Az tényleg igaz, hogy a férfiak azért csalják meg a nőket, mert hajtja őket a "vadászösztön"? (Én úgy tudtam, hogy csak az állatoknak vannak reflexei.)

Mind ösztönöd, mind reflexed van neked is. Az más kérdés, hogy nagyon sok ösztön és reflex kioltható, vagy legalábbis visszafogható.

Ettől még vannak, léteznek és hatnak rád.

És vannak olyanok is amikre nincs hatással a józan ész.

A szex egyeseknek az utóbb említett kategóriába tartozik sajnos mert, vagy nem is akarnak ellenállni a kísértésnek, vagy tényleg ennyire ösztönlények.

A férfi célja biológiailag, hogy minél több helyen vesse el a magját. A nő hordja ki és gondozza az utódot, így az ő célja biológiailag a biztonságra törekvés. Viszont az is igaz, hogy hosszú távon azoknak az utódai nőnek fel sikeresebben, ahol mindkét fél részt vesz az utódnevelésben, tehát a férfi is marad, és élelemre vadászik, meg megvédi a családot. Ha lelép, az utódot nem védi senki. Így alakult ki a kétszülős család, azonban ez a monogámia választott monogámia, és nem biológiai, mint pl egyes madárfajoknál. Ha az lenne, akkor mindannyian életünk első párjával élnénk le a teljes életünket.

Ez lenne a száraz biológiai háttér. Azonban az ember nem kizárólag ösztönlény, gondolkodik, és érez. Az ember képes szeretni, a szeretet pedig általában a monogámia mellett teszi le a voksát. Tehát hiába a késztetés (nemcsak férfiaknál, nőknél is van, még ha nem is a fizikai, sokkal inkább lelki tényezők tudják kiváltani), de mivel gondolkodunk, érzünk és szeretünk, így - jó esetben - nem lépünk ki a kapcsolatunkból az első kósza inger hatására. Még a férfiak sem, legfeljebb csak a kandisznók, meg a férgek, de azok másik faj.

Ha ez egyfajta ösztön lenne akkor minden férfi ilyen lenne- és minden nő is.

Az embert nem az ösztönei irányítják, mint az állatokat, a cselekedetei felett van kontrollja.

A megcsalás leggyakoribb oka az önbizalomhiány és az ebből fakadó pozitív visszajelzés megszerzése.

#6:

Jogos a meglátásod, gondoltam rá én is, hogy meg kellene említeni, de ennyire mélyen nem akartam már belemenni.

Sokféle családmodell alakult ki az évezredek során. Ma is van matriarchiális társadalom, ahol több apa és egyetlen nő van, és közösen felelnek minden gyerek jólétéért, van ugye a muszlim többnejűség, ahol az apa van egyedül, és a feleségek vannak többen (bár ott sok esetben nem élnek egy házban a feleségek, hanem mindegyiküknek saját, elszeparált otthona van, ahol csak a saját gyerekeiket nevelik), és ezekre a családokra, kapcsolatokra az egyoldalú monogámia jellemző, amikor az egyik fél monogám, a másik meg poligám.

Ami számomra igazán érdekessé teszi az egészet, az az, hogy valójában mindkét nem elvárja a másik féltől a monogámiát és a kizárólagosságot önmaga számára, azonban önmagának mindkettő megengedi a poligám életvitelt. Az, hogy melyik nem a poligám az adott társadalomban, az attól függ, melyik nem vezeti éppen az adott társadalmat.

A mi kultúránkban a közösségi gyereknevelés már kiveszőben van, hiszen nincsenek már többgenerációs családok, vagy ha vannak, hát kevesen. Kitolódik a gyerekvállalás ideje, megöregszenek a nagyszülők. Van helyette intézményesített gyerekfelvigyázás, ahány család, annyi rendszer, vannak mozaikcsaládok (ők is megérnek egy misét, mert az a rendszer is tud nagyon rosszul, de meglepően jól is működni, lévén gyakorlatilag 4 szülő jut a gyerekekre, akikre eredetileg csak 2 jutna).

Szóval ha a múltbéli családrendszereket nagyjából meg is tudjuk határozni, a jelenlegieket már sokkal nehezebb.

Egy biztos. Egészséges, sikeres felnőtt abból a gyerekből lesz, akinek mindkét szülője aktívan részt vesz a nevelésében. Egy olyan apa, aki a gyerekét csak létrehozza, de utána nem foglalkozik vele, az legfeljebb a génjei továbbörökítésében mondható sikeresnek, de szülőként semmiképpen sem.