Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Visszafogadna szerintetek? Hogyan csináljam?
3 éve voltam együtt a barátommal amikor volt egy zűrös időszakunk. Sokat veszekedtünk, sok volt a tüske, sokszor nem is aludtunk együtt és szex sem volt sokáig, amikor is megismertem egy másik srácot. Ő elkezdte nekem csapni a szelet és ez imponáló volt. Először nem gondoltam semmire, de egy idő után vágytam rá, hogy kedves szavakkal illessen valaki a sok veszekedés miatt, hogy ereztesse h fontos vagyok neki.
Végül belementem és megcsaltam vele a barátomat. Titokban volt egy darabig, aztán lebuktam az üzenetek miatt. Akkor persze nagy balhé volt én meg úgy gondoltam h ez a kapcsolat úgy is haldoklik és összejöttem vele. 1 hónapig voltunk együtt közben mellettem másokat is szedített mint megtudtam és végül kidobott egy másikért.
Pedig én megtettem mindent neki.
Most már bánom h hülye voltam és bevettem a maszlagot.
Csak dugogatott míg nem volt jobb.
Vissza szeretnék menni a volt barátomhoz, de nem tudom hogy kezdjek bele. ☹️
Mostmár megtennék mindent h visszakapjam, de ribiznek a barátai előtt. Szégyellem magam tényleg, de jó lenne ha ki tudnám engesztelni.
Kérlek segítsetek hogy hogyan.
Hasznos válaszokat írjatok és ne csak oltsatok légyszi. 21L
Jobb neki nélküled.
Ha szeretted volna nem lépsz félre.
Ennyire takonygerincű vagy???
Legalább eltakarodnál és csendben lennél.
Ne akarj visszamenni.
Gusztustalan az ilyen.
Ha a barátodnak tettél volna meg mindent, akkor illetett volna kedves szavakkal, szexelt volna veled és mindezt őszintén.
Tanulj a történtekből és lásd az összefüggéseket. Tipikusan az a forgatóköv volt, hogy mihelyt egy nő rájön, hogy meg akarják baxni, megszűnik hasznos/aktív lenni. Legközelebb próbáld helyrehozni te is a dolgokat, hogyha azt esetleg nem is értékelik, még mindig egyenes gerinccel léphess ki a kapcsolatból.
Nem fogadnálak vissza és nem csak magam miatt nem.
A problema az, hogy nem tudod kontrollalni magad. Kiallitottad a bizonyitvanyt is rola, stigmatizaltad magad. A helyedben inkabb azon izgulnek, hogy ne tudjak meg sokan, mert ez sehol nem lesz jo ajanlolevel. Valtozni meg ugysem valtoznak az emberek, te meg sok embert fogsz megcsalni.
43F
Inkább fogadd el, hogy ezt elcseszted és tanulj belőle.
31n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!