Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Csak én hiszem, hogy képes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak én hiszem, hogy képes változni kettőnkért, vagy valóban így lenne?

Figyelt kérdés
Több mint 2 éve van egy nagyon szép barátnőm (22). Talán magamat nézve (28), hozzám túl szép is. Mindennél jobban szeretem, és mindent meg kap tőlem, szex terén is csodálatos a viszonyunk, el is jegyeztem. Úgy terveztük, hogy egyetem után (még oda jár) össze is házasodunk. viszont nemrégiben kaptam egy olyan információt, miszerint több szexpartner kereső oldalon is aktív tag, naponta jelen van. Ezt természetesen nem hittem el, mert bármit, de ezt nem néztem ki belőle. Ekkor képeket is kaptam, amiben valóban ő van. Másik képen pedig szintén az ő képe szerepel egy beszélgetésről készült képernyőképen. Kérdőre vontam. Először tagadta, majd a képeit látván azt mondta, hogy igen, de csak beszélgetni járt fel. Megkértem törölje magát az oldalakról aminek eleget is tett, de nekem vannak kétségeim, hogy aki 1,5 éven keresztül rendszeres látogatója ilyen jellegű oldalaknak, az nem csupán beszélget. Arra vannak szolidabb hangvételű oldalak is, bár nem zárják ki a hasonló jelleget azok sem. Beszélgettünk sokat a témáról, elmondta a miértjét, amit valamilyen szinten megértek, mert valós okokat hozott fel érvként. Megbeszéltük, mindketten változtatni fogunk, és ezentúl, ha ilyen, vagy hasonló jellegű probléma merül fel a kapcsolatunkban az megbeszéljük Nem szakítottam vele, mert elsősorban Ő a mindenem, másodsorban mi van ha tévedek, és most kiteszem? Lehet életemben nem találok másik ilyen szép, és okos lányt. Szerintetek jó döntést hoztam? Vagy ha mégis azt csak sokára fogom megtapasztalni, és akkor jobban fáj majd?
2022. dec. 22. 20:25
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
0%

20: Aki kezdeményez, annak nagyobb a szexuális étvágya.

Abból, hogy ki kezdeményez rendre, sok minden kiderül.

Ha mindig a lány kezdeményez, a fiú sosem, akkor a lány bujább.

A kérdés a szexuális étvágy körül forog.

2022. dec. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
100%
Ez a liba már rég megcsalt. Kitudja hányszor, hány különböző emberrel, meg mióta…. Másik városban van, szexpartner keresőn volt (?) tag…. Ember, őszintén sajnállak….
2022. dec. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
100%

#21:

De itt nem az a fő probléma...

2022. dec. 22. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
7%
23: Szerintem de.
2022. dec. 22. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
100%

Okay, de mit lehet ezen javítani,beszélni róla hogy ha egyszer szétcsalta?


Hazudott neki és azzal jött a házasság előtt ki akarja magát élni, vagyis ha elintezte volna rendesen, meg ramaszott volna akkor is megtette volna, mert nem bír a nemiszervével.

2022. dec. 22. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
92%

22 éves, mit vársz tőle? Kíváncsi a világra, szeretne megélni sokmindent, amit veled nem tud, elég nyilvánvaló.

Egyébként fel tudsz valamit hozni mellette azon kívül, hogy milyen szép? Mert az igencsak kevés egy tartós, jól működő házassághoz, ráadásul azt írod, hogy "felmész az albérletbe", nem is éltek együtt? Eljegyezeted - a leírásod alapján inkább legfoglalóztad, mert olyan széééép - gyorsan, hogy a tied legyen anélkül, hogy gyakorlatilag ismernéd? Csak mert olyan széééép? Jah, meg nem vagy neki elég, és hidd el, hamar rá fog jönni, ha már nem jött rá eddig is, hogy nem te vagy az egyetlen, aki szépnek látja, és a lába előtt hever az egész világ, bármit megkaphat! Engedd el, nem fog melletted megmaradni, ráadásul legyen már tartásod, szextárskeresőzik a hátad mögött a szépséged, mekkora lúzernak kell ahhoz lenni, hogy ezt elfogadd, csak azért mert olyan széééép.

2022. dec. 23. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
0%
25: Te melyik műsort nézed? Amit a Kérdező írt, az az, hogy chatel a lány. Nem hogy szétcsalta.
2022. dec. 23. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
0%

25: Nem is azért jöttem be ide, hogy a te aggályaidról beszélgessek, amit egy idegen emberről fantáziálsz, hanem hogy a Kérdezővel beszélgessek. A te lelkivilágod és észjárásod idegen tőlem, az övét és a barátnőjéét érteni vélem, átéltem, azért vonzódtam ide a kiírt témához, problematikához.

Kérdeztem a Kérdezőtől, NEKI szeretnék segíteni, te meg belekötsz, hogy mit kérdezek. Nem miattad vagyok itt, le lehet rólam szállni.

2022. dec. 23. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 A kérdező kommentje:

#27


Szétcsalásról nincs infóm, és bizonyítékom, csak a szexpartnerkeresőről, és a fotókról.

Viszont az olvasottak alapján sok mindent kezdek átértékelni.

2022. dec. 23. 08:40
 30/31 anonim ***** válasza:
73%

Kedves kérdező, 22 évesen nem fogja magát lekötni, akkor sem ha eljegyezted.

Ennyi idősen én még egy házasságba is beleugrottam, aztán egy év múlva meg ki, mert nem gondoltam komolyan. Akkor jó murinak tűnt, de nem fogtam fel, hogy mivel jár.

2022. dec. 23. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!