, ami miatt ahogy említettem műtéten estem át, ezután lefogytam. Tehát megtörtént amiről mindig azt hittem, megoldja majd a problémákat, de nem így lett, ezután is folytatódott a beszólogatás, a durva megjegyzések stb. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ő akar engem mint nőt, vagy hogy egyáltalán úgy tekint rám, ezért az intimitás nem működött, tele voltam gátlásokkal, elfojtott dolgokkal, félelmekkel, így őt sem tudtam elégedetté és boldoggá tenni. Elkezdett hiányozni ez a soha meg nem élt érzés, hogy a páromnak én egy vágyott nő legyek, akit értékel és megbecsül. Ezen a ponton történt a végzetes hiba, amit elkövettem: érzelmi megcsalás. Egy neten megismert, külföldi férfival beszélgettem, tőle kaptam egy olyan illúziót, amiről mindketten mindig is tudtuk, hogy nem valós, sosem fog átmenni fizikába, nekem mégis ez hozta felszínre igazán, hogy az ahogy a kapcsolatom működik az minden csak nem egészséges. Elkezdett motoszkálni bennem, hogy ha más férfi tudna így nézni rám, értékesnek és vágyottnak tudom érezni magam általa, akkor a páromtól ezt miért nem kapom meg?

Mióta kiderült azt mondja felnyílt a szeme és végre látja a valós kinézetem, azelőtt az egoja volt eltorzult és az mondatta vele azokata a dolgokat, na meg a mentális betegség, a borderline. Itt tartunk jelenleg, rengeteg átbeszélgetett, végig veszekedett nap és éjszaka van mögöttünk, feltártuk az eddig elfojtott problémákat, sokszor megbeszéltük és mindig odalyukadtunk ki, hogy mindketten bőven tettünk azért, hogy ide kerültünk, de a végső dőfést persze én adtam meg ennek, ezzel tisztában vagyok.

Jelenleg a párom olyan szintű önértékelési problémával küzd a megcsalás miatt, amit úgy érzek csak szakember segítségével tudna oldani. Amire valószínűleg amúgy is szüksége lenne a borderline miatt és a gyerekkorban átélt traumài miatt is.

A fejébe vette, hogy nekem van egy ideàlom, aminek a külföldi férfi megfelelt, ő viszont nem és azóta elhatalmasodott rajta a beteges féltékenység is, nem hisz nekem semmiben, amit meg is értek a megcsalás és az azután következő hónapok miatt. Viszont odáig jutottunk, hogy nem tudunk konkrétan kimozdulni ketten együtt, mert minden férfire azt állítja, hogy én megbámultam, áhítattal néztem, vagy épp ők bámultak meg engem.

Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekem általában a sötét hajú, szemű, általában borostás férfiak tetszettek. A párom is így néz ki, csakhogy ő mindig is önértékelési gondokkal küzdött és fejébe vette, hogy én hazudok erről, hogy vonzónak látom, és nekem az az ideál, aminek szerinte csak az arab és roma férfiak felelnek meg. Rájuk féltékeny ilyen szinten, hogy a boltig sem megyünk már emiatt együtt, mert annak veszekedés a vége.

Tudom, hogy a válaszok 99,9%-a arról fog szólni, hogy szakítsunk, ezen is túl vagyunk, de mégis itt vagyunk újra a megoldatlan problémával.