Miért akkora bűn foglalt emberrel kikezdeni?

Figyelj, szerintem az a bűn, ha valaki ketrecbe zárja a másik embert és ha benne marad egy olyan kapcsolatban, amiben már mást szeret.

Nem olyan egyszerű elszeretni valakit, sőt...Ha az érzéseket nem előre tervezetten keresték sutyiban egy társkeresőre regisztrálva, akkor jó nagy hülyeség figyelmen kívül hagyni őket. Más az is, hogy valakinek akkora hiányérzete van, hogy felregisztrál titokban társkeresőre vagy itt próbál felszedni valakit gyiken a párja háta mögött, mert ott egyértelmű a hiányérzet és a becsapás előre eltervezett. Ebben az esetben a legtisztább az volna, ha szakítana és utána vadászgatna. De amikor az ember nem is számít rá és szerelmes lesz és akkor jön rá, hogy basszus, én ezt már rég nem érzem a párom iránt...Akkor mondható az, hogy elszerettek? Ha el tudtak szeretni, akkor nem kár azért a kapcsolatért szerintem. És ha a másik, aki érzéseket ébresztett bennem, ő se tervezte ezt, egyszerűen csak elkezdett vonzódni? És köztünk működik az, ami a párkapcsolatban már rég nem? Szerintem akkor el kell fogadni, hogy ezt nem tervezte senki, de szembe kell nézni az érzésekkel és nem kell köpködni senkire. Még így is lehet olyan szituáció, amikor nem lehet megélni az érzéseket, mert gyerekek vannak, stb. Maximum titokban. Nem fekete-fehér az élet, bár 20 évesen még annak láttam.

17 Nyilván nem egyszerű, de ezért vagyunk emberek és nem ösztönvezérelt állatok, hogy tudjunk uralkodni magunkon. Pontosan ez az, ami megkülönböztet egy gerinces és egy gerinctelen embert, itt mutatkozik meg a jellem. Képes-e tisztelni azt az embert, akit valamikor szeretett még akkor is, ha a szerelem már elmúlt.

Ez a valóságban persze nem ilyen egyszerű, sokkal több tényezőből áll a dolog. A baj az, hogy sokan meg sem próbálnak tisztességesek lenni, mert ugye minek.

Engem elszeretett a férjem az első páromtól. Hozzáteszem, soha nem voltam szerelmes az elsőbe, csak belementem a kapcsolatba, mert úgy gondoltam, a szerelem számomra elérhetetlen. Tudta ő is, nem érdekelte, azt mondta, a szerelem hülyeség. Aztán 4 év múlva kiderült, hogy nem is annyira elérhetetlen a szerelem, mint hittem és életem legnagyobb hibája lett volna, ha akkor nem választom inkább a szerelmet. Mondhatni liánoztam, bár utólag párkapcsolatnak se mondanám, mivel évek óta egymáshoz se értünk már, de mindegy, mert bekövetkezhetett volna úgy is, hogy van még szex valamilyen szinten. Volt egy átmeneti időszak, amikor az exem még nem tudott elköltözni tőlem vissza a szüleihez, munkája se volt, de én már a szerelmemhez jártam aludni. Emlékszem, egyszer amikor nála zuhanyoztam, átgondoltam a helyzetet, hogy te jó ég, itt zuhanyzok egy pasinál, akivel őrületeseket szexelek, miközben otthon a házamban lakik a srác, aki ettől szenved (hozzáteszem, legjobban nyilván a lakhatása elvesztésétől félt) és milyen visszataszító kívülről nézve az egész szituáció. És én csak azt éreztem, hogy jól döntöttem, hogy hűséges vagyok saját magamhoz, az érzéseimhez, hogy boldog vagyok és az a jó döntés, hogy azzal vagyok, akit szeretek. Az, hogy a másik még mindig nálam lakik, kívülről nézve megbotránkoztató. Valójában pedig nagyon szomorú, mert csak azt erősíti meg, amit mindig is éreztem 4 boldogtalan éven át, hogy az egész nem szól semmi másról, csak a lakhatásról. Ha nem csak arról szólt volna, az első éjszaka elköltözött volna, amikor már másnál aludtam. Ehhez képest fél év múlva úgy kellett neki összecsomagolnom.

Életem legfelszabadítóbb érzése volt, amikor végre elköltözött.

Közel 10 nagyon boldog évet kaptam az élettől azért, mert mertem az érzéseim után menni. És egy imádnivaló kislányt.

Én tudtam, mi a bűn és mi nem az. A bűn az volt, amikor belementem vagy benne maradtam egy olyan kapcsolatban, amikor már nem éreztem semmit a másik iránt vagy rosszabb esetben soha nem is éreztem iránta semmit. Ez volt az egészben a bűn. Nem az, amikor azt választottam, akit szeretek.