Hogyan esne egy nőnek, ha a párja elmondja neki, hogy nagyon megkívánt valaki mást? És nem (csak) szexuálisan, sőt..

Középkorúak vagyunk, két kisebb gyerekkel. Jó a kapcsolatunk, néha persze vannak viták, de nem megyünk egymás agyára, szeretetben élünk és megbecsüljük egymást. Nem kerestem semmit, senkit, nem is kacsingattam kifelé. (17 éves korom óta tényleg tisztességes és monogám vagyok az adott kapcsolatban). Volt is elég csajom, bőven vannak emlékek, nincs hiányérzetem.

Majdnem 30 éve nem látott ismerősi körrel találkoztunk. Egyik lánnyal a régi életünkben egyetlen egyszer csókolóztunk egy nagyot, de egyébként csak jó baráti viszonyunk volt. Illetve azért egy hajszállal annál több, hiszen egyértelmű, hogy tetszünk egymásnak.

Tényleg nagyon megörültünk egymásnak, nagyon kedves volt, tök jó hangulatú volt az egész. Ő is családos azóta, nem biztatott, nem volt kétértelmű, határozottan baráti szintű volt a találkozás.

És egyszer csak jött az érzés, hogy mennyire megpuszilgatnám, megölelgetném. Nem tudtam mit csinálni, nem tudtam nem részletesen megnézni, vagy inkább bámulni a vonásait, mosolyát, haját, kezét, bőrét... Úgy igazán megnéztem és valahogy akartam magamnak. Arra nem igazán gondoltam, hogy lefektetném (persze valószínűleg igen). Nagyon jó és szenvedélyes érzés volt.

Vége lett a találkozónak, mindenki hazament, a száma sincs meg (könnyen megszerezhetném), nincs semmi folytatás kitűzve. De én teljesen összezavarodtam és borzasztó lelkifurdalásom van, mert még mindig itt van a fejemben. Szerencsére már csillapodik az élmény és már józanul végiggondolva egyértelmű, hogy el kell felejtenem az egészet.

Nem történt meg semmi. Viszont fejben igen és erős lelki vágyakozás is volt egy-két napig.

A családom a legfontosabb, el nem tudom képzelni, hogy nélkülük éljek.

Feleségek, családanyák - hogyan fogadnátok ezt a sztorit a párotoktól?

Inkább ne mondjam el neki?

Ez egyébként gyakran előfordul? A "halálos ágyamon" nem fogom megbánni, hogy elfojtottam egy erős érzést, ahelyett, hogy kiéltem volna?