Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsaláskor is áll, hogy mindkét fél hibás, sosem csak a félrelépő fél?
"Tuti kevesebb megcsalás lenne, ha következménye lenne pl. pénzbüntetés vagy akár rövidebb szabadságvesztés formájában."
Hacsak nem vetted videóra a konkrét megcsalást vagy terhes a másik fél, nem tudod bizonyítani.
Börtönbe egy megcsalasárt? Vicces. Bármire rá lehet fogni, hogy nem tesz jót a mentális egészségednek. Ellenőrízhetetlen vádaskodáshoz, hazudozáshoz vezetne, és semmi értelme.
Az autó meg lakás tárgy. A férjed/feleséged pedig ember. Ha nem működik a kapcsolat, el lehet válni.
Megfordítom, és nem tudom elképzelni, hogy azzal "büntessem" a páromat, hogy megcsalom. Nem vagyok csalós. Akkor sem, ha problémáink vannak, akkor sem, ha ezerszer próbáltam megbeszélni vele, és nem működik együtt. Minek akarnék ilyen kapcsolatban benne lenni?
És legyünk reálisak, a legritkább esetben van olyan, hogy az ember a másik elé áll, és mindent kockára tesz. Inkább sunnyognak.
Pont ez a gondolkodásmód az oka, hogy sok megcsaló viselkedése megváltozik. Elkezd kötekedni, egyrészt a hibát keresi a párjában, és vitákat generál minden baromságból. Gyártja magának az indokot, hogy miért is szolgál rá a párja a megcsalásra. Önvédő mechanizmus a megcsaló részéröl.
A megcsalt fél csak annyit vesz észre, hogy ha a csillagokat lehozza, az se lesz elég. "Most komolyan?! Más színben nem volt??"
Nem. A megcsalás a megcsaló hibája. Ha a szeretőis tudja, akkor részben ő is hibás. De akinek nem tetszik a kapcsolata, az egyszerűen szakítson/váljon, aztán lehet ismerkedni.
Az élet nem ilyen fekete-fehér. Persze vannak az ösztönlények (na es nem csak férfiak), akik csalnak akkor is ha otthon is van szex. Meg képesek 5 embernek is tenni a szépet egyszerre.
De vannak olyanok is, ahol rég kihűlt a kapcsolat de a párok elvannak ebben. Na ilyen esetben a megcsalt félnis hibás, mert ha neki jó az, hogy nincs szex, hogy csak egymás mellett élnek, meg hogy a fejét inkább homokba dugja, akkor igenis ő is hibás abban, hogy hagyja hogy a dolgok eddig fajuljanak. Vagy ő miért nem lépett? Ha azt az elvet követjük, hogy "lépj még a megcsalás előtt" akkor a másik félnek is rég lépnie kéne a megcsalás előtt
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!