Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Másnak is történik ennyi "kikacsintás"? Normális érzés ez?
10 éve van párom, nemsokára össze is házasodunk. Fiatalon jöttünk össze, nagyon nagy szerelem, aztán pedig együtt indultunk el az életben, mindent közösen teremtettünk meg. Még mindig nem érzem úgy, hogy elkényelmesedtünk volna, halálosan szeretem. Ő volt az a férfi, aki végre valahára megfelelt belsőre, meg tudtam szeretni, és még külsőre, szexuálisan is vonzó.
És most jön a DE. Ha pl. munkahelyen akad egy jó pasi, aki érdeklődik felőlem, akkor a MINIMÁLIS, nagyon burkolt flörtöket tudom kicsit élvezni. Visszahozza azt az érzést, amikor még az ismerkedésnek és az újdonságnak volt varázsa. Jól esik, hogy más is vonzónak, csinosnak, viccesnek, jó társaságnak tart, pláne, hogy minden téren jó pasik. De itt megáll a dolog, ennél több nem érdekel, sem megcsalni, sem lecserélni nem akarom a párom, és komolyabb, nyíltan szexuális flörtbe sem megyek bele.
Ha a másik fél már nagyon beleéli magát, akkor tudatosan távolságot tartok.
Ez már egy olyan dolog, ami "gáz", és teljesen abba kellene hagyni, bahy ez még belefér?
Csak kíváncsi voltam, hogy gondolkodik-e erről a többség.
Nem szexuális tartalmú, nem is kellett tisztázni, mivel már az alap kérdésben leírtam.
Egyszerűen csak jó érzés érezni, hogy még mindig vonzó vagyok, és a humoromra is vevők.
Hagyjuk már a hülyeséget! Teljesen természetes, ha egyférfi bókol egy csinos nőnek.
Akik ezt nem így gondolják, azok tönkretennék a nők önbecsülését. Elvennék az önbizalmát.
Ezek csupán ártatlan játékok.
N65/F69 (holnaptól 70 🥸)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!