Akik elfogadjàtok a megcsalást, miért? És akik nem, ők miért?

A megcsalást, s egyben a szakítást, elhagyást, válást az emberek túlnyomó(!) többsége (a férfiak is!) a legnagyobb traumaként éli meg. Nőknél ehhez hasonló lelki fájdalom az, ha valamilyen oknál fogva elvesztené gyermekét. Evolúciósan kialakult oka van, s közrejátszik benne az emberre is jellemző kötődési funkció.

Akit még nem csaltak meg (hagytak el, stb.), az képtelen felfogni milyen érzés lehet, és könnyedén mondja azt, hogy "bevállalom, legyen nyitott kapcsolatunk".

Ha valakinek elsőre mégse fájna, annak komoly személyiségzavar húzódik a háttérben, amely nem jellemhiba, hanem gyermekkori lelki sérültség következménye (általában lelkileg sérült szülők gyermekénél jelentkezik, tehát még a szülő sem hibás, noha ő alakította ki benne).

Akit érdekelnek a mélyebb okok, az olvasson tovább:

Evolúciósan a szoros - és soha el nem múló - kötődést az oxitocin hormonunk realizálja, az agyban hatva (máshol csupán simaizom összehúzódást vált ki). Rengeteg képződik a szülésnél belőle (be is szokták vele indítani), de szintén arányaiban sok a szexuális testi kapcsolatban (ott is méhösszehúzódás, ill. a prosztata). De az egyszerű emberi kapcsolatokban is megjelenik (érintés, ölelés, stb.). Ha belekezdünk a szexbe egymással, akkor hamarosan az az érzésünk t5ámad, hogy "egyek vagyunk", "egymáshoz tartozunk", amitől ösztönösen úgy véljük, hogy "ő az igazi", még akkor is ha ez nem igaz, és előre nem látott, komoly összeférhetetlenség van köztünk (pl. a pénzügyek, vagy a rend terén, stb.). Ennek esélye a mai világban: 75%, azaz 4 kapcsolatból 3 szakítással ér véget, traumát okozva. De nehéz elszakadni a kötődés miatt, és éveket vesztünk az életünkből azzal, hogy kényszerűen együtt maradunk még.

Korunk fő problémája, hogy a nők emiatt futnak ki az "időből", és a trauma miatt már nem vállalnak többé komoly kapcsolatot, azaz több gyereket se. Ha megszületett egy, azt a trauma okozta sérültség miatt gyakran szintén sérülésekkel telve neveli fel, ami miatt az már a felnőtt korára eleve csalódik a családban, s nem is kíván házasodni. De nem is tudja, hogy sérült, hiszen ebben nőtt fel. Fejlett civilizációnk tömve van ilyen egyénekkel, akik a szexben keresik a menedéket, ám ott is csak további sérülésre találnak. A napjaink demográfiai válsága ettől van (a népesség fogy), miközben a föld más - elmaradottabb - területein pedig túlszaporodik.

Ha megcsalunk valakit, hozzájárulunk ennek a társadalmat hamarosan szétromboló hatásnak az erősítéséhez. Ez folyik már kb. 50 éve (a szexforradalom óta), és a történelmi kutatások azt mutatják, hogy 2-3 generáció alatt zajlik le a katasztrófa nyilvánvalóvá válása (J. D. Unwin: Sex and Culture - 1934). Az ebben működő mechanizmus napjainkra világossá vált: a személyiségzavarok robbanásszerű elterjedése (szülőktől, megcsaltságtól, környezettől), s leginkább a CPTSD az ami tombol (de egy kórokozó elterjedése is ezt eredményezi világtraumaként).

Nem mindegy hogy a továbbiakban hogyan vélekedünk arról a kérdésről, amelyről az ókorban is megfogalmazódott egy törvény (a 6.), és a valódi értelme csupán ennyi: "ne csald meg házastársadat!".

"Nőknél ehhez hasonló lelki fájdalom az, ha valamilyen oknál fogva elvesztené gyermekét."

Hagyjuk az okoskodást, ahhoz semmi nem mérhető, amikor szülőként látod a gyerekedet meghalni.