Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondjam, hogy megcsaltam?
Nagyon elb*aszott dolog ez ami történt.
Éppen hogy összejöttünk, rá két napra elbizonytalanított, és én pedig mentem a cuccaimhoz az exemhez, és megtörtént. Még érzelmileg sajnos kettő ember közt voltam. Azóta eltelt 3 év, és soha egy pillanatra sem kacsintottam félre, eszemben sem lenne.
De mindig mikor kérdezi hogy őszinte vagyok e, sajog a szívem mert mégsem igazán, de közben meg tudom hogy nem fog mégegyszer megtörténni.
Azonban mindent elmondok neki, tényleg mindent, és kicsinál a lelkiismeretem mert azt a hülye alkalmat rá 2 napra ejtettük meg.
Amúgy kavarodós volt az ismerkedésünk, neki is volt más, de attól a naptól kezdve már nem...
A női sunyiskodás és kétszínűség nem ismer határokat.
Ha egy férfi csinálta volna ugyanezt, akkor alja szemét lenne :D
Ez az az eset ahol a kegyes hazugság jobb. Ha amúgy nem csalod meg, nem is tetted volna, ezt leszámítva, jó a kapcsolat, én nem foglalkoznék ezzel.
Nem javítana semmin, épp ellenkezőleg. Felejtsd el és legyetek inlább boldogok.
Te ismered a párod...
Én biztos, hogy szakítanék veled, ha ezt másvalakitől tudnám meg: soha többé nem tudnék megbízni benned, mert folyamatosan a szemembe hazudtál. Ha tőled tudnám meg, fájna, de nem szakítanék: egy 2 napos kapcsolat volt... Sokkal jobban fájna, hogy nem vagy őszinte velem. De ez én vagyok; úgy látszik, többen gondolják, hogy ebben az esetben hazudni kell. Te ismered a párod, te tudod, mi lenne vele szemben a helyes.
A 9-es válaszolóval értek egyet, ugyanezt akartam leírni, csak megelőzött.
Látatlanban mindenki könnyen dobálózik tanácsokkal, de te ismered a párodat. Én is olyan vagyok, hogy nem szeretem a kegyes hazugságokat, tudni akarok mindenről. De azzal is tisztában vagyok, hogy sajnos ezzel kisebbségi álláspontot képviselek, rengeteg ember van, aki igazából vágyik legbelül a kegyes hazugságokra még ha tudatosan azt is vallja, hogy nem, azt is csak azért akarja, hogy az információt felhasználhassa akár egy régóta vágyott szakításra, amihez csak az indok kell, akár a saját egója növeléséhez, hogy "na ugye megmondtam, mindegyik megcsal..."
Ott kezdődik, hogy valaki képes felelősen kezelni a negatív információkat is, hogy ha tudná előre a jövőjét, beleértve a halála elkerülhetetlen napját, a kialakuló betegségeit, szerettei elvesztéseit, stb, akkor sem rettenne meg, hanem azt mondaná, hogy "Tudni akarom, mert fel tudok készülni rá."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!