Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én hiszem, hogy képes változni kettőnkért, vagy valóban így lenne?
Figyelt kérdés
Több mint 2 éve van egy nagyon szép barátnőm (22). Talán magamat nézve (28), hozzám túl szép is. Mindennél jobban szeretem, és mindent meg kap tőlem, szex terén is csodálatos a viszonyunk, el is jegyeztem. Úgy terveztük, hogy egyetem után (még oda jár) össze is házasodunk. viszont nemrégiben kaptam egy olyan információt, miszerint több szexpartner kereső oldalon is aktív tag, naponta jelen van. Ezt természetesen nem hittem el, mert bármit, de ezt nem néztem ki belőle. Ekkor képeket is kaptam, amiben valóban ő van. Másik képen pedig szintén az ő képe szerepel egy beszélgetésről készült képernyőképen. Kérdőre vontam. Először tagadta, majd a képeit látván azt mondta, hogy igen, de csak beszélgetni járt fel. Megkértem törölje magát az oldalakról aminek eleget is tett, de nekem vannak kétségeim, hogy aki 1,5 éven keresztül rendszeres látogatója ilyen jellegű oldalaknak, az nem csupán beszélget. Arra vannak szolidabb hangvételű oldalak is, bár nem zárják ki a hasonló jelleget azok sem. Beszélgettünk sokat a témáról, elmondta a miértjét, amit valamilyen szinten megértek, mert valós okokat hozott fel érvként. Megbeszéltük, mindketten változtatni fogunk, és ezentúl, ha ilyen, vagy hasonló jellegű probléma merül fel a kapcsolatunkban az megbeszéljük Nem szakítottam vele, mert elsősorban Ő a mindenem, másodsorban mi van ha tévedek, és most kiteszem? Lehet életemben nem találok másik ilyen szép, és okos lányt. Szerintetek jó döntést hoztam? Vagy ha mégis azt csak sokára fogom megtapasztalni, és akkor jobban fáj majd?2022. dec. 22. 20:25
31/31 anonim válasza:
Ha csúnyán mondom akkor kb. : "Dugd majd fuss". De tényleg, dugd addig amíg nincs jobb. Nem ő lesz életed értelme
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!