Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon visszafogadja a neje és lehetnek még boldogok?
Sziasztok. Új vagyok itt, ez az első kérdés, amit írok ezen az oldalon.
4 éve vagyunk együtt a párommal, ebből 2 évig a szeretője voltam, 2 éve viszont már együtt élünk, elhagyta a feleségét 28 év házasság után. A gyerekeik felnőttek, kihűlt a házasságuk, ami egyébként mindig jól működött, de már csak a megszokás, a barátság és a kényelem tartotta őket össze. Egy ideig ment a huza-vona, párom többször meggondolta magát, hogy kivel is szeretne élni, ami 55 évesen talán érthető is. De ez egy minden elsöprő szerelem volt, ezért végül 2 évvel ezelőtt mellettem tette le a voksát. (Hozzátenném, én fiatalabb vagyok nála, 43 éves) A neje persze összeomlott, csak nagy nehezen tudta magát újra felépíteni. Időközben aztán volt már néhány rövidebb kapcsolata is, szóval úgy tűnik, tényleg valamennyire önállósodott. (Ő egyébként most 59 éves). Mi pedig kibéreltünk egy családi házat és egészen eddig boldogan éltük a mindennapjainkat...
Ők a nejével az elmúlt 2 évben szinte semmit nem beszéltek egymással, a nő nagyon elzárkózott minden kommunikációtól. Aztán pár hónapja összefutottak egy rendezvényen és a párom azóta teljesen megőrült! Hirtelen rájött, hogy mégis a nejével akarja leélni az életét!! Egyetlen találkozó és beszélgetés után!!!
Talán az volt a baj, hogy annak idején nem volt megfelelően lezárva ez a házasság, nem volt átbeszélve és feldolgozva a szakítás... nem tudom. Az biztos, hogy addig a napig, amíg nem találkoztak, mi a legnagyobb boldogságban és szerelemben éltünk együtt. Aztán egyszercsak szembejött vele a múltja és most hirtelen mindent borítani akar. Szakított velem egy hónapja, de azóta is együtt élünk, mert a neje egyenlőre nem akarja visszafogadni, én pedig csak 1 hónap múlva tudok új lakásba költözni. A mai napig egyébként nagyon kedves velem, de ahogy mondja, hirtelen felébredt és elmúlt az irántam érzett szerelme. Mindent együtt csinálunk a mai napig, együtt is alszunk, ugyanúgy viselkedünk egymással, mint előtte. Csak tudjuk, hogy ez már csak néhány hétig tart. A feleségével azóta folyamatos kapcsolatban vannak, minden nap írogatnak egymásnak, de valamiért még nem fogadja vissza a nő. Vagy csak időre van szüksége, vagy kéreti magát, vagy bizonytalan, nem tudom. Ezeket a kérdéseket nem teszem fel a páromnak, lehet hogy nem is válaszolna. Ő kitartóan ostromolja a nejét továbbra is, ez biztos.
A kérdésem hozzátok a következő lenne: szerintetek vissza fogja fogadni a felesége? Mennyi esélyt adnátok ennek? A ház egyébként a nő nevén van és egy esetleges váláskor még elég sok pénzt is kapna... Tehát azt a verziót kizárhatjuk, hogy a pénz miatt fogadná vissza a férjét, legfeljebb azért, hogy ne egyedül élje le az életét... Nyilván a bizalom már elveszett, de 28 év az mégis csak sok. Ti belemennétek egy ilyen kompromisszumba ennyi idősen??
Még szeretem őt, nekem ő volt az IGAZI, de már nem reménykedem a folytatásban. Ezek után én sem tudnék benne megbízni, szóval tudom, hogy a legjobb, ha lezárjuk a kapcsolatot. Ettől függetlenül mérhetetlenül fáj, hogy lehet, hogy ő újra boldog lehet a nejével ennyi hazudozás, átverés és megcsalás után is... Szerintetek van erre esély? Lehetnek még boldogok??
Válaszokat leginkább az 40-50-60-as korosztályból várok, esetleg olyan nőktől, akik átéltek már hasonlót. De minden vélemény érdekel!
Köszönöm!
Téged azért érdekel most ennyire a felesége, mert féltékeny vagy. Ne legyél! Nem fognak boldogan élni míg meg nem halnak, mert nem lehet ki be ugrálni valaki életéből, max meg fogja tűrni őt.
De amit írtál utoljára, abból az jön le nekem, hogy csak azért nem maradt eddig is a feleségével, mert a feleség nem tűrte tovább a hazugsagáit (én a helyedben sem hinnék el mindent ennek a gerinctelen embernek). A férfi csak azért ment hozzád, mert nem volt más választása, a többi csak színjáték. Egyesek sokáig tudnak szinészkedni.
A pszichológiája érdekel…?
Tudod mit írna neked ide egy olyan 60-as nő, aki ugyanezen ment keresztül egy olyan szeretői viszony miatt, mint a férjéé?
Ez három ismeretlenes egyenlet lesz.
Napi troll kérdés. Cuki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!